2010. november 29., hétfő

November 27-29. - Szombat esti láz

Jelentem, a sejtésem - miszerint a puncinak tömegvonzó hatása van - igazolódott. Az előző bejegyzésemre több, mint dupla annyian kattintottak, mint az azt megelőlegezőre. Majdnem meglepődtem...

November 27. (folyt.)

Hullafáradságunk ellenére Ferivel és Gudjonnal felkerekedtünk, hogy felfedezzük Oban leghatalmasabb partyhelyét, a Skippinisht. Kedve igazából egyikünknek sem volt, de mivel ez már becsületbeli ügy volt, muszáj volt megtennünk.

Kellemes frissítő séta a helyig (mínusz 5 fok, fagyos szél az óceán felől), majd észveszejtő buli! Majdnem.
Fél tizenkettőkor érkeztünk meg, mert tudtuk, hogy csak fél kettőig van nyitva a hely és minden percét ki akartuk élvezni. Belépő öt font. Mi az nekünk? Semmi!

A hely frankó. Két bárpult, hatalmas tánctér, lézerfények, füstgép miegymás. Majdnem mint a Morgó. Egyetlen apró különbség volt csupán: itt nem voltak emberek. Leszámítva tíz-tizenkét helyi fiúcskát, meg három nem túl dekoratív lányt.

Leültünk hát egy-egy sörrel egy asztalhoz, hogy jó alaposan kiröhögjük magunkat és hogy megbeszéljük, hogy ha ez a helyzet nem változik fél egyig, akkor elhagyjuk a süllyedő hajót... A helyzet nem változott.

Még a poén kedvéért odasasszéztam a három nem túl dekoratív lányhoz (csak ők táncoltak), de már amikor fél úton voltam hátat fordítottak nekem és ők is elhagyták a helyet... Legalább megpróbáltam. Fél egy előtt öt perccel már visszaszámoltunk, hogy mikor indulhatunk végre aludni.

A buli rövid volt, de felejthetetlen. Hazafelé taxival kellett mennünk, mert az izlandi fagyokban edződött Gudjon nem volt hajlandó ötszáz métert sétálni a hidegben. Szóval megesett életem első obani taxizása is. Csak úgy halmozom az élményeket mostanában.

November 28.

Eszembe jutott egy sztori ami nem november 28-án esett meg, de mivel korábban elfelejtettem leírni most teszem meg. Az időpont úgysem lényeges.

Szóval úgyesett, hogy reggeliztettünk. Ilyenkor mindig kínálunk körbe többek között pirítóst. Körbekínálás végén meg félretesszük ami megmarad, hátha valaki még kér. Daniela viszont nem mindig teszi félre, mert ő amikor konyhán van, szeret hamar végezni, ezért azzal kezdi, hogy kidob minden kaját a kukába. Mondjuk a staff kaját már nem meri rögtön kidobni, mert megrendszabályoztam. Nade a pirítóst kidobta. Ráadásul a kenyér is elfogyott. Egy vendég viszont pirítóst kért Lillától. Mit lehet ilyenkor tenni? Pont azt! Kukából etetni a vendéget. Jó jó, a szeméthalmaz tetején voltak a pirítósok, és gondos válogatás után választotta ki Lilla a megfelelő szeletet de azért nem tudom...  A lényeg csak az, hogy vigyázz, mert sosem tudhatod, hogy mikor etetik veled a szemetet.

Napközben érdekes híreket hallottunk, miszerint mindenütt a környéken nyakig ér a hó. Glasgowi repülőtér nem üzemel, edinburgh-i repülőtér nem üzemel, a Ben Doran szállodában a vendégek egész nap a szállodában rohadnak, mert a buszok nem tudnak közlekedni a hó miatt, így a napi kirándulás törölve. Nálunk meg iszonyat hideg van ugyan, de süt a nap. Nem bánom, hogy nem most vagyok a Ben Doranban. Nem lenne kedvem éjjel-nappal havat lapátolni, ahogy az ottani szerencsétlenek teszik.

Nálunk az egyetlen probléma amit a hóesés egyelőre okozott, hogy az esti haknibetyár nem tudott idekocsikázni, de Brian ezt is megoldotta, mert megkérte az egyik táncoslányka anyukáját, hogy szerezzen valakit. És szerzett. Úgyhogy a vendégek kaptak egy tangóharmonikás gyereket és mindenki boldog volt.

Arra azért kíváncsiak leszünk, hogy a keddi turnusváltáskor mi lesz a vendégeket szállító buszokkal... majd meglátjuk. 

November 29.

Brian szabadnapos. Alex helyettesít. És ha már helyettesít komolyan is veszi a munkáját. Kitalálta nekünk extra melónak, hogy az összes szobánkból gyűjtsük be a wc-keféket meg a wc-kefe tartókat, majd dobáljuk bele az egyik üres szobánk kádjába és áztassuk be őket hypo-s vízbe. Isteni meló volt. Pláne a vége, amikor megérkeztek a vendégek a szállodába én meg kopogok az ajtajukon egy wc-kefével a kezemben, hogy csókolom én ezt most itt elhelyezném a fürdőben, ha nem para. Az ilyen extra melókért nagyon tudom szeretni Alexot. Reméljük, ha már nem lesz ennyire új a helyettes menedzser bizniszben, akkor lenyugszik.


2010. november 27., szombat

November 25-27. - Hullahó

Ezeknek a lányoknak igazából semmi köze nincs a blogomhoz. Csupán egy kísérlet részét képezik. A kísérlet lényege, hogy megtudjam, vajon többen kattintanak e az oldalra, ha facebookon ribancokat látnak az indexképen. Úgyhogy, ha pornóra számítottál, most megszívtad! Muhahaha


November 25.

Múltkor írtam, hogy egy bácsi megvesztegetett, hogy majd ad pénzt a tripla adag kajáiért cserébe... Természetesen nem adott... Így legyen ötösöm a lottón! Mondjuk dobált egy kevés aprót az erre a célra elhelyezett edénykébe, dehát én azzal a fenekemet sem törölhetem ki. Ez van.

Még régebben írtam, hogy Michael egy gép, meg hogy én is szeretnék gép lenni... Azt hiszem kezdek azzá válni. Egyre többször végzek hamarabb a szobáimmal mint Mike. Néha még úgy is, hogy Suzy segít neki a takarítás végén a kávé meg a tea bekészítésben. Szóval megvan itt a sikerélmény kéremszépen.

Na meg volt még egy pozitív élményem. Feltehetően Ruthnak alábbhagyott a két hónapja tartó menstruációja... Készítettem magamnak a szokásos délutáni teácskámat, amikor megjelent a konyhában és - ahelyett, hogy megint beszólt volna, hogy nem használhatom a vízforralót - úgy érezte, hogy kedves gesztus lenne, ha közölné velem, hogy mikor érkezik a busz az új vendégekkel. És tudjátok mit, tényleg kedves gesztus volt. Úgy látszik bejött a technikám, hogy csak akkor kommunikálok vele ha feltétlenül muszáj... Azért puszipajtások még nem vagyunk. 

Az új csapat nyugger egész életképes kis bandának tűnik. Egy tolószék sem volt, sem szellemi fogyatékos, és bottal is csak néhány vendég közlekedett. Később rájöttem, minek köszönhető ez a kirobbanó egészségi állapot: rengeteg szobában fedeztem fel sportitalokat. Szóval a mai öregek Powerade-val tartják a formájukat. Így kell haladni a korral ecsém!

Brian meglepett egy vadonatúj takarítós pólóval, mert szerinte kicsit volt rám az előző. Pedig baromira nem volt az. Tökéletes izompóló volt. Az idős nénik odavoltak érte. Ezt mondtam is Briannek, de ő azt mondta, hogy ne merjem még egyszer felvenni. Pedig az új meg akkora, hogy hálóingnek is simán elmenne. Brian szerint az jobb. Ő a főnök.

Gudjon elkezdett magyarul tanulni. Már tökéletesen tud bemutatkozni: "A nevem Gudjon, szeretem a puncit ba*ni". Meg is mutatta a tudását egy magyar lánynak Dalmallyban, amikor meglátogatta az ott dolgozó haverját, és meglepő módon pofon nélkül megúszta a nyelvgyakorlást. De tud ám mást is! Például, hogy "szeretem a lófa*t a seggemben/seggedben". Ezzel időnként problémái vannak, mert mindig keveri a "seggedet" meg a "seggemet". De nem olyan nagy baj ez: mindkettőt szereti.

November 26.
Takarítás előtt rejtélyesen eltűnt a minden ajtót nyitó csodakulcsom. Fél óra elkeseredett kulcsvadászat után Brian kezembe nyomott egy maréknyi kulcsot, hogy nesze, használd ezeket. Hihetetlen boldog voltam, hogy amúgyis el voltam csúszva időben és még egy rakat kulccsal kellett szerencsétlenkednem. Arról nem is beszélve, hogy mindkét zsebe lyukas a dolgozós gatyómnak, így folyton hullajtottam el magam után a kulcsocskákat. Nagyon, nagyon morcos voltam. Aztán este bejött Brian az étterembe széles vigyorral az arcán, kezében a csodakulcsommal. A rejtélyes eltűnés után a kulcs rejtélyesen visszavándorolt a helyére. Azt hiszem ide már Mulder ügynök kéne, hogy megfejtse ezt a különös esetet. De ő nincs itt, így megfejtés sincs.

Amúgy megint sweety pie lettem. Egy néninek - aki ráadásul ugyanannál az asztalnál ült, mint a múltkori - ismét ezt a kedves becenevet juttattam az eszébe. Hiába, az öreglányok még mindig odavannak értem...

Este a szokásos csapattal (Gudjon, Feri) lementünk a Markie's-ba kicsit lazítani, annak örömére, hogy Gudjonnnak a következő napon volt esedékes a szabadnapja. Meg mert aznap élőzene volt. Nem is rossz. Egy srác tolta egy szál gitárral. És még azt a szívességet is megtette, hogy eljátszotta Gudjonnak a Wonderwallt. Na de nem ez volt az est fénypontja. Hanem az első hóóóóó! 

Először azt hittük, rosszul látunk, amikor hófehér emberkék kezdtek befelé jönni a pubba, de aztán kimentünk és saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla, hogy esik a hó, mint a fene. Igazán kellemes "első hó élmény" volt ez. Amit a többiek, akik nem jöttek velünk kocsmába átaludtak. Később Attiláék azt mondták, hogy valószínűleg ez nemhogy az első hó volt, de az utolsó is idén. Állítólag egy-két napnál többet sosem szokott itt esni...

A kocsmázásról még annyit, hogy beszálltam Gudjon és Feri whisky projectjébe. A project lényege, hogy ábécé sorrendben végigpróbálják a Markie's-ban kapható összes whiskyt. Ez valamivel több, mint száz fajtát jelent. Egy átlagos kis skót kocsmában. Kábé mintha a Havasba száz féle magyar páleszt árulnának... Szóval becsatlakoztam. Az utolsó A-betűs whiskynél. Megmondom az őszintét: whisky íze volt...

Az italozás közben megegyeztünk a srácokkal, hogy akármi is lesz, másnap elmegyünk végre a Skippinish-be. Az a helyi disco ami csak szombatonként van nyitva. Eddig arra vártunk, hogy mindenki vasárnap legyen szabadnapos. Most realizáltuk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Szóval a terv megvan: ha esik, ha fúj, holnap disco!

November 27.

Az biza ma van. 

Ma megkaptam Beáék set-top boxját, úgyhogy lehet, hogy több mint egy hónap után újra lesznek TV-csatornáim. Azért ajánlották fel Beáék, mert mióta átállt a szálloda a digitális rendszerre, azóta ők nem tudják használni, nekem viszont pont jó, mert az én szobám (illetve Michaeléké) külön rendszeren van. Ígyhát Brian megvette Beáéktól húsz fontért a tizenhét fontos boxot és nekem adta. Gondolkodtak Beával, hogy én kapjam e vagy a Suzy-Mike páros, de végül azért választottak engem, mert én olyan szerencsétlen vagyok, hogy egyedül vagyok és még laptopom sincs. Hadd örüljön a kis lúzer. Mondjuk egész jó megvoltam igazság szerint. Csak úgy falom a vendégek által itt felejtett ponyvaregényeket. Nem is annyira szarok.

Azért írtam, hogy LEHET, hogy lesznek TV-csatornáim, mert egyelőre nem találtam meg a szobámba azt az ideális pontot, ahol elhelyezhetném a boxot úgy, hogy a jelerősség is tökéletes legyen és ne is kelljen folyamatosan a magasba emelt kezemben tartani. Majd kisérletezek.

Itt tartunk most. Este elvileg disco. Ha érdekes lesz, elmesélem.





2010. november 22., hétfő

November 19-22.

November 19.
Aznap nem emlékszem mi volt, úgyhogy biztos semmi érdekes.

november 20.

Strip. Volt szerencsénk ismét ágy matracot sétáltatni a szabad levegőre Mike-kal, mert a már említett egy levegővel takarítandó szobában az okádék szarszag forrása ismét az ágy volt. Lehet hogy ezentúl minden második héten hagynak majd nekünk a vendégek efféle kedves búcsúajándékot? Irtó hálás lennék. Mondjuk ilyenkor legalább lecseréljük a takaró huzatot. Pedig ha lenne egy kis eszük a menedzsereknek akkor azt csinálnák hogy a vendégekkel utazás előtt kitöltetnének egy formanyomtatványt, amiben megkérdeznék tőlük, hogy "szokott e ön alkalmanként ágyba kulázni?" és ha a válasz igen lenne, akkor őket
mindig ugyanazokba a kulaszobákba lehetne elhelyezni, ahol szintén nem kéne ágyneműhuzatot cserélni, mert tudnánk, hogy a következő vendég is bele fog szarni. Csak nem zavarná a vendégeket, hogy a saját fekáliájukon kívül máséba is bele kell feküdni. Vagy ha mégis: leszarjuk.

Egy másik szobában meg egy néni, otthagyta azt az értékelő lapot, amit mindig bekészítünk a szobákba utolsó nap, hogy a vendégek leírhassák a véleményüket. Igazán szórakoztató olvasmány volt. A lényeg az volt, hogy mindenhol az volt a néni kommentje, hogy "rubbish". Rubbish programok, rubbish kaja, rubbish esti mókák, meg különben is ő nem gyerek, hogy ilyeneken kelljen részt venni. Csak egy dolog nem volt rubbish: mégpedig az én munkám. Very good a szobák tisztasága és very good a felszolgálás. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan a néni egy besavanyodott fikagép volt (ez egyébként a fejére is rá volt írva), jól esett, hogy elismerte a bravúros teljesítményemet. Az ilyen pillanatokért érdemes napi tíz órákat szopni. Teljesen meg vagyok hatódva. Azaz nem.

Este új csoport. Új rekord. Kerekesszékes rekord. Nem kevesebb, mint négy kerekesszékes vendég gurult be hozzánk. Plusz kaptunk grátiszba egy öt fős szellemi fogyatékos öregasszonyokból álló csoportot is. Isteni érzés egy elfekvőben dolgozni. Lehet hogy keresek egy temetkezési vállalkozót és beállok hozzá sírásónak. Az lenne már csak vidámabb munka ennél. És legalább a szabad levegőn lennék. Tudjátok, mint mikor keresztre feszítenek.

November 21.
Az egyik vendég megvesztegetett. Odahívott magához és megsúgta, hogy majd a trip végén fog nekem adni pénzt, cserébe dupla adag kaját kért, meg előételnek mind a három választható fogásból kellett neki adnom. Mondjuk azt nem tudja a marha, hogy ha nem ígér be nekem pénzt, akkor is kapna annyi zabálnivalót amennyit csak akar. Persze én úgy csinálok, mintha valami nagyon durva szabályszegést követnék el érte. Talán így tényleg megdob majd egy kis apróval. Ennyire fifikás vagyok.

Egy másik vendég meg a nevemen szólít. Első este megkérdezte, hogy hívnak, azóta országos cimborák vagyunk. Mondjuk lehet, hogy ő is csak többet akar zabálni. De azért jól esik, amikor odaadom neki a vacsiját és ő egy "thank you Máté"-val hálálja meg. Nem ám Matt-el. Mátéval. 

Amúgy már Brianék is kezdik megtanulni rendesen kiejteni a nevem. Kivéve Ruth-t. Ő "mát"-nak hív. Mondjuk felőlem Bucimacinak is hívhat, ha az esik jól neki.

Este házibulit rendeztünk a szobámban. Azért az én szobámban mert az a legnagyobb. Lilla és Michael születésnapját ünnepeltük.Jelentem kicsit berúgtam. De beszéljenek helyettem a képek és a videók:

A gyűjteményem
Életem fő műve: a bárpult


Lilla csekkolja az ajiját



Ez én vagyok kilencven fokkal elfordítva


Romiromi

Tojta

A gondolkodó és az alkoholista. De melyik melyik?

Suzy és Michael nagyon adják a bulit: kóla és torta. Jó hogy nem pizsiben jöttek.


Fincsi tecso torta.


Feri ellegáns. Nem úgy mint a konyhában.

Kezdünk jól lenni.

Daniela megint tequilázik.





Szépen egyél Gudjon!

Smacilaci

Partyhangulat.



Ami szép az szép.

MC Andrew és DJ Gudjon.









Lilla elpilledt.









November 21.

Nincs is annál viccesebb amikor pár óra alvás után a másnapos zombik reggel nyolckor nekiállnak a munkának. Amikor egymásra néztünk csak röhögtünk a másikon, bár tudtuk, hogy mi sem nézünk ki jobban. Megvolt a hangulata a dolognak. Magam is meglepődtem, hogy egy vendég ölében sem landolt reggeli. Hát hiába, már a véremben van a felszolgálás. Most már aztán tényleg jöhet a pincér MSC!

Munka után annyira szomorú voltam, hogy nincs több szoba amit ki kell takarítanom, ezért nekiálltam hát a sajátomnak, ami a buli után igazán érdekes állapotba került. De tudjátok, nekem a munkám a hobbim, úgyhogy nem bántam, hogy szabadidőmben is ganéjozhatok. Mondjuk, be kell vallanom, hogy tényleg jó érzés volt, hogy most az egyszer nem másoknak kell tiszta szobát varázsolnom, hanem saját magamnak. És ha már tisztává varázsoltam a szobámat, kicsit át is rendeztem, ami azt jelenti, hogy a szobámban található két ágyat összetoltam, így most már egy hatalmas king size franciaággyal rendelkezem. Lányok, lehet jönni látogatóba!

Este (ami most van épp) megúsztam a karácsonyi vacsit, mert kimenőt kaptam délutánra. Holnap meg egész nap szabad leszek. Szóval jó lesz nekem.

Ötvenöt nap és 648 szoba kitakarítása után megyek haza! Azért tudom ilyen pontosan, hogy hány szoba múlva leszek otthon, mert Michael vezet egy naptárat, amin szobák száma alapján számolja a szabadságig hátralevő időt. Azt hiszem, egy kicsit már ő is haza vágyik. 

Egyébként ez a naptárazás dolog nem egyedi itt. Múltkor Bea szobájában is felfedeztem egy kifüggesztett handmade naptárat, amin serényen húzogatja ki a hátralevő napok számát. Mondjuk ő már egy éve nem volt otthon, úgyhogy valahol megértem...

2010. november 18., csütörtök

November 15-18. + Edinburgh trip képekben

November 15.

Újabb strip day. Abszolúte szokásos menet. Egyetlen izgalom ami történt velem napközben egy újabb elsöprő szerelem kibontakozása. Már ha azt annak lehet nevezni, hogy felcipelem egy öregasszony százhúszkilós bőröndjét a másodikra, mire ő megkérdezi, hogy házas vagyok e (ahelyett, hogy pénzzel tömte volna tele a zsebemet). Na mindegy, ebből is látszik, hogy nem csak a pénz miatt kellünk egymásnak... Mint egy falat kenyér.

Este kötelező pubozás Gudjonnal és Ferivel, mert hát másnap szabadnapunk van (legalábbis Ferinek meg nekem, Gudjon meg annyira laza, hogy ő is jön). Azért nem akkora móka és kacagás a pubozás hétfő este. A Markie's gyakorlatilag tök üres, egy-két helyi laza srác piál és skótul karattyol, mi meg hulla kómásan toljuk magunkba a jól megérdemelt whiskynket (én természetesen vízzel). Ja meg persze agyonveretjük magunkat egy H.V.CS.-vel billiárdban. Ennyi volt. Jó volt.

November 16.

Szibiszabiszabadnap! Akartam is írni bejegyzést, csak végül rájöttem, hogy nem történt velem annyi izgalom amit érdemes lenne monitorra vetni. Meg aztán elmélyültem a facebook csodáiban is. Tudjátok, hogy van ez... Arról nem beszélve, hogy amikor gépeztem, mellettem snookereztek az öregek, és az egyik néninek olyan savanyú bepállodt izzadságszaga volt, hogy nem is nagyon tudtam volna fogalmazni. Még annyira sem, mint általában...

Délután interjúra kellett mennem a job centerbe, hogy rendes fehérmunkás legyek. Magyarul egy kicsivel többet vonjanak le a fizumból mint eddig. Sok érdekes kérdés mellett, ismét feltették nekem a kérdést: "házas vagy?". Mondjuk kicsit más kontextusban, mint előző nap. Nade akkor is, mit jön mindenki ezzel a házasság témával. Meg kéne nősülnöm? Lányok, jelentkezzen aki szeretne a feleségem lenni!

Az írtó izgalmas interjú után, ismét shoppingoltam egy jót. Bár most csak a szükség hozta így. Egyrészt vennem kellett pár zoknit, mert mosáskor valahogy mindig csak fél párokat kapok vissza, annak ellenére, hogy én mindig egész párokat adok le. Mondjuk van bennem annyi rosszindulat, hogy a rejtélyes zoknieltűnések miatt titkon Ruthra gyanakszom, mert ő szokott mosni a mosós napon. Oda üt ahol a legjobban fáj: eltünteti a fél pár zoknijaimat. Na sebaj, vettem újakat akciósan occsóért.

Másrészt szükségem volt egy új övre is, mert Brian már annyit oltott, hogy hülyén áll rajtam a gatya (mert ugyebár nem volt elég lyuk az övön, mióta ledobtam a hájaimat), hogy már nem bírtam tovább. Mondjuk kilyukaszthattam volna a régit, de mivel lyukasztóm nem volt, gondoltam inkább nem állok neki egy körömvágóollóval nyiszálni a Mustang övemet. Így hát vettem egy újat akciósan occsóért.

A shoppingolás csúcspontjaként nem hagyhattam ki a tescot sem. Megvettem a következő strip day-re a söröcskémet, meg néhány fincsi tecsó minőségű fánkot. A kasszás néni meg elkérte a személyimet. Öcsém, félórával ezelőtt még házas ember voltam, most meg kis hülyegyerek, aki jól be akar baszcsizni egy üveg sörtől. Odaadtam hát a személyimet: ezt fejtsd meg kisanyám! Végül megbírkózott a feladattal, hogy leolvassa az évszámot a magyar személyiről, de látszólag megszenvedett vele.

A szabadnapjaimon egyébként gyakran tör rám a "haza mennék mán egy pöppet" érzés. Nem dolgozom, van időm gondolkodni efféléken. Nem volt ez másképp most sem. Kicsit szar volt belegondolni, hogy ugyan már csak két hónapot kell várni a szabadságra, de valójában még csak másfél hónapja vagyok itt... Azért jól megvagyok ne izguljatok, csak hát na. Szóval értitek.

November 17.

Újabb szerelem kibontakozóban. A korosztály a szokásos: hetven év körüli kedves néni. A barátnőivel ült együtt édes hatosban a vacsoránál, ránézésre enyhén spiccesen. Nem emlékszem már pontosan, hogy mi volt a vicces szituáció, de a lényeg, hogy egy idő után elkezdett sweety pie-nak szólítani. Ezt a kedves sweety pie becenevet ráadásul pont olyan hangon és stílusban mondogatta nekem, mint ahogy a Dennis a komiszban a csipkelődős nénik beszéltek Dennishez. Sweeety piee. Grrrr teljesen begerjedtem...

November 18.

Sikerült hasznot húznom az új szerelemből. Pont én takarítottam "sweety pie" néni szobáját, és szerencsére pont ott volt amikor nekikezdtem volna a munkának. És igen, csak nekikezdtem volna, ha a drága néni meg nem sajnálja a kicsi sweety pie-t és azt nem mondja, hogy tökéletes lesz mára a szobája takarítás nélkül is. Na ezért érdemes jóban lenni az öregasszonyokkal. Egy szobával kevesebb!

Ennek ellenére nem volt fenékig tejfel a takarítás most sem. Kénytelen voltam megtanulni ugyanis, a "hogy ágyazzunk egy levegővel" technikát. Nem akarom részletezni a dolgot. Kurva büdös szar szag volt. Ennyi. Még szerencs, hogy Michael szobája volt, így nekem csak az ágyazás örömteljes pillanatainál kellett jelen lennem. Hála istennek.

Korábban irigykedtem Michael-re, hogy neki majdnem az összes szobája egy ágyas, de mostanra rájöttem, hogy az egy ágyas szobák a legveszélyesebbek. Általában azok szarnak be akik egyedül vannak. Ezt a bölcsességet jól jegyezzétek meg!

Na ennyi a mese mára. És mivel jó gyerekek voltatok és végigolvastátok, kaptok ajándékba képeket. Mégpedig Barbi Edinburghban készített fotóit. Íme:

A képek össze-vissza vannak. Egyrészt, hogy izgalmas legyen, másrészt meg valamiért ez a szutyok program összekeverte őket...
Barbi a várban. Mögötte a panoráma. Na meg ott az én árnyékom is.

New town



Bájmosoly az Irish pubban

Barbi örül a virágjának. Mellette a szállásadónk: Michael



A Vár bejárata

Turistamosoly


A sightseeing busz, amit nem próbáltunk ki. Mögötte a StGiles Cathedral ha minden igaz.

Élőzene az Ír kocsmában.



Palace of Holyroodhouse. Ide sem jutottunk már be sajna.

Barbi és Michael énekel.

Barbi kedvence: Sir Walter Scott emlékműve.




Pózolunk a zsiráfokkal valami bevásárlóközpont előtt.

Itt nem ittunk.



Ebben a pubban tanultam meg whiskyt inni.


Irish pub megint.


Waverley pályaudvar. Ide kellett volna megérkeznem vonattal, ha nem a külvárosi Haymarketbe szólt volna a jegyem.

No comment









Michael haverjai, Michael és Barbi.

Ez vajon ki lehet?



Azt írta az útikönyv, hogy a várban fotóztassuk le magunkat az ágyún ülve. Megtettük.










Ez megint a Holyrood Palace.




Itt sem ittunk.



Parlament.

Na itt ittunk. Ír pub.








Freeeeeedooooooooom!!!!!










Na egyelőre ennyi. Majd még lehet hogy lesznek képek. Ja és ne haragudjatok, hogy nem kommenteltem minden képhez, de álmos lettem... Pedig minden képről ki akartam deríteni, hogy mi van rajta. Majd legközelebb.