Például az elég emlékezetes volt, hogy a holiday előtti utolsó munkanapomkor az a megtiszteltetés ért, hogy elmehettem Dalmallyba kertészkedni. Dalmallyban gyűjtik össze az összes szálloda hatalmas virágosládáit, hogy aztán csákánnyal próbálhassuk meg kizúzni belőle a fagyott földet. Gudjon, én meg két szerencsétlen Litván srác, akiknek a szállodájuk már ugyan bezárt, de egy kis kerti munka levezetés gyanánt sosem árt.
A lényeg csupán annyi, hogy megszenvedtem ezt az utolsó előtti napot. Nem csak azért, mert a retek hidegben kellett a földet túrnom, hanem azért is, mert én voltam az a szerencsétlen aki lukas csizmát kapott ehhez a projekthez. Isteni dolog zuhogó esőben, latyakos hóban ácsorogni 8 órát lyukas csizmában. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Az már csak külön hab volt a tortán, hogy én voltam az egyetlen akinek már nem jutott kesztyű sem... Ha arra gondoltok, hogy egy lúzer voltam, nem jártok messze az igazságtól...
Go Home
A kertészkedést nehezen ugyan, de túléltem. Este már serény pakolászásba kezdtem készülvén a másnapi utazásra. Fekvés hajnali egykor, kelés fél hatkor... Utolsó menet.
Ez a munkanap igazából csak annyiban különbözött egy átlagos strip-daytől (legalábbis nekem), hogy a takarítás végeztével be kellett pakolnom a szobákban található szemeteseket, vízforralókat és természetesen a wc-keféket a ruhásszekrénybe. Hogy miért, ne kérdezzétek! Én sem kérdeztem...
A többieknek volt néhány extra feladatuk. Evőeszközök, tányérok bedobozolása például. Meg ilyesmik.
És délután háromkor eljött vége a szent pillanat, amikor kijelenthettük, hogy innentől kezdve két hónapig nem kell itt szopnunk. Freeeeeeeedooooom!
Meló után Ferivel, Attilával meg Gudjonnal beültünk sörözni az egyik kocsmába ami kivételesen nem a Markie volt. Másfél pint sör kellemes részegség. A kialvatlanság meg a fáradság csodákra képes...
Este hatkor indult a vonatunk Glasgowba. Még volt a szobámba egy fél üveg whisky, úgyhogy magammal vittem útielemózsiának. Másodszor is sikerült berúgnom...
Glasgowban a program: szállást keresünk Gudjonnak a szakadó esőben éjszaka. Kicsit sokallta a szállodák hetven-nyolcvan fontos szobáit. De természetesen a végén mégiscsak hetvenegy fontot fizetett egy éjszakáért... Ezért szenvedtünk ennyit...
Nagy bulira már nem volt energiánk, úgyhogy csak egy romantikus olasz étterembe való beüléssel intettünk végső búcsút Gudjon barátunknak, aki márciustól már nem fog minket boldogítani sajna.
Hajnali egy körül megérkeztünk Beával, Attilával és Ferivel a reptérre. Hosszú-hosszú éjszaka volt. Aminek során előkerült az eddig az olvasóim előtt titokban tartott skótszoknyám is. Gondoltam nem írok róla, hogy bevásároltam efféle luxuscikkeket is, így odabaszósabb élmény, ha Ferihegyen úgy jelenek meg. Kiegészítve egy Superscot felíratú, skótsapkás, supermanjeles pólóval.
Az éjszakát már ebben a szerkóban töltöttem, de ez még rendben is volt, mert akkor még velem voltak a többiek. Utána viszont egyedül kellett utaznom. Hét órát. Három óra lutoni várakozással... Amikor már 25 órája nem aludtam (aminek oka az is, hogy a fizumat kápében vittem haza a zsebemben, ezért nem mertem nagyon elszunnyadni a reptéren), már nem tűnt akkora jó poénnak, hogy mindenki engem bambul...
Viszont amikor végre megérkeztem Ferihegyre és megláttam a fogadócsoportom arckifejezését, úgy gondolom megérte...
VÉGE AZ ELSŐ RÉSZNEK
(folytatás márciusban)
Kicsit úgy érzem, hogy erre a bejegyzésedre eléggé rányomta a bélyegét a kényszer és a másnap letaglózó kombinációja.
VálaszTörléshello!
VálaszTörlésFanni blogján találtam rá a tiedre és két este alatt végig is olvastam,mert kíváncsi voltam minden történésre. Szerintem soha nem nevettem még ennyit, nagyon tetszik ahogy írsz. Alig várom a folytatást.
Minden jót!
Kösziiii, nagyon aranyos vagy!
VálaszTörlésLégyszi tégy föl egy képet a csini szerelésedről :)
VálaszTörlés