2011. március 30., szerda

Március 27-29. - Ha-BÁR

Március 27 (folyt.)


A szabadnapomon Brian megörvendeztetett minket egy kellemes esti staff meeting-gel, aminek keretében közösen ki kellett töltenünk egy nyomtatvány, amelyen nyilatkoznunk kellett arról, hogy mire képeztek ki minket itt a Highland Heritage-nél. Körülbelül harmincféle különböző szuperképesség volt a lapon, mint például izzócserélés, ágyazás, mosogatás (természetesen külön pohár mosás, fekete- illetve fehér mosás), porszívózás, terítés, portörlés és még számtalan ehhez hasonló finomság. Én különösen nagy királynak érezhettem magam, mert az átlaggal ellentétben sörcsapolásra, pénzkezelésre, söröshordócserére és tudja fene, hogy még mi mindenre képes vagyok a papírkám szerint. Az én esetemben, komolyan mondom, már-már a túlképzettség veszélye áll fenn.


Este Lynnseyék meginvitáltak egy ártatlan kis sörözésre. Mondtam jó, megiszok velük egy sört, de aztán megyek haza csicsikálni. Végül három különböző pubban öt sört toltam le, plusz néhány Jager-t, hogy a változatosság is meglegyen... Azért szerencse, hogy Lynnseyék hamarosan visszamennek Dalmallyba, mert nincsenek rám túl jó hatással. Persze másnap rám fogták, hogy miattam van másnap. Pff. Amúgy kezdem magam tiszta international-nek érezni. Ezen a kis bulin részt vett Lynnsey, aki ugyebár dél-afrikai, Melanie, aki svájci, Jonel, aki román és persze én a magyar. Jó fless.


Március 28.


Napközben pihikélés, filmnézés. Most először néztem meg az Amerikai szépséget. Mért nem mondta nekem senki, hogy ez ennyire beteg film? Isteni érfelvágós hangulatba lehet tőle kerülni.


Este a bár maga a halál. Olyan forgalom volt, hogy el sem hittem. Mondjuk ez köszönhető az esti haknibetyárnak is, akinek most hirtelen nem jut eszembe a neve, de azon kevesek közé tartozik aki valóban szórakoztató, mert amellett, hogy egész tűrhetően énekel és gitározik, még egy kis stand-uppal is fel szokta dobni a műsorát. Igaz, hogy kábé minden héten ugyanazokat a poénokat nyomja, de ugye egy újszülöttnek minden vicc új... Igen az újszülött alatt, most a nyolcvan éves nyuggereket értem... Bár közöttük sok visszatérő vendég is van, de olyan lelkesen nevetnek a poénokon ők is mintha először hallanák. Lehet, hogy azt hiszik, hogy először hallják?


Ja meg azért is szeretem ezt a csávót, mert mindig megtapsoltat engem is. Sőt most még sztorizott is rólam. Beszélgettünk ugyanis nyitás előtt, és meséltem neki a sheffield-i kalandjaimról, amit ő aztán megosztott a vendégekkel is.


Na de a lényeg, hogy végül sikerült négyszáz font körüli bevételt összehoznom, meg egy igen szép borravaló halmazt, szóval minden frankó volt. Leszámítva azt az apróságot, hogy a kasszazáráskor a blokkon ötven fonttal több lóvé szerepelt, mint amennyi a kasszában volt. Így este azzal a tudattal feküdtem le, hogy Brian másnap vagy legombol ötven fontot, vagy csak szimplán kinyír...


Március 29.


Nem nyírt ki... Kiderült, hogy csupán arról volt szó, hogy Scottish night révén jött a dudásgyerek, meg a táncoslányok és Brian a kasszából fizette ki őket. Épp csak elfelejtette ezt velem közölni. Kösz Brian, hogy miattad nem tudtam nyugodtan aludni.


Strip-day révén végre ki lettem képezve sörcsap tisztításra, és megtudtam, hogy miket kell majd még csinálnom az elkövetkezendő strip-dayeken. Fel kell mosnom a táncparkettet, port kell törölnöm az ablakpárkányokról, meg a halról. Mert hogy van egy hatalmas műhal a bárban a falon. Ezt én tudtam, de azért hirtelen furcsa volt összerakni fejben, hogy mit akar tőlem Brian amikor azt mondja, hogy "polish the fish".


Polish the fish!




Halportörlésen, felmosáson és sörcsapmosáson kívül majd nekem kell csinálni a mosást is ezeken a napokon, de azt egyelőre ismét megúsztam. Meg még egy darabig valószínűleg meg is fogom úszni, mert kicsit zavaros állapotok várnak ránk az elkövetkezendő hetekben. Az már eddig is zavaros volt, hogy egymás után mindig két-két strip volt (ugye a Royal nyitásáig), de szerdától, amikor Lynnsey és Melanie mennek vissza Dalmallyba, alkalmazott hiánnyal is fogunk küzdeni, mert az új kollegák csak valamivel később érkeznek. Így hát nagy esélyem van arra, hogy még párszor szobatakarításba is befognak majd. Halleluja.


Esti meló. Dögunalom. A csoport egyik fele reggel lelépett, viszont most először nem érkezett helyettük új, mert megnyitott a Royal. Így hát maradt kábé negyven emberke a szállodában, akik közül húszan le is jöttek a bárba. Így hát időm nagy részét ácsorgással töltöttem a pult mögött.


Viszont az esti szórakoztató egység, megint meglepően szórakoztató volt, mert a népes társaságnak összeállított egy zenés kvízműsort, aminek keretében különböző témájú kérdéseket tett fel nekik.
Egy pillanatra én is nagy királynak érezhettem magam, mert az volt az egyik kérdés, hogy mikor bontották le a berlini falat, mire én egyből toltam a választ az épp mellettem álló Briannek. Végül az egyik csapat a 1988-as megfejtéssel nyert mert az volt a legközelebb a helyes (1989) megoldáshoz. Mondjuk kábé ez volt nekem az egyetlen sikerélményem, mert valahogy a 30-as évek top slágereiben például nem voltam annyira otthon.


Este tizenegykor véget is ért a móka és zártam is a bárt. Munka után egy búcsúsörike Lynnsey tiszteletére, akinek ez volt az utolsó estéje Obanben. Aztán szunya.


Ja de várjunk csak. Vannak nekem még képeim is:


Életem első "fotózd magad a tükörben" képe.


A bár az én szemszögemből...


... és a vendégekéből.


Ezt a szutykot ne igyad!


Csak, hogy tudd!






Lynnsey unatkozott a recepción, úgyhogy meglátogatta a szintén unatkozó Mátét.


Pózolj a bárban I.


Pózolj a bárban II.


Ide dobjad a pénzt, ha jót akarsz (a szép virágokat még Ania rajzolta).

2011. március 27., vasárnap

Március 24-27. - Buli van aprajafalván

Március 24.


Elmentünk napközben shoppingolni Andrewal, Attilával és Ferivel, mert közelgett Bea szülinapja és rá kellett készülnünk erre a nemes napra ezzel-azzal. Szerencsére Andrewt kivételesen sikerült lebeszélnem a konfettiről, amivel szilveszterkor csúnyán pórul jártam, amikor ugyebár az én szobámban volt házibuli, míg én dolgoztam. Akkor nekik jutott a party, nekem meg a konfetti szanaszét a szobámban. Megmondtam, hogy ilyet többet nem akarok.


Andrew elvitt minket a szokásos tescon kívül egy városszéli nagykereskedésbe is. Olyasmi, volt mint a metro, csak a raktár feeling itt kicsit erősebben volt jelen. Már napok óta vágytam egy jó kólára, úgyhogy (mivel itt olcsó volt) vettem 24 üveggel. Kisebb kiszerelés nem volt. Sebaj, jó lesz csajozni: "Gyere fel bébi a szobámba, van a hűtőmben 24 üveg kóla!". Most komolyan, melyik nő tudna ennek ellenállni? Bár igazándiból ez a felhívás így hangzana korrektül: "Gyere fel bébi a szobámba, van a hűtőmben 24 üveg kóla, meg egy duci spanyol srác akinek be nem áll a szája!". Lehet, hogy ez már nem annyira megnyerő. Ez van.


Shoppingolás után keménykedtünk egy kicsit Andrewboy-jal. Tudjátok, emelgettük a súlyokat, csak úgy férfiasan.


Valahogy így:


És közben Javier...



...csak beszélt, beszélt, beszélt...




Ja meg itt van még néhány iszonyat keménykedős kép, amik később készültek ugyan, de épp idevágnak:






Ekkor már Javier is bevonta magát. Rá is fér.






Este elöntötte a boldogság a szívemet, mert vacsoránál rendesen felszolgálhattam, ahelyett, hogy megint csak a hülye zöldségeket pakoltam volna az asztalokra. Ez az egyetlen előnye annak, hogy most mindig két-két Strip-day van egymás után (ugyebár addig amíg a Royal ki nem nyit). Mert így amikor új csapat érkezik, akkor már itt van a régi is, és a kavarás miatt, mindig készenlétben kell lennem, hogy a bárban ki tudjam szolgálni a vendégeket. Ezért nem kezdhetek bele a zöldségpakolásba, mert az teljes embert kíván. Viszont a felszolgálást bármikor felfüggeszthetem, mert azt mások is csinálják párhuzamosan velem, így amikor a bárba kell tipliznem, az élet nem áll meg...


Március 25.


Munka kezdés hajnalok hajnalán kilenckor. Strip-dayeken ezentúl mindig kilenckor fogok kezdeni, ami az én helyzetemben kábé olyan, mint régen a reggel hat volt. Nem tudtam meg pontosan, hogy ezeken a napokon mit fogok csinálni a jövőben, mert ez a mostani strip speciálisra sikeredett nekem. Elvileg ilyenkor ki kell majd mosnom a sörös hordókat a sörcsappal összekötő csöveket, meg mosodáznom kell egy kicsit, meg befejeznem a terítést az étteremben. Most viszont ehelyett meg kellett terítenem az egész éttermet, aztán az első emelet összes szobájában a falakat (!) kellett portalanítanom. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ugrálok a szobában mint egy gumilabda és csapkodom a falat egy törölközővel. Erre azért volt szükség mert egy vendég panaszkodott, hogy milyen porosak a falak. Isteni meló volt.


Este bár. Úgy felidegesített az egyik sörcsap, hogy kedvem lett volna szétverni a berendezést. Gyakorlatilag csak hab jött belőle, ami miatt a vendégek engem csesztettek, hogy milyen béna volt. Jeleztem Briannek a problémát. Azt mondja ne aggódjak, csak rossz a széndioxid palack, amire rá van kötve. De semmi gáz, mert a másik sört meg azért tudom olyan könnyen csapolni, mert az is rossz palackra van kötve, ezért abban meg kevesebb a bubi a kelleténél. Hát szuper. Ha ez a helyzet, akkor máris nyugodtabb leszek. Pff.


Munka után rohanás a Markie-ba, hogy elcsípjem a szülinapi party végét. Előtte bekukkantottam a szobámba, amit természetesen megint úgy hagytak hátra maguk után a drága kollegák, mint valami rohadvány szemétdombot.


Végül a pubozás feledtette minden bánatomat és egy igen jó bulit csaptunk. Aztán Lynnseyvel és Melanie-val toltunk még egy jó kis afterpartyt a hotelnél, mert másnap mindketten szabadnaposak voltak. Állítólag hangosak voltunk. Legalábbis másnap egy vendég hosszasan panaszkodott Briannek. De megúsztuk komolyabb lecseszés nélkül, úgyhogy gond egy szál sem.


Íme néhány kép a buliból by Ferike:


Ekkor én még dolgoztam...




Bea, Lynnsey és a bolgár séf, aki egy darabig helyettesíti Számit


Csopikép: Michael, Melanie, Lynnsey, Lilla, Bea, Andrew, Attila, Gury (vagy valami ilyesmi. úgy kell ejteni, hogy Güri) és Javier.














Március 26.


Enyhe másnapossággal indult a nap, de mivel éjjel legény voltam, nappal is annak kellett lennem. Ennek jegyében egész nap nem csináltam semmit, így az esti munka kezdetére valóban ismét legény lettem a gáton (azaz a bárban). Jó, az elején voltak problémáim. De csak olyan apróságok, hogy letörtem a kasszában az egyik kis bütyköt ami leszorítja a papírmanit. De ügyesen visszacelluxoztam, úgyhogy Briannek egy szava sem lehetett ezután. Nem is volt. Sőt, amikor bekukkantott hozzám, irtózatosan meglepődött, hogy a szokásos mosatlan pohár halmaz és a pult mögött sorakozó tizenöt fős vendégsereg helyett rend és gördülékenyen folyó munka fogadta. Meg is jegyezte, hogy talán tényleg képes vagyok rendesen csinálni ezt a melót.


Már arra is volt időm, hogy egyes, erre fogékony vendégeknek magyar nyelvleckét adjak. Az egyik bácsi ugyanis mindenképp magyarul akarta megköszönni a piáját, úgyhogy kitanítottam. Bár tizedjére sem volt képes a "köszönöm"-öt nem "kösztönöm"-nek mondani, de lényeg, hogy a szándék megvolt. A csúcs az volt, amikor már a többi vendég is elkezdte nyomatni a "kösztönöm"-özést, mert a bácsi továbbadta a tudását nekik is. Sőt Lilláék mesélték, hogy már az étteremben is nyomatták az öregek a magyartot. Ja meg Lilla azt is mesélte, hogy egyik vendég biztos benne, hogy ő meg én testvérek vagyunk. Nem is tudtam, hogy hasonlítunk. Mondjuk nóziban mindketten erősek vagyunk, de nem gondoltam volna, hogy ez elég a hasonlósághoz. Ezek szerint mégis.


Március 27.


Szabadnap. Chill out.

2011. március 24., csütörtök

Március 22-23. - Pay silence for the Haggis

Március 22.


Rá kellett döbbennem, hogy már most túl rég óta dolgozom a Highland Heritage-nél. Felfedeztem ugyanis egy visszatérő vendéget. Azaz leginkább Michael segített nekem felfedezni. Ismerős volt ugyan az öregúr, de csak akkor világosodtam meg amikor Michael kérdezte, hogy láttam e, hogy itt van a "bloody guest". Ja hogy ő az. Annak idején Michael szobájában lakott és úgy sikerült elnyernie a ezt a nevet, hogy az egyik éjjel valószínűleg heveny orrvérzés következtében, olyan szobát sikerült hátrahagynia maga után, hogy öröm volt takarítani. Véres ágynemű, véres fürdőszoba, véres minden... Hát visszatért. Már azt is tudom róla, hogy naponta három üveg narancsos J2O a fogyasztása. És szegény mindig egyedül van. Egyedül ücsörög a bárban és szopogatja a narancslevét. Nem beszél szinte soha senkivel. Ráadásul megint vérzett...


A vacsora felszolgálásánál örömmel konstatáltam, hogy az újoncok hasonló módon bénáznak az étteremben, mint én az első időkben. Gurry (az izlandi lány) például két teli tányért hajított a földre. Pedig már igazán közel volt a végcélhoz. Konkrétan a vendégek asztala mellé röpült a fincsi pulykahusi, köretestül mindenestül. Kicsit jobban céloz, akár egyből a vendégek elé kerülhetett volna az étel. De nem célzott jobban. Szegény teljesen kétségbeesve szedegette a kaját a padlószőnyegről. Aztán azon lepődött meg, hogy mindenki azt mondta neki, hogy "semmi probléma", "mindenkivel előfordul eleinte" meg ilyenek. Jól esett, hogy végre azok közé tartozhattam, aki ezeket mondja másnak és nem azok közé, akinek mások mondják. A profik közé. Muhaha.


A profizmusom abból is meglátszik, hogy sikerül úgy intéznem a bénázást, hogy mások ne lássák. A bár zárása után például bementem még a konyhába, hogy lopjak egy kis kaját. Kezemben a teli pénztár, a pénztár tetején meg még egy pohár, amit a konyhába készültem vinni. Gondoltam amíg zabizok valamit, elhelyezem ezt a szettet a pulton. Na itt kezdődtek a problémák. A konyhában sötét volt, így nem láttam, hogy nem a legstabilabb helyre sikerült a kasszát letennem... Elkezdtem kajálni, majd iszonyat robajjal a kassza teljes tartalma poharastul, pénzestül szanaszét a konyha padlóján. Nem tudom tudjátok, hogy mekkora egy 5pence-s pénzérme? körülbelül fele akkora, mint a mi régi egyforintosunk. Namármost csak ebből volt több, mint száz darab a kasszában... A többit képzeljétek el! Macóka az éjszaka közepén hasal a konyhában és az üvegszilánkok közül kapirgálja az aprópénzt. Ha ezt valaki meglátta volna, azt hiszem sírva röhögött volna. De nem látta senki, mert profi vagyok.


Március 23.


Javier nagyon sokat beszél... Gondoltam napközben nézek egy kis tévét, és Javier is épp a szobánkban tartózkodott. Hihetetlen, hogy ez a gyerek minimális szókinccsel mennyit képes pofázni. Nem akartam megbántani, de amikor épp a Gilmore girls-t néztem volna, nem annyira tudott felvillanyozni az izgalmas sztorijaival, amiket én már ezerszer átéltem korábban. Például hidegen hagy, hogy reggelinél megint milyen hülye kérésekkel álltak elő a vendégek, mert ebben a témában már igen magas az ingerküszöböm. De végül is a tévé vs. Javier párharcot egészen a Jóbarátok kezdetéig sikerült Javier-nek nyernie. Hát ez van. Amúgy jó gyerek. Még a WC deszkát is le szokta hajtani használat után.


Scottish night volt. Aminek ezentúl én is szereplője leszek. Igaz csak egy mellékszereplője, dehát valahol el kell kezdeni. Az én feladatom az, hogy a bárban miután a vendégek végighallgatták a kellemes skót duda muzsikát, illetve végignézték a népviseletbe öltözött lánykák néptáncát, kisétálok a vendégek elé, hármat koppintok a botommal (amit most nem találtunk meg ezért egy snooker dákóval helyettesítettük), majd elkiáltom magam, hogy "Pay silence for the Haggis!". Aztán jön Brian és bohóckodik a Haggis-zal.


Nesze neked Haggis


Este a bárban már egészen jól mentek a dolgok. És mivel az egyik turnus másnap utazott haza, elég szép búcsújattot sikerült leakasztanom róluk. 


Most az a speciális helyzet van nálunk, hogy egyszerre két turnus érkezik a szállodába egy nap tolódással, amíg a Royal ki nem nyit, így egymás után két fél strip day van. Ami egy részről szívás, más részről meg király, hogy egymás után két estén tehetem ki a pultra a "thank you" feliratú poharacskámat amibe tolhatják nekem a lét.


Meló közben Brian időnként bejött csekkolni a munkámat és beengedett a bizalom körébe, tehát megadta mind az otthoni, mind a mobil számát. Azért szükségesnek érezte elmondani kábé tizenhatszor, hogy ha a mobilszámát (amit még Mr Cleaver, az atyaúristen sem tud) elmondom bárkinek, akkor megöl. Látszott az arcán, hogy ez a bizalom azért még kicsit ingatag. De muszáj volt megadnia a számokat, mert este 10-11 után, amikor ő hazamegy, én vagyok a szálloda ura és ha bármi para van, muszáj őt értesítenem. Remélem nem lesz para. Már csak azért sem, mert általában élőben sem igazán értem mit karattyol skótul, telefonban meg hát... Nem akarom megtapasztalni.


Záráskor egyes vendégek, akik másnap utaztak kézfogással köszöntek el tőlem. Hát igen, most már vagyok valaki...

2011. március 22., kedd

Március 20-21. - Indulgat a mandula

Március 20.


Az első szabadnapom. Kelés ebéd előtt. Bár ez mostantól teljesen természetessé fog válni. Valahogy majd csak sikerül megszoknom.


Kaja után segítettem költözni Javier-nek és egyúttal érzelmes búcsút vettem a king size ágyamtól és szétválasztottam a kis drágámat alkotó két ágyat egymástól.


A délutánom nagy része netezésből és jóbarátok nézésből állt, majd vacsora után még benéztem a bárba Beához, hogy frissen tartsam az amúgy sem túl magabiztos tudásomat, amit előző este szereztem meg.


Este, hogy hódoljunk az általam bevezetett új szabálynak (miszerint az én szabadnapjaimon kötelező a pubozás, mert nekem esélyem sincs, hogy máskor menjek), páran lenéztünk a Markie's-ba


Attila két honfitársnőnk társaságában, akik szintén a közelben dolgoznak valami szállodában

Lynnsey (Dél-Afrika) és Melanie (Svájc) a két kölcsönlány Dallmallyból

Itt jegyezném meg, hogy Melanie és én majdnem ugyanakkor kezdtünk el dolgozni a Highland Heritage-nél, és ugye nekem először azt mondták, hogy Dalmallyban fogok dolgozni, neki meg azt, hogy ő Obanben, ennek ellenére pont a fordítottja következett be... Egyikünk sem tudja mi volt a csere oka, de látnotok kellett volna Melanie fejét, amikor megtudta, hogy miattam kell Dalmallyban dolgoznia Oban helyett... Azt mondta utál.






Lynnsey, Gabi (a már említett honfitárs) és egy skót szépség, aki bemutatkozott ugyan, de valahogy nem jegyeztem meg a nevét

Március 21.


Az első ember aki szembejött velem ébredés után a rég nem látott Alex volt. "Este együtt leszünk a bárban. Remélem tudod, hogy neked meztelenül kell dolgoznod." "Persze drágám, ez természetes".
Igazán szeretem az efféle információcseréket Alex-szal. Bár ezután mégjobban elkezdtem félni az esti közös munkánktól...


...Ami végül be sem következett. Néha beküldte Lynnsey-t vagy Beát segíteni, de amúgy hagyta, hogy egyedül szívjak. Végülis ez is egy módja annak, hogy beletanuljon az ember a szakmába.


Nagy meglepetésemre egyedül is egész korrektül sikerült végigcsinálnom a dolgot nagyobb fennakadások nélkül. Nem is lehettem nagyon béna, mert pár öreglány ismét rám kattant, mint a régi szép időkben. Az egyik csak az unokáját akarta elvetetni velem, a másik meg egyből saját magának akart. Esküszöm, a legjobb csajozós munka az enyém. Ha a nyolcvan éves mámikák lennének a zsánereim, arany életem lenne.


Rájöttem, hogy a felszolgálás azért hiányzik egy picit. Mondjuk bárosként is részt veszek a vacsoránál, de míg a többiek az előételeket szervírozzák, addig nekem a főétel rendeléseket kell felvennem, aztán amikor a többiek a főételeket szervírozzák, nekem csak annyi a dolgom, hogy a zöldséges tálakat pakolgassam az asztalokra. Ami elég foscsi meló szerintem. Egyedül a desszertek felszolgálásába csatlakozok be, de az nem olyan jó fless, mint a nagy tányérokkal rohangálni. Hát ez van.

2011. március 20., vasárnap

Március 13-19. - Újratöltve

És íme a várva várt folytatás. Kezdésnek egy tipikus kép rólam, azoknak akiknek nem volt szerencséjük találkozni velem ebben a szerelésben amíg otthon voltam:




És akkor ezután a kellemes felvezető után vágjunk is bele. Kezdem mondjuk onnantól, hogy március 13-án felszálltam a gépre ami a lutoni reptérig repített. Ekkor még nem az imádott Skócia volt az első számú uticél, hanem Sheffield, ahol a terveim szerint Bálint barátommal kezdtem meg az akklimatizációt, hogy rákészüljek az előttem álló fél éves "kalandra".


Március 13-14.


Este tizenegy körül érkeztem meg a reptérre, ahol volt szerencsém egy kellemes éjszakát tölteni. Aludni ugyebár nem mertem, mert túl sok volt az érték nálam, internetezni nem tudtam, mert mért is lenne a reptéren ingyenes wifi, úgyhogy kénytelen voltam megelégedni egy kis filmnézésssel és zombi üzemmódban történő fejből kinézéssel. Jó program. Hajnali ötig.


Ezután egy kellemes buszozást majd vonatozást követően megérkeztem Sheffieldbe, ahol Bálint már tárt karokkal várt. El is vitettem magam vele gyorsan kávézni, mert az alvás nélkül töltött éjszaka után olyan voltam, mint a lúgozott szar, és legalább annyi energiára volt szükségem, hogy a lakásig eljussak. A lakásig amiben nyolcan élnek együtt, és amiről az első élményem ez volt: A konyha...








Bálint azért megpróbálta menteni a menthetőt




Hát szóval ilyen az amikor nyolc ember együtt él és az éppen erre kijelölt személy elfelejt elmosogatni.


A sokkos élmény után bedőltem az ágyba és délutánig fel sem keltem...


A délutánt és a következő három napot azzal töltöttük, hogy lazítottunk, sétálgattunk a városban, iszogattunk itt-ott, szidtuk az angol időjárást és szenvedtünk, mert Bálint már eddig is meglévő hipochondriáját sikerült csúcsra járatnia így kevesebb, mint egy hét alatt körülbelül 26 féle különböző betegsége volt és természetesen mindegyik a halálos fajtákból. Ennek ellenére igen jól éreztük magunkat.


Megnéztük a várost:


































...közben szexik voltunk:














 Március 15-16.


A városnézés és a lazulás folytatódott...




Épp véget ért az előadás a templomból átalakított előadóteremben...


















Mivel Bálint mostanában különleges vonzalmat érez a hidak iránt, muszáj volt megörökítenünk párat:






Mondjuk ez a híd a hídban megoldás tényleg elég királyul néz ki.


















Egyszer még Bálint két gyönyörűséges lakótársa is elkísért minket iddogálni.


A kollégium, ahol tavaly lakott Bálint


























Március 17.


Még pár búcsúkép Sheffielről, aztán zúztunk tovább Oxfordba...










Oxford


Tizenhetedikén dél körül érkeztünk meg Bálinttal Oxfordba, ahol csatlakoztak hozzánk Laciék is.






A hihetetlen pillanat: pénzt adok valakinek. Jelen esetben Lacinak.






























Neki van nagyobb orra.




















Saint Patrick napi Guiness mert az akkor fél áron van.


Ly viszont tudja, hogy a Guiness annyira rossz, hogy ha fél áron van akkor sem szabad azt venni.








Oxford után Wantage, még aznap délután. Meglátogattuk Szonját, akinek köszönhetően még egyszer utoljára ehettem egy jót, a fél éves sültkrumpli-moslék diétám előtt. Meg a hajamat is levágta. Imádom.


Amúgy sajnos elég rövidre sikerült a látogatásunk, mivel este hét körül érkeztünk, és hát csak egy bulira volt idő mert másnap indulnom kellett Obanbe...


A konyhatündér






































A buli után egy kellemes, pihentető 2-3 órás alvással koronáztuk meg az estét, majd reggel hétkor Bálinttal már léptünk is le. Az utazás során mély és érzelmes búcsút vettünk egymástól Bálinttal (értsd két buszon is egymás vállára dőlve aludtunk), majd Londonban külön is váltunk.


Glasgowban találkoztam Beával, Attilával és Ferivel, úgyhogy a három és fél órás vonatutat Glasgowtól Obanig szerencsére nem egyedül kellett végigszenvednem. Hanem együtt szenvedtünk. Hogy mégis mi a ráknak megyünk vissza az Alexandra prison-ba? Dehát így van ez. Minden kezdet nehéz. Pláne ha már tudod, hogy mire számíts.


Még azért Glasgowban fotózgattunk kicsit, hogy Ferivel megmutogassuk egymásnak az új gépeinket. Íme az eredmény:









Március 19.

Első munkanap. Új kollégák, új kihívások. Egyelőre van két olyan csaj, aki csak kölcsönbe van nálunk, amíg az ő szállodájuk ki nem nyit, viszont rajtuk kívül már megérkezett két új állandó kolléga is. Az egyik az izlandi delegáció utódaként egy izlandi lányka. Egyelőre a nevét még nem sikerült megjegyeznem, de majd annak is eljön az ideje. Így első blikkre azt gondolom, hogy ő nem az a típusú partyrinocérosz, amilyen Gudjonék voltak, dehát sosem lehet tudni... A másik újonc, Javier Spanyolországból. Egész jó arcnak tűnik, azonban mégsem örültem amikor Brian közölte, hogy holnap költözik hozzám. Meg is mondtam neki, hogy én nem akarok lakótársat, de azt mondta, hogy egy darabig, mindenképp ott kell laknia a srácnak, mert kell a hely. Hát kíváncsi leszek.

Amúgy megérzésem nem csalt, én vagyok az új báros. Egy szóval radikálisan vissza fognak szorulni a fekalomán bejegyzéseim. Tessék ujjongani! Más részről viszont, kicsit félek az új kihívástól. Más időbeosztásom van, mint a többieknek, nap közben sokat leszek egyedül stb. Egyébként már csak ezért sem örülök a szobatársnak: gondoljunk csak bele, végzek mondjuk éjfélkor, másnap nem kell kelnem, nézhetnék esetleg tévét meló után. Hát igen, nézhetnék. Csak a szobatársam reggel kel. Szóval már csak ez para.

És hogy milyen volt az első napom a bárban. Siralmas. Szerencsére Brian is látta, hogy egyrészt még nagyon sok mindent nem tudok, másrészt úgy be vagyok fosva mint egy nyuszi, úgyhogy betette mellém Beát kiképzőtisztnek.

Nagyon sokat segített, de ennek ellenére az elején kábé tíz perc volt amíg egy vendéget sikerült kiszolgálnom. Első lépésben meg kellett fejtenem, mit akar (isznak ezek egy csomó kevert mocskot, amiknek megvan a saját nevük). Ezután az árlistából ki kellett bogarásznom, hogy mennyi is az annyi, majd egyszerre kellett megküzdenem az idióta angol pénzérmékkel és a kasszával. Tiszta szerencse, hogy a vendégek felmérték, hogy mi a pálya így szánalomból többen is hagytak borravalót. Ha ez így folytatódik, egész kellemes kis plusz keresetre tehetek szert.

Lényeg a lényeg, az első napomat túléltem. Holnap máris szabadnapos vagyok, de eldöntöttem, hogy azért meglátogatom Beát a bárban egy kis plusz tanulás céljából. Rám fér. Aztán jövő héten jön mellém Alex. Egy darabig együtt visszük a bárt. Nem készültem rá, hogy ilyen közeli viszonyba fogok vele kerülni és remélem ő meg nem készül arra, hogy még ennél is közelebbi viszonyba fog velem kerülni.

És még egy csodálatos hír amit megtudtam. Ruth ugyan nem fordult fel, sőt még a Highland Heritage kötelékeit sem hagyta el, viszont előléptették relief manager-nek. Így csak hetente egyszer kell vele találkoznunk. Nekem ráadásul csak egy körülbelül három órás intervallumban, ami külön király. Jó, az igaz, hogy a főnököm lesz, de legalább most már lesz joga hozzá, hogy úgy viselkedjen ahogy eddig. Az úgy meg mindjárt más. És még az is szipiszuper, hogy nem nálunk fog lakni, hanem Tyndrumban. Tehát esély sem lesz rá, hogy akkor összefussunk vele, amikor nem Briant helyettesíti. Ennyi örömünk van nekünk...