Január 14-16. - Hiánypótló különkiadás

Annak ellenére, hogy már egy hete Budapesten rontom a levegőt, közkívánatra megosztom veletek hazatérésem történetét. Illetve az utolsó napokból azt a pár emlékezetes mozzanatot amire még emlékszem...


Például az elég emlékezetes volt, hogy a holiday előtti utolsó munkanapomkor az a megtiszteltetés ért, hogy elmehettem Dalmallyba kertészkedni. Dalmallyban gyűjtik össze az összes szálloda hatalmas virágosládáit, hogy aztán csákánnyal próbálhassuk meg kizúzni belőle a fagyott földet. Gudjon, én meg két szerencsétlen Litván srác, akiknek a szállodájuk már ugyan bezárt, de egy kis kerti munka levezetés gyanánt sosem árt.


A lényeg csupán annyi, hogy megszenvedtem ezt az utolsó előtti napot. Nem csak azért, mert a retek hidegben kellett a földet túrnom, hanem azért is, mert én voltam az a szerencsétlen aki lukas csizmát kapott ehhez a projekthez. Isteni dolog zuhogó esőben, latyakos hóban ácsorogni 8 órát lyukas csizmában. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Az már csak külön hab volt a tortán, hogy én voltam az egyetlen akinek már nem jutott kesztyű sem... Ha arra gondoltok, hogy egy lúzer voltam, nem jártok messze az igazságtól...


Go Home


A kertészkedést nehezen ugyan, de túléltem. Este már serény pakolászásba kezdtem készülvén a másnapi utazásra. Fekvés hajnali egykor, kelés fél hatkor... Utolsó menet.


Ez a munkanap igazából csak annyiban különbözött egy átlagos strip-daytől (legalábbis nekem), hogy a takarítás végeztével be kellett pakolnom a szobákban található szemeteseket, vízforralókat és természetesen a wc-keféket a ruhásszekrénybe. Hogy miért, ne kérdezzétek! Én sem kérdeztem...


A többieknek volt néhány extra feladatuk. Evőeszközök, tányérok bedobozolása például. Meg ilyesmik.


És délután háromkor eljött vége a szent pillanat, amikor kijelenthettük, hogy innentől kezdve két hónapig nem kell itt szopnunk. Freeeeeeeedooooom!


Meló után Ferivel, Attilával meg Gudjonnal beültünk sörözni az egyik kocsmába ami kivételesen nem a Markie volt. Másfél pint sör kellemes részegség. A kialvatlanság meg a fáradság csodákra képes...


Este hatkor indult a vonatunk Glasgowba. Még volt a szobámba egy fél üveg whisky, úgyhogy magammal vittem útielemózsiának. Másodszor is sikerült berúgnom... 


Glasgowban a program: szállást keresünk Gudjonnak a szakadó esőben éjszaka. Kicsit sokallta a szállodák hetven-nyolcvan fontos szobáit. De természetesen a végén mégiscsak hetvenegy fontot fizetett egy éjszakáért... Ezért szenvedtünk ennyit...


Nagy bulira már nem volt energiánk, úgyhogy csak egy romantikus olasz étterembe való beüléssel intettünk végső búcsút Gudjon barátunknak, aki márciustól már nem fog minket boldogítani sajna.


Hajnali egy körül megérkeztünk Beával, Attilával és Ferivel a reptérre. Hosszú-hosszú éjszaka volt. Aminek során előkerült az eddig az olvasóim előtt titokban tartott skótszoknyám is. Gondoltam nem írok róla, hogy bevásároltam efféle luxuscikkeket is, így odabaszósabb élmény, ha Ferihegyen úgy jelenek meg. Kiegészítve egy Superscot felíratú, skótsapkás, supermanjeles pólóval.


Az éjszakát már ebben a szerkóban töltöttem, de ez még rendben is volt, mert akkor még velem voltak a többiek. Utána viszont egyedül kellett utaznom. Hét órát. Három óra lutoni várakozással... Amikor már 25 órája nem aludtam (aminek oka az is, hogy a fizumat kápében vittem haza a zsebemben, ezért nem mertem nagyon elszunnyadni a reptéren), már nem tűnt akkora jó poénnak, hogy mindenki engem bambul...


Viszont amikor végre megérkeztem Ferihegyre és megláttam a fogadócsoportom arckifejezését, úgy gondolom megérte...

VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK

(folytatás márciusban)

Január 2-8. - Shoppingtúra Glasgowban és egyéb finomságok

Január 2.

A kiképzés folytatódott. Délután öttől bár. Ami persze ugyanúgy magában foglalja a vacsoránál való felszolgálást, mint a megszokott general assistant meló. Csak ilyenkor pakolászás, terítés, takarítás, alvás helyett a pult mögött kell állni éjszakáig. Ami jó móka. Kár, hogy másnap fél hatkor volt kelés egy jó kis strip-day okán. De ami ennél is nagyobb kár, hogy nem nagyon volt alkalmam gyakorolni a valódi báros melót, mivel annyi vendég volt, hogy a mosogatógépről csak akkor néztem föl, amikor körbementem begyűjteni a piszkos poharakat. Ez van. Minden kezdet nehéz.

Január 3.

Igazi jóféle hardcore strip. A tizenkét szobámból tizenkettőt kellett kipuceválnom. Kipuceváltam. Jó sokáig tartott.

Este nem jött új csoport hál' istennek. És másnap sem. Ergo mindenki szabadnapot kapott. Mit lehet ilyenkor tenni: irány Glasgow! Shoppingtúra!

Január 4.

Utaztatok már több mint két órát öten egy kétajtós sportkocsiban? Nem azért mondom, hogy siránkozzak, hogy egy sportkocsiban kellett utaznom két órát, de bevallom kedvem lenne siránkozni. Míg Daniela, Bea, Attila, Suzy és Michael előző este vonattal zúztak Glasgowba és egy szállodában töltöttek egy éjszakát, addig mi (a többiek) úgy gondoltuk, hogy nem költünk szállodára, inkább elvitetjük magunkat Andrewal, mert neki van kocsija. A kétajtós sport. A lényeg az, hogy túl közeli viszonyba kerültem a hátsó ülésen Ferivel meg Gudjonnal, de ami még ennél is rosszabb, hogy a plafonnal is. Váltásban mindig más ült középen. És aki középen ült, az garantáltan nem tudta felemelni a fejét, mert hát közel volt a plafon. Ez van. Túl éltük.

Most mesélhetnék egy keveset Glasgowról... De istenbizony semmit nem tudok Glasgowról. Gyakorlatilag három utcán jártam, ahol a legtöbb bolttal találkozhattam. Egyébként meg kell, hogy mondjam, isteni dolog shoppingolós plázacicának lenni. Most először próbáltam életemben, de esküszöm bejött. Le is csréltem gyorsan a ruhatáram egy részét...

Ismét Gudjonnak sikerült a legnagyobbat alakítania. Közölte, hogy el kell mennie fodrászhoz majd lelépett... Mikor visszatért a haján nem sok változás látszott, ám nagy vigyorral újságolta el, hogy mennyire király fodrásznál volt. Masszírozták a fejét hajmosáskor, megkínálták kávéval-teával és (idézem) már csak egy jó szopás hiányzott. Mindezt negyven fontért. Összehasonlításként elárulom, hogy én legutoljára hat fontért vágattam le a hajam. Igaz, nem volt hajmosás, nem volt kávé, orális szex meg aztán pláne nem, de legalább levágták a hajam. 

Azért, hogy a kulturának is adózzunk, este meglátogattuk a Horse Shoes nevezetű bárt, ami arról nevezetes, hogy a (állítólag) itt van Európában a (most már csak) második leghosszabb pult. Mondjuk tényleg hosszú volt. De kacskaringós is, úgyhogy kis helyen is elfért.

Hazafelé elkezdtem lengyel nyelvleckét venni a gps-től, mert nagyon megtetszett, hogy lengyelül úgy van, hogy "második", hogy "trutyi". Ja meg ha már itt tartunk, a "csipa" pedig pinát jelent lengyel testvéreinknek. Puszilom a Hooligans frontemberét!

A kocsi hátsó ülésén a helycserés támadást Tyndrumban ejtettük meg, így tehát volt szerencsém megismerkedni egy újabb Highland Heritage hotellel. Legalábbis a toalettjével. Ugyanis a Royal hotel WC-jében volt szerencsém pisilni. Bár nem tudom, hogy ez kit mennyire érdekel...

Amúgy hazaértünk épségben. Ennek örömére megosztom veletek a legújjabb kedvenc számomat, amit a kocsiban ötször meghallgattunk, mert annyira adja:

Különösen a "jiaaa, ahahaaaa" részt kedvelem...

Január 5-8.

Hát kicsit összefolytak az elmúlt napok. Már mindenki nagyon várja a 16-át amikor haza megyünk. Dolgozgatunk azért. Nem sokat, mert a szállodában kevesebb, mint hatvan vendég leledzik. Részemről minden nap végzek a takarítással ebéd előtt, így sok-sok szabadidőm van. Bárban sajnos nem dolgoztam mostanában. Bár tegnap úgy volt, hogy csak fél kilenckor kezdek ott, de végül Anja beteg lett, így Bea báros lett én meg Bea lettem a vacsoránál, ezért utána már nem kellett mennem a bárba. Ma meg szabad délutánom van. Holnap meg szabadnapom. Úgyhogy egy darabig nem fog befejeződni a kiképzésem. Lehet, hogy csak márciusban.

Egyébként a bárról jut eszembe: mióta együtt dolgoztam szilveszterkor Ruth-szal, azóta egészen megkedvelt. Legalábbis a múltkor arra vetemedett, hogy reggel nemhogy visszaköszönt, hanem előre. Ráadásul a nevemen szólított. Aszondta "Good Morning Mate!". Mióta itt vagyok, ilyet nem tett. Nemhogy velem nem, senkivel. Jó Ferivel igen, de odavan Feri csodálatos alkarjáért. Az nem számít.

Na szóval ezek a dolgok estek meg velem mostanában. Még lehet, hogy egyszer-kétszer még jelentkezek hazaruccanásom előtt. Ha meg nem, akkor otthon találkozunk.

December 26 - Január 2. - B. Újév

December 26.

Alex ismét kanos hangulatba került estére: nagyban törölgettem az evőeszközöket, amikor megjelent és mosolyogva, nagy élvezettel szemlélte ahogy dolgozom. "Akarsz segíteni, Alex?" kérdeztem én mire kis töprengés után azt találta mondani, hogy "ha te meztelenül dolgozol, akkor segíthetek"... Hmmm, hát végül nem éltem a lehetőséggel.

December 27.

Mióta itt vagyok, ilyen borzalmas napom nem volt, mint ez. Alapból fáradt voltam, mert éjjel muszáj volt Gettómilliomost néznem a TV-ben, így még jobban idegesített, hogy egyszerűen mindenki kezd itt bekattanni. Brian mindenkit baszogatott, Ruth még mindig élt. Egy szóval szar nap volt. Nem is fecsérlek több szót rá.

December 28.

Szabadnap. A legjobbkor. 

December 29.

Egy átlagos nap volt ez is, ám estére kaptam egy akkora boldogságfröccsöt az arcomba, hogy kedvem lenne piros betűs nappá kineveznem ezt a 29-ét. Bea amikor a recepción dolgozott, talált az asztalon egy üdvözlőlapot. Ebben az üdvözlőlapban Brian gratulál Ruth új munkájához és sok sikert kíván neki. Tehát ha minden igaz, drága Ruth-unk nem tér vissza hozzánk a szünet után... Kedvem lett volna megölelni Attilát, amikor ezt elmesélte nekem.

Azért nem éljük bele túlságosan magunkat a helyzetbe, mert szerintünk ilyen hozzáállással és személyiséggel nem sokáig fogják eltűrni az új munkahelyén és akkor tuti visszajön. De talán mégsem.

December 30.

Bevásároltunk egy rakat piát meg minden jót a szilveszteri bulira. A szilveszteri bulira, aminek helyszínéül ismét az én szobámat neveztük ki.

Ezek után úgy kezdtük az esti melót, hogy lélekben már mindenki a másnapi bulin pörgött. Egy darabig én is. Egészen addig a pontig, amíg Brian oda nem jött hozzám és közölte, hogy "Máté, holnap a bárban fogsz dolgozni Anjaval és Ruth-szal". "Mi? Brian, ugye csak viccelsz?"... Nem viccelt...

December 31.

És eljött a 2010-es esztendő utolsó napja. Nap közben teljesen átlagos volt minden, leszámítva azt, hogy karácsony után most ismét pezsgőt kaptak reggeli mellé a vendégek. Ezt komolyan nem fogom soha megérteni. Hogy lehet reggel kilenckor pezsgővel indítani? Nem emberek ezek.

Este átlagos Scottish Night-os vacsora, majd az étterem rendbetétele oszt csókolom. Mindenki ment a szobámba bulizni én meg mentem a bárba poharakat mosogatni.

Az estém egyik fénypontja az volt, amikor az asztalokról gyűjtöttem be a piszkos poharakat és a kezemben tartott tálca hirtelen megbillent és - esküszöm, mint egy filmben - pont abban a pillanatban hallgatott el a zene, amikor nagy robajjal a teli tálca tartalmának nagy része a földre hullott. Százhúsz részeg nyugdíjas tapsolt és újongott egyszerre, miközben én összeszedtem a földről a poharakat, amikből megjegyzem, egy sem tört össze. A műsor végén meghajoltam, majd fejvesztve visszamenekültem a pult mögé. 

Pár ultra humoros vendég ezután elkezdte visszahordani a saját üres poharait, majd az igazán jófejek még meg is jegyezték, hogy "Inkább visszahoztam én. Az a biztos".

Nem sokkal éjfél előtt Brian magához rendelt, a kezembe nyomott egy kurva nagy doboz tüzijátékot, majd elindultunk a partra. Nincs jobb érzés amikor az ember elegáns cipővel a lábán térdig süllyed a part menti tengeri zöldségben. Mondjuk Brian meg skótszoknyában meg fehér térdzokniban tolta ugyanezt... Nade a lényeg az, hogy azonkívül, hogy innetntől kedve csurom vizes zokniban kellett tovább dolgoznom, hogy sikerült elhelyeznünk a tüzijátékokat a megfelelő pontokra. Halleluja.

Éjfélkor már ismét a bárban voltam. Visszaszámlálás, lufik koccintás rendben. Ölelés, puszi, "Boldog újévet" Annától rendben. Ölelés, puszi, "Boldog újévet" Ruthtól azannya! Ölelés, puszi, "Boldog újévet" egy rakat vadidegen nyuggertől what's a fuck?! Én elhiszem, hogy kurva közvetlenek, meg kurva részegek vagyunk, de hogy mért jó ez...

Éjfél után a vendégsereg kivonult a partra, hogy kiélvezzék a tüzijátékot, ha már annyit szenvedtem vele. Itt végre találkoztam a haverkákkal is és boldog újévet kívánhattam nekik. Ezen kívül, öt perc alatt annyi alkoholt tölthettem magamba, amennyi alkoholt öt perc alatt magába tud tölteni egy ember. Majd a srácok vissza a szobámba én meg vissza a bárba.

Új év alkalmából Ruth meglepően kedves volt. Még szendvicset is csinált. Igaz nem nekem, hanem Anjának, de ha már ott voltam megkínált engem is. Sőt még cigivel is megkínált. Hát nem egy angyal?

Körülbelül kettőig kellett a bárban élveznem az új év kezdetét, majd - miután egy kotta részeg tatát, aki már kétszer belezuhant a karácsonyfába a haknibetyárkával közösen felcipeltünk a szobájába - már mehettem is bulizni.

A szobám addigra olyan gusztustalanul nézett ki, hogy arra nincs szó. Piák kiborítva a padlószőnyegre, chips szétszórva mindenfelé és természetesen kurva sok konfetti meg lufi (Andrew mániája). Természetesen mindenki tök részeg, sőt a társaság egy része (Suzy, MIchael) már csicsikál. Gyors alkoholpótlás ismét, majd irány az óceán! Ahogy előe sejtettem, csak Gudjon volt annyira faszagyerek, hogy csobbant velem. Szóval megvolt az első fürdés az óceánban. Nem is volt annyira hideg...

Mikor visszamentünk a szobába, megint megtapsoltak a vendégek. A lounge ablakából ugyanis látták páran az akciónkat, így mikor vissza felé mentünk, hatalmas örömújongással fogadtak. Azt hiszem lassan én leszek az Alexandra sztárja.

A fürcsi akció után mindenki elhúzott aludni, kivéve Gudjon meg én, mert elhatároztuk, hogy eljött az idő, hogy ismét rápróbáljunk a helyi discora. Sajnos nem lett a dologból semmi, mert - mint megtudtuk a rendőrbácsiktól - új év ide vagy oda, kettőkor mindennek be kell zárnia. Így hát elindultunk hazafelé. Útküzben még szembejött velünk egy bevásárlókocsi, amivel váltott szereposztásban még rallyztunk egy keveset, majd ténylegesen végetért a party... Emlékezetes szilveszter volt.

Január 1.

Ébredtetek már szeméttelepen? Én még nem, de esküszöm tudom milyen érzés. Mikor kinyitottam a szemem és körbetekintettem a szobámban arra gondoltam, hogy egy szeméttelep sem lehet sokkal rosszabb ennél.

Fél tízkor kellett csak kezdenünk. Sosem fogom elfelejteni azt a zombi fejet, amivel Feri aznap dolgozott... Ő volt az akit a legjobban megviselt a 2010-es esztendő búcsúztatása. Szerencsétlen, úgy csinálta a vendégeknek az új évi szenyákat, hogy közben támaszkodnia kellett a pultra, hogy ne dőljön el.

Én tök jól voltam, miután előző este nem volt lehetőségem hulla részegre innom magam. Ennek viszont az lett az eredménye, hogy a szabadidőmben egyedül takaríthattam össze a mocskot a szobámból, amiben nem is én buliztam. Daniela közölte, hogy ő szívesen segít, csa "ne maaaa". Köszi drága, aludjál te még egy éjszakát egy szarkupac tetején. Pff. 

Jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gudjon végül végigszaladt egy porszívóval a szobán, de én így is délután négyig szoptam a takarítással, úgy hogy előtte még a vendégekét is ki kellett ganéjoznom.

Én voltam tehát az egyetlen, aki délután nem aludt, majd ezek után közölte Brian, hogy este az éttermi munka után ismét tiszteletemet kell tennem a bárban... "De mért megint én?". "Terveim vannak veled, Máté"... 

Azt nem árt tudni, hogy Anja nemtomhányhónapos terhes, és a szünidő után egy darabig nem fog visszatérni, tehát szükség lesz egy bárosra. Namármost két lehetőség van: Brian vagy bárosnak akar engem, vagy helyettes bárosnak, aki akkor bározik, amikor a báros szabadnapos. Érteeed?

Szóval újév alkalmából elkezdődött a bárossá való kiképzésem. Éljen-éljen! Szakmai előmenetelem megállíthatatlan... És remélhetőleg a túlóráimról sem felejtkezik meg Brian bácsi...

Január 2.

Az elmúlt napok tíz-tizenkét órázásai után Brian végre normális munkarend szerint osztott be: normális báros munkarend szerint. Tehát délután ötkor kezdek és dolgozom minimum éjfélig. A kiképzés tehát folytatódik.