2010. december 26., vasárnap

December 22-26. - Macóka Karácsonya

Ezzel a bejegyzéssel kívánok mindenkinek boldogságos Karácsonyt meg amit akartok!

December 22.

Boldogságos nap volt ez, mert egy fél strip-day után mindenki szabad délutánt, illetve a következő napra szadab délelőttöt kapott, annak örömére, hogy a következő csoport egy nappal az előző távozása után érkezett.

Így tehát délutánra mindenki elhúzott a szállodából (beleértve Briant és Ruth-t is) és szabadon garázdálkodhattunk az épületben. A szabadon garázdálkodás első lépéseként birtokunkba vettük a konyhát, és csapatépítő tréning gyanánt közösen készítettük el az aznapi vacsorát, tehát gulyáslevest és fasírtot... Najó igazából Feri főzött és mi meg segítettünk neki... Azaz én leginkább csak idegesítettem, mert lusta voltam segíteni, viszont nagy volt a szám.

A végeredmény elnyerte a többség tetszését, ami mondjuk nem akkora meglepetés, miután hónapok óta csak szemetet ettünk, de igaz, ami igaz, Ferike jót főzütt.

A vacsora után aztán beindult az igazi előkarácsonyi állatkodásunk. Először is kezünkben sörrel befoglaltuk a lounge-ot, mert ekkora királyok vagyunk. Itt kell megjegyeznem, hogy egy sör után professzionális snookerjátékossá váltam. Majd minden golyó odament, ahova szerettem volna, hogy menjen, amitől kissé idegesek lettek az ellenfeleim... Nem ezt szokták meg tőlem...

Következő állomás: természetesen Markie! Whisky, sör, sör, whisky... Majd az igazán kemény gyerekeknek házibuli a szobámban. Erről a házibuliról legyen elég annyi, hogy másnap egy ágyban (egy takaró alatt) ébredtem Gudjonnal... Ne tessék megilyedni, ruha volt rajtunk. De akkor is.

December 23.

Erről a napról sokat nem tudnék mesélni. Alvás, ebéd, alvás tovább, új vendégek érkezése, vacsoráztatás, alvás. Nem szívesen voltam ébren, mert akkor nagyon fájt a buksifejem... Viszont az esti alvás előtt még volt egy boldog pillanatom: új évad How I met your mother a Tv-ben! Király!

December 24.

Az első meglepetés a Jézuskától: az ablakomon jégvirágok... Belül... A legjobb barátom (a hősugárzóm) reggelre elsugározta magát az örök vadászmezőkre. Élt kevesebb, mint két hónapot.

Következő meglepetés: a konyha úszik. A pároló izé kilyukadt. Azóta nem értem, hogy honnan szerzett embert Brian December 24-én, hogy megjavítsa, de valahogy sikerült neki... Kétszer... Ugyanis délután mégegyszer jött a Jézuska és elárasztotta ismét az egész konyhát vízzel. Mondanom sem kell, innentől kezdve Brian hangyányit ideggyenge állapotba került.

A délutáni pihenőidőmet a hősugárzó vadászat töltötte ki. Azaz első körben kísérlet a döglött hősugi cseréjére. Ami nem olyan egyszerű, ha az ember elveszti a cucc papírjait. Szerencsére Ferinek is ugyanolyanja volt, mint nekem, így az ő papírjaival nagyobb esélyjel indultam (még úgy is, hogy azokon szerepelt, hogy egyszer már visszacserélte, ugyanis az is megdöglött már egyszer)... Végül simán visszacserélték volna, ha lett volna még a boltban. De természetesen nem volt. Nembaj, legalább a tíz fontomat visszakaptam, majd irányba vettem a tescot. Ahol a karácsonyi egy óra bolyongás után sem találtam egy nyamvadt hősugit... De végül, mikor már kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy a világ végén fogok szarrá fagyni és megdögleni, megpillantottam egy angyalt (egy nagy kopasz skót szekust) a karácsonyi forgatagban. Ez a drága angyal mentette meg az életemet azzal, hogy a raktárból előkavart nekem egy tesco gazdaságos hősugárzót. Életemben nem örültem még ennyire tesco gazdaságos terméknek, mint abban a pillanatban....

Vacsoráztatás előtt ezerszer látotott Jóbarátok rész ment a TV-ben, ami most új értelmet nyert számomra. Emlékeztek, amikor Rachel hálaadásnapi desszertet süt, de mivel összeragadnak a lapok, két különböző ételt süt egybe és az édességbe marhahús kerül? Namármost ez a két étel nem volt más, mint a Triffle éééés a Shepard's pie! Tudjátok a fincsi gyümölcszselés vanilíapudingos édesség, meg a minden húst bele, krumplipürés mocsok, amikről korábban már meséltem. Hihhetetlen.

A vacsoráztatás maga volt a kínszenvedés. Összekavartam a kis buksimban, hogy az étterem melyik oldalára vagyok beosztva, és ahogy említettem Brian ideggyenge volt aznap, nem kis lebaszást kaptam tőle. Ezután már az is az én hibám volt, hogy véletlenül leesett egy cetli a tábláról ahova a rendeléseket szoktuk akasztani, így az az asztal akinek a rendelése volt azon a bizonyos cetlin, kicsit később kapta meg a vacsoráját... Nembaj, munka után legalább kaptam egy nagy doboz csokit a Highland Heritage atyaúristenétől Brian közvetítésében. Tudjátok, afféle karácsonyi meglepi... Ekkor realizáltam, hogy mivel is töltöttem idén a szentestémet. Isteni volt.

December 25.

Az igazi kőkemény szopás napja! Karácsonyi reggeli, karácsonyi ebéd, karácsonyi svédasztalos vacsora. Nem nekem. A vendégeknek. Közben villámgyors szobatakarítás meg efféle finomságok. Mondjuk nekem még egy szavam sem lehet, mert volt vagy három óra szabadidőm napközben (amit Andrewal okosan edzéssel töltöttem, hogy estére biztosan járni se tudjunk), viszont akik a konyhában voltak (Szvámi, Attila, Feri) gyakorlatilag tizennégy órát egyhuzamba végigdolgozhattak. Boldog kari.

Este félhullán boldogan tértem nyugovóra arra gondolván, hogy soha többé nem kell felvennem azt a rohadvány karácsonyi sapkát, amiben időnként már az ájulás szélén voltam, amikor a jól befűtött étteremben (kandalló) szolgáltam fel azokat a kurva pulykákat a drága vendégeknek.

December 26.

Az van ma.

2010. december 21., kedd

December 18-21. - Én vagyok a Mikulás

December 18 (folyt.)

Miután az előző bejegyzésemet megírtam, történt velem egy említésre méltó esemény. Már ha egy burkolt szexuális felhívás tekinthető annak... Ücsörögtem a gép előtt, amikor megjelent drága Alexom egy kurva nagy rekesz pohárral, amit elhelyezett az asztalon, mire megdícsértem, hogy milyen kemény csávó (mert el bírta cipelni a poharakat). A reakció: (csábos tekintet) "Szeretnéd, hogy megmutassam, milyen amikor igazán kemény vagyok?". "Ööö, talán majd legközelebb...".
A többiektől megtudtam, hogy aznap egész este nagyon kanos hangulatban volt a menedzser úr. A vacsora felszolgálása közben Attilának meg Gudjonnak a skótszoknyáját emelgette szintén csábos tekintettel. Hát így van ez, mindenkinek vannak igényei. Remélem azért nem volt nagyon csalódott, hogy nem mutathatta meg senkinek, hogy milyen amikor igazán kemény...

December 19.

Strip day megint. Mostanában három napos turnusaink vannak az ünnepek örömére, úgyhogy kicsit sűrűvé váltak ezek a nemes napok. Ráadásul végig majdnem teltházzal pörgünk, úgyhogy meghalni sem nagyon van időnk. Valószínűleg Gudjont is megviselte ez a feszített tempó, mert amikor reggel hatra meg kellett volna jelennie, hogy lecipeljük a csomagokat a buszokhoz, elfelejtett felébredni. Végül megoldottuk a feladatot nélküle, majd reggel hétkor felkeltettem, hogy azért a reggeli szervirozásából vegye ki a részét... Egyetlen dolgot nem értek: hogy a rákba tudott elaludni Gudjon úgy, hogy én a fölötte lévő szobámból hallottam az ébresztőjét? Mindegy, a piszok mázlista nyert plusz másfél óra alvást, ráadásul ebből Brian semmit nem vett észre.

A szobák kitakarítása közben nagy örömben volt részem. Új típusú CIF bútortísztító szer érkezett. Mármint a szer a régi volt, de új fajta fúvókája volt neki. És a régi típussal ellentétben (ami nem fújt sosem rendesen), ezzel úgy lehetett sprickolni, mint a fene... Szóval ilyen dolgok okoznak mostanság nekem nagy örömöt...

Este vacsi előtt megismétlődött a "borravaló a semmiért" effektus. De ezúttal igazán meglepő módon: tologattam be a konyhába a zsórkocsimat, amikor egy épp arra kószáló vendéget majdnem elgázoltam véletlenül. Majd bocsánatot kértem a szokásos bájmosolyom kíséretében és indultam volna tovább a dolgomra. A vendég viszont utánam szólt, hogy várjak egy kicsit, majd ő is rám mosolygott és a kezembe nyomott egy fontot. Komolyan mondom, nekem bejött az élet!

December 20.

Épp szalvétákat hajtogattunk a srácokkal, amikor Gudjon megjelent sokkos állapotban. Kérdeztük, mi a para. "B-B-Brian kiszedte a rántottát a szemetesből és Szvámi azt adta egy vendégnek". "Na és? Nyílván elfogyott a többi. Meg különben is, multkor Lilla pirítóst vadászott a kukából.". "De ő-ő-ő a menedzser."... Olyan kis aranyos volt Gudjon, hogy így meglepődött azon, hogy szükség esetén a menedzser is kukából vadászik kaját a vendégnek. Vagy velem van a baj, hogy én ilyesmiken már nem lepődöm meg? Igen, azt hiszem velem van a baj... Azon sem lepődtem meg például, amikor ennek kapcsán Attila elmesélte, hogy egyszer vacsoránál egy vendég szósz nélkül kérte a pulyka szeletet, de mivel már csak egy darab volt (amit már nyakonöntöttek szósszal) Brian tanácsára Szvámi szépen elmosogatta, majd az így kapott szép tiszta szelet húst tálalta a vendégnek. Hát ez van, ilyen a showbiznisz.

Ez a nap egyébként Karácsony-nap volt. Tudjátok idióta sapka, éneklés stb. Általában. De ez a mostani számomra mégis különleges Karácsony volt. Mégpedig azért mert szabadnapos volt a Mikulás. Mikulás Michael... Valakinek tehát helyettesítenie kellett, az a valaki pedig - örök hála érte Briannek - én voltam.

Mikulásnak lenni szar. Talán a legrosszabb dolog, ami eddig itt történt velem. Desszertek felszolgálása közben nyomás beöltözni. Piros naci, csizma szerű fekete gumi izé, piros kabát, műszakáll, mikulássapka. Ja és természetesen egy jó nagy párna, hogy a nagy pocak is meglegyen. Mikor beöltöztem, még kénytelen voltam az övemet is magamra helyezni. Nadrágon, párnán és kabáton kívülre. Levegőt körülbelül ettől a pillanattól kezdve nem kaptam... A feladatom egyébként az volt, hogy az étteremből kijövő vendégeknek karácsonyi sütit kínálgassak serény ho-ho-hózás kíséretében. Meg persze fotózkodtam is velük.
Ez egyszerűnek tűnik így elmesélve, de majd egyszer próbáljátok meg ugyanezt csinálni egy kétszáz fokos szaunában, ahol nincs levegő. Sok sikert!

Mikor az összes vendég elhagyta az éttermet, már az ájulás szélén voltam. Mikulás ruci le, folytatódhat a munka. Egészen az éneklés kezdetéig. Akkor ruha ismét fel, irány a bár. Istenbizony megpróbáltam én is a többiekkel énekelni, de valahogy levegő nélkül az sem ment. És még a szám is tele lett azzal a kurva állszakállal... Azt kívánom karácsonyra, hogy soha többé ne legyek Mikulás! Soha! Ámen. 

December 21.
Ferivel és Attilával bevásároltunk alapanyagokat Gulyásleveshez meg Fasírthoz. Ez lesz a Feri féle karácsonyi menü... Remélem fasza lesz!

2010. december 18., szombat

December 17-18. - "A lányok, a lányok, a lányok angyalok"

December 17.

Mindig hatalmas élmény, amikor a szabadnapomon Daniela takarítja a szobáimat és hagy nekem másnapra egy-két meglepetést, amivel meghosszabbítja a munkaidőmet. Ez különösen jól esett most, amikor amúgy is az összes szobámban voltak vendégek. Az eheti meglepetés - természetesen azon túl, hogy az összes szoba akkora mocsokban úszott amekkorát egy nap alatt nem tudnak csinálni a vendégek - hogy négy szobában hiányzott a zacsi a szemetesekből, minek eredményeképpen a vendégek összes gusztustalan, ragacsos szemete rátapadt a szemetesek belsejébe. Nincs is jobb annál amikor azzal kell szórakoznia az embernek, hogy kukák belsejét tisztára törölje... Ebédnél megemlítettem ezt az apró bakit Danielának, aki válaszként megrántotta a vállát, majd ártatlan bociszemekkel közölte, hogy "lehet, hogy elfelejtettem". Nééégy szobááában??? Lehet, hogy csak én vagyok rosszindulatú, de ezek után merem feltételezni, hogy Daniela nem csak lusta meg igénytelen, de buta is mint a tök.

Ezek után drága egyetlen Ruthom is bizonyította, hogy az ő intelligenciája is az egeket verdesi... Munka után lementem a recepcióra leadni a kulcsomat, ahol épp ott volt Brian meg ő, így hát egy kissebb bájcsevej alakult ki közöttünk. Brian megkérdezte tőlem többek között, hogy sportoltam e otthon valamit. Mondtam persze, kajakoztam. Mire Ruti: "Van Magyarországon víz amin lehet kajakozni?". Nem Drágám, tudod hozzánk még az ivóvizet is kannákban hozzák a fejlettebb országokból!

Valaki árulja már el nekem, hogy mért ilyen nőkkel vagyok itt körülvéve!
Egyébként gondolkozom rajta, hogy lassan elkezdem gyűjtögetni Ruth legendás kérdéseit. Sokat lehetne tanulni belőlük.

December 18.

Kaptam két font borravalót két nénitől, azért mert nem takarítottam ki a szobájukat. Már előző nap életre szóló barátságot kötöttünk, amikor vittem nekik a tiszta csészéket. "Hogy hívnak kedveském?", "Te fogod egész héten takarítani a szobáinkat?" stb. Illedelmesen válaszoltam, megbeszéltük, hogy milyen hideg van, majd távoztam. Ezek után ma is összefutottam velük a szobájukban. "Jaj drága Máté, nagyon jó így a szobánk, nem kell takarítás, csak egy kis kávétejszínt hozzál a teához!". Meg is tettem, amit megkövetelt a haza, sőt még építettem nekik kis tornyocskát a kávétejszínekből, amit amúgy mindig szoktunk, ha nincs bent a vendég, de általában amikor bent vannak nem szórakozok ilyenekkel. Végül annyira ragaszkodtak hozzá, hogy mutassam meg nekik, hogy szoktam csinálni, hogy nem mondhattam nemet. Ezek után megjegyezték, hogy én egy művész vagyok, majd a kezembe nyomtak két fontot és az utamra engedtek... Imádom az ilyen vendégeket. Elismerik a tehetségemet, megkímélnek a munkától és még pénzt is adnak. Ezúton is puszilom őket.



2010. december 16., csütörtök

December 9-16. - Napra nap

Úgy érzem az életem kezd kissé egysíkúvá válni itt messzeföldön, de azért egy-két említésre méltó dolog történt az elmúlt napokban is...

December 9.

Újra felmelegítettük kihűlőfélben lévő kapcsolatunkat Ruth-tal. Egészen pontosan Ruth melegítette fel. Mosás nap volt. Ilyenkor a recepciósnak - azaz neki - kell kimosnia a ruháinkat. Az elmúlt két hónapban nem is volt ezzel semmi probléma. Levittem egy zacsiban a cuccaimat a mosodába, és ha éppen volt hozzá kedve Rutinak, ki is mosta. Ellenben ezen a becses napon, mosás helyett üvöltve jött oda hozzám, hogy mit képzelek én magamról, hogy nem használok "laundry bag"-et. Mit? Azt sem tudom mi az. Később kiderült: egy olyan szütyő amibe bele teheted az alsóruházatodat, így Ruthibabának nem kell hozzáérnie a bugyingódhoz, mert csak szütyőstül bevágja a mosogépbe oszt csókolom.

Magam is meglepődtem, amikor ahelyett, hogy elküldtem volna a rákba, elnézést kértem tőle megbocsáthatatlan bűnömért (pedig még elkezdett "fuckin' hungarian"-ezni is)... Aztán kimostam magamnak a ruháimat...

Egyébként a módszer - miszerint hagyom az idiótát üvölteni én meg ember módjára válaszolok neki - bevált. Este már széles vigyorral jött pajkulni, hogy "na mi a dolgod jövő héten?", "Hát, hogy vegyek magamnak laundry bag-et!". Majd én is vigyorogtam egy nagyot (a fuck szócskát eközben csak magamban mormoltam el) és ismét legjobb puszipajtik lettünk...

December 10.

Azt hittem már elmúltak azok az idők amikor a strip-day a szerencsétlenkedés napját jelenti számomra, de kiderült, hogy tévedtem. Egy újonan érkezett vendég ölébe sikerült borítanom egy fél korsó sört. Nem baj: megérdemelte. Biztos volt valami bűne. Kinek nincs? Másnap reggel ugyanez a vendég majdnem egy halat is kapott az ölébe. Szerencséjére akkor csak majdnem. De azért meglehet a véleménye az itteni minőségi felszolgálásról.

December 11.

Az új csoport negyvenkét főből áll, ami meglehetősen kevés. Mondjuk a többi Highland Heritage hotelben meg egy hétig egyáltalán nincs vendég, úgyhogy a piszok mázlisták szabadségot kaptak. Fizetést ellenben nem. De akkor is király lehet egy hét party. Nekünk meg extra feladatokat talált ki közben Brian, hogy a kevés vendég ellenére is ki tudjuk tölteni a munkaidőnket. Mert nehogy már ne. Így eljött az a szent pillanat, amikor Michael-lel a szobáinkban le kell cserélnünk az ágyneműhuzatokat. Az összeset. Kábé fél év után először...

December 12.

Gudjon megérkezett Dalmallyból, ahol látogatóban volt a haverjainál. Brian azzal a hírrel fogadta, hogy Sheena (a Highland Heritage general managere) fontolgatja, hogy kirúgja őt és a barátait... A fő bűnük az volt, hogy a dalmally-i staff negyedben aludtak azok is akik nem Dalmallyban dolgoznak (egyébként Brian már beígért egy kirúgást Gudjonnak, amikor meglátta, hogy az egyik haver itt volt Obanben látogatóba).

Azzal sem szereztek jó pontot a srácok, hogy Dalmallyban a pubban egy kis kocsmai összezörrenés során betörtek egy ablaküveget. Erre mondjuk Gudjon nem is emlékezett. Valószínűleg szomjasak nem voltak... De hát ez volt az első alkalom, hogy a teljes izlandi delegáció együtt bulizhatott...

December 13.

Az aznap esti Scottish Nightot kineveztük Hungarian Night-tá, mert úgy alakult, hogy az étteremben dolgozó személyzet majndem teljes egészében magyar volt. Jó Gujdon ott volt, de mint tudjuk ő beszél magyarul, ezért tiszteletbeli magyarként ő is a csapatunkat erősítette.

December 14.

Alex helyettesítette Briant. Új híreket hozott Tyndrumból. Ahogy említettem, az Alexandrán kívül az összes többi szálloda zárva volt. A Staff unatkozott, tehát szerveztek egy hatalmas házibulit. Ott is volt majdnem mondenki a Royalból meg a Ben Doranból. Készítettek is sok szép fényképet az eseményről. Az egyik lány fel is tette a facebookra ezt a sok szép képet. Sheena nénit meg valaki tájékoztatta, hogy érdemes lenne neki is csekkolni a facebookra feltöltött képeket... Az eredmény: aki a bulin ott volt, függetlenül attól, hogy mennyi ideje dolgozik a cégnél, nem kap bónuszt. Az ok: a két egymás melletti szállodának külön staff negyede van, és nem szabadott volna az egyikből az alkalmazottaknak átlátogatni bulizni a másikba...

Volt aki másfél éve dolgozik a Highland Heritage-nél és elég vastag borítékra számított bónusz gyanánt... Bukta... Boldog kari...

Alexnak viszont irgalmatlan nagy mázlija volt: meghívták őt is, el is akart menni, de végül valami más dolga volt. Ha ott lett volna, őt mint menedzsert valószínűleg egyből röpítették volna...

December 15.

Strip-day. Száztizenhét új vendég. A legtöbb mióta itt vagyok. A vacsoránál úgy kellett pörögni, mint a szél. Megjegyzem, baromi jó érzés volt. Komolyan tud izgalmas lenni ez a munka is.

December 16.

Szabadnap. Lazulás.

Kereken egy hónap múlva Budapest!



2010. december 6., hétfő

December 5-6. - Miki-Miki-Mikulás

Ez volt az első találat a gugliban a "mikulás" szóra, úgyhogy ezt kapjátok tőlem a mai nap örömére. Élvezzétek!

December 5.

Új csoport érkezett hozzánk. Az új csoporttal új - errefelé nem megszokott - embertípusok. Például egy fiatal ember. Sőt fiatal nő. Sőt fiatal fekete bőrű nő... Najó inkább kislány, mint nő. De legalább fiatal. Kábé öt éves...

Egyébként ez nemcsak azért meglepő fordulat, mert még a szálloda közelében sem láttunk eddig hatvan évnél fiatalabb turistát, hanem azért is, mert elvileg a szállodába nem is jöhetnek tizenhat évnél fiatalabb vendégek... Ne kérdezzétek miért, fogalmam sincs. De ezt írták a Highland Heritage szóróanyagában. Lehet, hogy azért mert a rosszcsont gyerekek megzavarnák a mámikák meg pápikák pihenését...

A következő embertípus, akivel eddig nem volt szerencsém errefelé találkozni: a Pamela Andersont megszégyenítő gumicsöcsökkel felturbózott MILF. Illetve a barátnője, aki szintén MILF, ellenben gumicsöcsök helyett csak a hatalmas kampós orra domborodik és hófehérre vakolt feje miatt úgy néz ki mint egy boszorkány. Egy MILF boszorkány. A 21. század legjobb mesehőse lehetne... Frankón megrémültünk tőle, amikor először megláttuk.

Dálután ismét meglepő fordulat. Ruth már-már ijesztően kedves volt velem. A szokásos teafőző körutamon találkoztam vele a konyhában, amikor is köszönt nekem. KÖSZÖNT. Már ez hatalmas erőfeszítést jelenthetett számára. Olyasfajtát, amire nagyon-nagyon ritkán képes... De ez nem volt elég neki. Megkérdezte hogy vagyok. Ennél a pontnál már azt hittem álmodok. Mondtam kösz jól. És ezután a csúcspont: "Máté, nincs nagyon hideg a szobádban?". ??? Ezt a kérdést már nem tudtam hova tenni... Később Ferivel megfejtettük a talányt. Mivel mi rohadt rosszindulatú szemétládák vagyunk, csak két lehetséges okot találtunk, hogy mért kérdezgetett tőlem Ruth ilyeneket: A) Ki akarta szedni belőlem a féltve őrzött titkomat, hogy egy hősugárzót rejtegetek a szobámban, B) Azt próbálta jelezni, hogy ha nincs hideg a szobámban, akkor ott is lophatnám a napot, ahelyett, hogy a konyhában rontom a levegőt. Ki tudja? Még az is lehet, hogy tényleg csak kedves akart lenni. De mivel -ahogy említettem - egy rohadt rosszindulatú szemétláda vagyok - ezt el sem tudom képzelni.

Este a vacsora és az étterem rendberakása után gondoltunk egyet a srácokkal és olyat tettünk, mint még soha. Leültünk az étteremben az egyik asztalhoz. Iszonyatosan furcsa érzés volt abból a szemszögből szemlélődni. De amikor megszoktuk ezt az iszonyatosan furcsa érzést, fantasztikusan bele tudtuk élni magunkat a vendégek helyzetébe. Így mikor Attila megérkezett, eljátszhattuk neki (a pincérnek) az elképzelhető legrosszabb vendégtípust. Az összes hülyeséget, amit eddig a vendégektől hallottunk, miközben felszolgáltunk nekik, sűrítve küldtük bele az arcába. Nagyon király játék volt.

December 6.

Miki-Miki-Mikuláááás!

Mikor reggel felkeltem és a szép tiszta cipőmben lófasz sem volt, úgy éreztem, hogy ez az a pont, amikor elvesztem a hitem a Mikulás létezésében mindörökre. Bea próbált nyugtatni, hogy biztos csak késik, mert ide a világ végére nagyon hosszú az út és Rudolf is fázik meg ilyenek. Akkor nem gondoltam volna, hogy igaza lesz. De amikor lementem ebédelni a staff-roomba, meglepve tapasztaltam, hogy mégiscsak ideért a Mikulás és mindenkinek a helyére elhelyezett egy csokit meg egy virgácsot. Nem is akármilyen virgácsot: szép aranyszínűt. És ezek után még a fizetésemet is megkaptam (hétfő lévén), úgyhogy egy rossz szavam sem lehet. Később Bea azt is elárulta, hogy a Miki igazából csokimikit akart hozni, de ezek a buta skótok nem csokimikiznek, úgyhogy maradt a Mikis csoki. De sebaj, fincsi Mikis csoki volt.

A Miki-nap szépségét csak egy dolog tudta kicsit beárnyékolni (eddig). Mégpedig Alex ismételt túlbuzgósága. A szőrszálhasogatás olyan szintjére sikerült feltornáznia magát, hogy azt már tanítani kéne. Szerencsére nekem csak annyit tudott kitalálni, hogy az egyik szobában a tükröt töröljem át még egyszer mert egy kicsit piszkos. Az a helyzet, hogy az én szobáim olyan szépen vannak kitakarítva, hogy csak ennyire futotta neki (már nem mintha fényezni akarnám magam...). De a lényeg, hogy nem mindenki járt olyan jól, mint én. Gudjonnak például minden szobába vissza kellett mennie letörölni a port bizonyos részeken. 

Ezután mindenki kapott személyre szabott extra feladatokat, hogy nehogy már időben végezzünk. Kis porszívózgatás, kis közvécé takarítás, ilyenek. Alex, Alex nem leszünk így jóban... Bár azért igazán hálás vagyok, hogy ő Daniela munkáját is ellenőrzi és ha kell (márpedig mindig kell) megcsináltatja vele még egyszer, amit szarul csinált. Ezt valamiért Brian nem szokta megtenni.

Ez a helyzet idáig. Remélem otthon is megadta mindenkinek a Mikulás ami jár...

2010. december 2., csütörtök

November 30 - December 2. - Helló December

November 30.

Egy igen kellemes megfázással intettem búcsút a második itt töltött hónapomnak. Sajnos elkerülhetetlen volt a dolog, mert a Bea-fertőzés-epicentrumból szétterjedő bacik
a kollégák nagy részét megtámadták. Ez akkor volt igazán izgalmas jelenség, amikor az étteremben felszolgáló személyzet 75 százaléka köhögött, szürcsögött, krákogott és hapcizott miközben a vendégeknek szervírozta az ételt. Meg volt a maga bája... Nem tudom, én mit szólnék, ha egy ilyen helyen lennék vendég... Még szerencse, hogy én nem vendég vagyok egy ilyen helyen...

Volt ám pozitív hatása is a betegségnek: amikor az ember elindul négy tányérral a kezében az asztalok felé és érzi, hogy az orrában felgyülemlett folyékony halmazállapotú testnedv kezdi szépen lassan elhagyni helyét sohasem látott sebességgel képes szervírozni.

A napot egy kellemes alkohollal kevert gyógyszer túladagolással zártam. A sör kötelező volt strip-day-ről lévén szó, majd Lillának hála, kaptam jó kis paracetamolos gyógyszert a megfázásra (olyasmit, mint a neocitran, csak ez nem por, hanem tabletta), majd lefeküdtem aludni. Nemsokkal később megjelent Gudjon a szobámban és megkínált a saját szintén paracetamolos gyógyszerkéjével, mert ő nem tudta, hogy én már bevettem másikat. És mivel félálomban voltam, nekem sem pörgött úgy az agyam, hogy ez eszembe jusson. Bevettem hát azt is... Jelentem még élek, ráadásul úgy leszedálódtam aznap este, hogy jobban aludtam mint valaha.

December 1.

A taknyos meló folytatódott. Ismét egy pozitív hatás: nem éreztem egyik vendég szobájában sem kulaszagot. És mivel Mike is beteg volt ő sem. Így sohasem fogjuk megtudni, hogy aznap szart e be vendég, de talán ez nem is akkora tragédia...

A munka szünetében elmentem, hogy jól feltankoljam magam mindenféle kábszerekkel meg vitaminokkal, és ha már a városban voltam, úgy döntöttem, hogy megérett a fejem egy jó kis hajvágásra. Így hát bementem ahhoz a fodrászhoz, akit Attila javasolt nekem. Egy öreg bácsi volt a fodrász, akiről azóta nem tudom eldönteni, hogy egy suttyó volt vagy csak egy humor heri. Folyamatosan oltogatott, hogy még azt sem tudom, hogy milyen hajat akarok. Amikor meg mondtam neki, hogy oldalt lehet egy kicsit rövidebb, akkor már sűrű fuck-ozás közepette jegyezte meg, hogy most kétszer kell dolgoznia. Végülis én úgy vettem, hogy viccel, úgyhogy nevettem... Lényeg, a lényeg rövid a hajam. Brian nagyon boldog volt, mert már hetek óta cseszegetett, hogy le kéne vágatni.

A nap további érdekessége, hogy majdnem sikerült teljesen őrületbe kergettem Michael-t. Ágyazás közben szóba kerültek a dinamós zseblámpák, ami kapcsán megjegyeztem, hogy a dinamót egy magyar tag találta fel... Ezt még beemelte. Később megkínáltam C-vitaminnal, majd megjegyeztem, hogy a C-vitamint egy magyar tag állította elő először. Akkor már "neee, már megint?!" volt a válasz. Amikor pedig munka után töltötte ki a papírkát, amin vezetjük, hogy ki mennyit dolgozott, rámutattam a kezében lévő tollra és elmeséltem neki, hogy a golyóstoll egy magyar találmány. Na ez volt az a pont amikor elküldött a rákba. Szerintem azt hitte, hogy csak szívatom...

December 2.

Szabadnap. Beteg vagyok. Alszom. Eszem. Alszom. Buzerálom a lap-topot. Ez a program.

2010. november 29., hétfő

November 27-29. - Szombat esti láz

Jelentem, a sejtésem - miszerint a puncinak tömegvonzó hatása van - igazolódott. Az előző bejegyzésemre több, mint dupla annyian kattintottak, mint az azt megelőlegezőre. Majdnem meglepődtem...

November 27. (folyt.)

Hullafáradságunk ellenére Ferivel és Gudjonnal felkerekedtünk, hogy felfedezzük Oban leghatalmasabb partyhelyét, a Skippinisht. Kedve igazából egyikünknek sem volt, de mivel ez már becsületbeli ügy volt, muszáj volt megtennünk.

Kellemes frissítő séta a helyig (mínusz 5 fok, fagyos szél az óceán felől), majd észveszejtő buli! Majdnem.
Fél tizenkettőkor érkeztünk meg, mert tudtuk, hogy csak fél kettőig van nyitva a hely és minden percét ki akartuk élvezni. Belépő öt font. Mi az nekünk? Semmi!

A hely frankó. Két bárpult, hatalmas tánctér, lézerfények, füstgép miegymás. Majdnem mint a Morgó. Egyetlen apró különbség volt csupán: itt nem voltak emberek. Leszámítva tíz-tizenkét helyi fiúcskát, meg három nem túl dekoratív lányt.

Leültünk hát egy-egy sörrel egy asztalhoz, hogy jó alaposan kiröhögjük magunkat és hogy megbeszéljük, hogy ha ez a helyzet nem változik fél egyig, akkor elhagyjuk a süllyedő hajót... A helyzet nem változott.

Még a poén kedvéért odasasszéztam a három nem túl dekoratív lányhoz (csak ők táncoltak), de már amikor fél úton voltam hátat fordítottak nekem és ők is elhagyták a helyet... Legalább megpróbáltam. Fél egy előtt öt perccel már visszaszámoltunk, hogy mikor indulhatunk végre aludni.

A buli rövid volt, de felejthetetlen. Hazafelé taxival kellett mennünk, mert az izlandi fagyokban edződött Gudjon nem volt hajlandó ötszáz métert sétálni a hidegben. Szóval megesett életem első obani taxizása is. Csak úgy halmozom az élményeket mostanában.

November 28.

Eszembe jutott egy sztori ami nem november 28-án esett meg, de mivel korábban elfelejtettem leírni most teszem meg. Az időpont úgysem lényeges.

Szóval úgyesett, hogy reggeliztettünk. Ilyenkor mindig kínálunk körbe többek között pirítóst. Körbekínálás végén meg félretesszük ami megmarad, hátha valaki még kér. Daniela viszont nem mindig teszi félre, mert ő amikor konyhán van, szeret hamar végezni, ezért azzal kezdi, hogy kidob minden kaját a kukába. Mondjuk a staff kaját már nem meri rögtön kidobni, mert megrendszabályoztam. Nade a pirítóst kidobta. Ráadásul a kenyér is elfogyott. Egy vendég viszont pirítóst kért Lillától. Mit lehet ilyenkor tenni? Pont azt! Kukából etetni a vendéget. Jó jó, a szeméthalmaz tetején voltak a pirítósok, és gondos válogatás után választotta ki Lilla a megfelelő szeletet de azért nem tudom...  A lényeg csak az, hogy vigyázz, mert sosem tudhatod, hogy mikor etetik veled a szemetet.

Napközben érdekes híreket hallottunk, miszerint mindenütt a környéken nyakig ér a hó. Glasgowi repülőtér nem üzemel, edinburgh-i repülőtér nem üzemel, a Ben Doran szállodában a vendégek egész nap a szállodában rohadnak, mert a buszok nem tudnak közlekedni a hó miatt, így a napi kirándulás törölve. Nálunk meg iszonyat hideg van ugyan, de süt a nap. Nem bánom, hogy nem most vagyok a Ben Doranban. Nem lenne kedvem éjjel-nappal havat lapátolni, ahogy az ottani szerencsétlenek teszik.

Nálunk az egyetlen probléma amit a hóesés egyelőre okozott, hogy az esti haknibetyár nem tudott idekocsikázni, de Brian ezt is megoldotta, mert megkérte az egyik táncoslányka anyukáját, hogy szerezzen valakit. És szerzett. Úgyhogy a vendégek kaptak egy tangóharmonikás gyereket és mindenki boldog volt.

Arra azért kíváncsiak leszünk, hogy a keddi turnusváltáskor mi lesz a vendégeket szállító buszokkal... majd meglátjuk. 

November 29.

Brian szabadnapos. Alex helyettesít. És ha már helyettesít komolyan is veszi a munkáját. Kitalálta nekünk extra melónak, hogy az összes szobánkból gyűjtsük be a wc-keféket meg a wc-kefe tartókat, majd dobáljuk bele az egyik üres szobánk kádjába és áztassuk be őket hypo-s vízbe. Isteni meló volt. Pláne a vége, amikor megérkeztek a vendégek a szállodába én meg kopogok az ajtajukon egy wc-kefével a kezemben, hogy csókolom én ezt most itt elhelyezném a fürdőben, ha nem para. Az ilyen extra melókért nagyon tudom szeretni Alexot. Reméljük, ha már nem lesz ennyire új a helyettes menedzser bizniszben, akkor lenyugszik.


2010. november 27., szombat

November 25-27. - Hullahó

Ezeknek a lányoknak igazából semmi köze nincs a blogomhoz. Csupán egy kísérlet részét képezik. A kísérlet lényege, hogy megtudjam, vajon többen kattintanak e az oldalra, ha facebookon ribancokat látnak az indexképen. Úgyhogy, ha pornóra számítottál, most megszívtad! Muhahaha


November 25.

Múltkor írtam, hogy egy bácsi megvesztegetett, hogy majd ad pénzt a tripla adag kajáiért cserébe... Természetesen nem adott... Így legyen ötösöm a lottón! Mondjuk dobált egy kevés aprót az erre a célra elhelyezett edénykébe, dehát én azzal a fenekemet sem törölhetem ki. Ez van.

Még régebben írtam, hogy Michael egy gép, meg hogy én is szeretnék gép lenni... Azt hiszem kezdek azzá válni. Egyre többször végzek hamarabb a szobáimmal mint Mike. Néha még úgy is, hogy Suzy segít neki a takarítás végén a kávé meg a tea bekészítésben. Szóval megvan itt a sikerélmény kéremszépen.

Na meg volt még egy pozitív élményem. Feltehetően Ruthnak alábbhagyott a két hónapja tartó menstruációja... Készítettem magamnak a szokásos délutáni teácskámat, amikor megjelent a konyhában és - ahelyett, hogy megint beszólt volna, hogy nem használhatom a vízforralót - úgy érezte, hogy kedves gesztus lenne, ha közölné velem, hogy mikor érkezik a busz az új vendégekkel. És tudjátok mit, tényleg kedves gesztus volt. Úgy látszik bejött a technikám, hogy csak akkor kommunikálok vele ha feltétlenül muszáj... Azért puszipajtások még nem vagyunk. 

Az új csapat nyugger egész életképes kis bandának tűnik. Egy tolószék sem volt, sem szellemi fogyatékos, és bottal is csak néhány vendég közlekedett. Később rájöttem, minek köszönhető ez a kirobbanó egészségi állapot: rengeteg szobában fedeztem fel sportitalokat. Szóval a mai öregek Powerade-val tartják a formájukat. Így kell haladni a korral ecsém!

Brian meglepett egy vadonatúj takarítós pólóval, mert szerinte kicsit volt rám az előző. Pedig baromira nem volt az. Tökéletes izompóló volt. Az idős nénik odavoltak érte. Ezt mondtam is Briannek, de ő azt mondta, hogy ne merjem még egyszer felvenni. Pedig az új meg akkora, hogy hálóingnek is simán elmenne. Brian szerint az jobb. Ő a főnök.

Gudjon elkezdett magyarul tanulni. Már tökéletesen tud bemutatkozni: "A nevem Gudjon, szeretem a puncit ba*ni". Meg is mutatta a tudását egy magyar lánynak Dalmallyban, amikor meglátogatta az ott dolgozó haverját, és meglepő módon pofon nélkül megúszta a nyelvgyakorlást. De tud ám mást is! Például, hogy "szeretem a lófa*t a seggemben/seggedben". Ezzel időnként problémái vannak, mert mindig keveri a "seggedet" meg a "seggemet". De nem olyan nagy baj ez: mindkettőt szereti.

November 26.
Takarítás előtt rejtélyesen eltűnt a minden ajtót nyitó csodakulcsom. Fél óra elkeseredett kulcsvadászat után Brian kezembe nyomott egy maréknyi kulcsot, hogy nesze, használd ezeket. Hihetetlen boldog voltam, hogy amúgyis el voltam csúszva időben és még egy rakat kulccsal kellett szerencsétlenkednem. Arról nem is beszélve, hogy mindkét zsebe lyukas a dolgozós gatyómnak, így folyton hullajtottam el magam után a kulcsocskákat. Nagyon, nagyon morcos voltam. Aztán este bejött Brian az étterembe széles vigyorral az arcán, kezében a csodakulcsommal. A rejtélyes eltűnés után a kulcs rejtélyesen visszavándorolt a helyére. Azt hiszem ide már Mulder ügynök kéne, hogy megfejtse ezt a különös esetet. De ő nincs itt, így megfejtés sincs.

Amúgy megint sweety pie lettem. Egy néninek - aki ráadásul ugyanannál az asztalnál ült, mint a múltkori - ismét ezt a kedves becenevet juttattam az eszébe. Hiába, az öreglányok még mindig odavannak értem...

Este a szokásos csapattal (Gudjon, Feri) lementünk a Markie's-ba kicsit lazítani, annak örömére, hogy Gudjonnnak a következő napon volt esedékes a szabadnapja. Meg mert aznap élőzene volt. Nem is rossz. Egy srác tolta egy szál gitárral. És még azt a szívességet is megtette, hogy eljátszotta Gudjonnak a Wonderwallt. Na de nem ez volt az est fénypontja. Hanem az első hóóóóó! 

Először azt hittük, rosszul látunk, amikor hófehér emberkék kezdtek befelé jönni a pubba, de aztán kimentünk és saját szemünkkel is meggyőződhettünk róla, hogy esik a hó, mint a fene. Igazán kellemes "első hó élmény" volt ez. Amit a többiek, akik nem jöttek velünk kocsmába átaludtak. Később Attiláék azt mondták, hogy valószínűleg ez nemhogy az első hó volt, de az utolsó is idén. Állítólag egy-két napnál többet sosem szokott itt esni...

A kocsmázásról még annyit, hogy beszálltam Gudjon és Feri whisky projectjébe. A project lényege, hogy ábécé sorrendben végigpróbálják a Markie's-ban kapható összes whiskyt. Ez valamivel több, mint száz fajtát jelent. Egy átlagos kis skót kocsmában. Kábé mintha a Havasba száz féle magyar páleszt árulnának... Szóval becsatlakoztam. Az utolsó A-betűs whiskynél. Megmondom az őszintét: whisky íze volt...

Az italozás közben megegyeztünk a srácokkal, hogy akármi is lesz, másnap elmegyünk végre a Skippinish-be. Az a helyi disco ami csak szombatonként van nyitva. Eddig arra vártunk, hogy mindenki vasárnap legyen szabadnapos. Most realizáltuk, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Szóval a terv megvan: ha esik, ha fúj, holnap disco!

November 27.

Az biza ma van. 

Ma megkaptam Beáék set-top boxját, úgyhogy lehet, hogy több mint egy hónap után újra lesznek TV-csatornáim. Azért ajánlották fel Beáék, mert mióta átállt a szálloda a digitális rendszerre, azóta ők nem tudják használni, nekem viszont pont jó, mert az én szobám (illetve Michaeléké) külön rendszeren van. Ígyhát Brian megvette Beáéktól húsz fontért a tizenhét fontos boxot és nekem adta. Gondolkodtak Beával, hogy én kapjam e vagy a Suzy-Mike páros, de végül azért választottak engem, mert én olyan szerencsétlen vagyok, hogy egyedül vagyok és még laptopom sincs. Hadd örüljön a kis lúzer. Mondjuk egész jó megvoltam igazság szerint. Csak úgy falom a vendégek által itt felejtett ponyvaregényeket. Nem is annyira szarok.

Azért írtam, hogy LEHET, hogy lesznek TV-csatornáim, mert egyelőre nem találtam meg a szobámba azt az ideális pontot, ahol elhelyezhetném a boxot úgy, hogy a jelerősség is tökéletes legyen és ne is kelljen folyamatosan a magasba emelt kezemben tartani. Majd kisérletezek.

Itt tartunk most. Este elvileg disco. Ha érdekes lesz, elmesélem.





2010. november 22., hétfő

November 19-22.

November 19.
Aznap nem emlékszem mi volt, úgyhogy biztos semmi érdekes.

november 20.

Strip. Volt szerencsénk ismét ágy matracot sétáltatni a szabad levegőre Mike-kal, mert a már említett egy levegővel takarítandó szobában az okádék szarszag forrása ismét az ágy volt. Lehet hogy ezentúl minden második héten hagynak majd nekünk a vendégek efféle kedves búcsúajándékot? Irtó hálás lennék. Mondjuk ilyenkor legalább lecseréljük a takaró huzatot. Pedig ha lenne egy kis eszük a menedzsereknek akkor azt csinálnák hogy a vendégekkel utazás előtt kitöltetnének egy formanyomtatványt, amiben megkérdeznék tőlük, hogy "szokott e ön alkalmanként ágyba kulázni?" és ha a válasz igen lenne, akkor őket
mindig ugyanazokba a kulaszobákba lehetne elhelyezni, ahol szintén nem kéne ágyneműhuzatot cserélni, mert tudnánk, hogy a következő vendég is bele fog szarni. Csak nem zavarná a vendégeket, hogy a saját fekáliájukon kívül máséba is bele kell feküdni. Vagy ha mégis: leszarjuk.

Egy másik szobában meg egy néni, otthagyta azt az értékelő lapot, amit mindig bekészítünk a szobákba utolsó nap, hogy a vendégek leírhassák a véleményüket. Igazán szórakoztató olvasmány volt. A lényeg az volt, hogy mindenhol az volt a néni kommentje, hogy "rubbish". Rubbish programok, rubbish kaja, rubbish esti mókák, meg különben is ő nem gyerek, hogy ilyeneken kelljen részt venni. Csak egy dolog nem volt rubbish: mégpedig az én munkám. Very good a szobák tisztasága és very good a felszolgálás. Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan a néni egy besavanyodott fikagép volt (ez egyébként a fejére is rá volt írva), jól esett, hogy elismerte a bravúros teljesítményemet. Az ilyen pillanatokért érdemes napi tíz órákat szopni. Teljesen meg vagyok hatódva. Azaz nem.

Este új csoport. Új rekord. Kerekesszékes rekord. Nem kevesebb, mint négy kerekesszékes vendég gurult be hozzánk. Plusz kaptunk grátiszba egy öt fős szellemi fogyatékos öregasszonyokból álló csoportot is. Isteni érzés egy elfekvőben dolgozni. Lehet hogy keresek egy temetkezési vállalkozót és beállok hozzá sírásónak. Az lenne már csak vidámabb munka ennél. És legalább a szabad levegőn lennék. Tudjátok, mint mikor keresztre feszítenek.

November 21.
Az egyik vendég megvesztegetett. Odahívott magához és megsúgta, hogy majd a trip végén fog nekem adni pénzt, cserébe dupla adag kaját kért, meg előételnek mind a három választható fogásból kellett neki adnom. Mondjuk azt nem tudja a marha, hogy ha nem ígér be nekem pénzt, akkor is kapna annyi zabálnivalót amennyit csak akar. Persze én úgy csinálok, mintha valami nagyon durva szabályszegést követnék el érte. Talán így tényleg megdob majd egy kis apróval. Ennyire fifikás vagyok.

Egy másik vendég meg a nevemen szólít. Első este megkérdezte, hogy hívnak, azóta országos cimborák vagyunk. Mondjuk lehet, hogy ő is csak többet akar zabálni. De azért jól esik, amikor odaadom neki a vacsiját és ő egy "thank you Máté"-val hálálja meg. Nem ám Matt-el. Mátéval. 

Amúgy már Brianék is kezdik megtanulni rendesen kiejteni a nevem. Kivéve Ruth-t. Ő "mát"-nak hív. Mondjuk felőlem Bucimacinak is hívhat, ha az esik jól neki.

Este házibulit rendeztünk a szobámban. Azért az én szobámban mert az a legnagyobb. Lilla és Michael születésnapját ünnepeltük.Jelentem kicsit berúgtam. De beszéljenek helyettem a képek és a videók:

A gyűjteményem
Életem fő műve: a bárpult


Lilla csekkolja az ajiját



Ez én vagyok kilencven fokkal elfordítva


Romiromi

Tojta

A gondolkodó és az alkoholista. De melyik melyik?

Suzy és Michael nagyon adják a bulit: kóla és torta. Jó hogy nem pizsiben jöttek.


Fincsi tecso torta.


Feri ellegáns. Nem úgy mint a konyhában.

Kezdünk jól lenni.

Daniela megint tequilázik.





Szépen egyél Gudjon!

Smacilaci

Partyhangulat.



Ami szép az szép.

MC Andrew és DJ Gudjon.









Lilla elpilledt.





video


video
video


November 21.

Nincs is annál viccesebb amikor pár óra alvás után a másnapos zombik reggel nyolckor nekiállnak a munkának. Amikor egymásra néztünk csak röhögtünk a másikon, bár tudtuk, hogy mi sem nézünk ki jobban. Megvolt a hangulata a dolognak. Magam is meglepődtem, hogy egy vendég ölében sem landolt reggeli. Hát hiába, már a véremben van a felszolgálás. Most már aztán tényleg jöhet a pincér MSC!

Munka után annyira szomorú voltam, hogy nincs több szoba amit ki kell takarítanom, ezért nekiálltam hát a sajátomnak, ami a buli után igazán érdekes állapotba került. De tudjátok, nekem a munkám a hobbim, úgyhogy nem bántam, hogy szabadidőmben is ganéjozhatok. Mondjuk, be kell vallanom, hogy tényleg jó érzés volt, hogy most az egyszer nem másoknak kell tiszta szobát varázsolnom, hanem saját magamnak. És ha már tisztává varázsoltam a szobámat, kicsit át is rendeztem, ami azt jelenti, hogy a szobámban található két ágyat összetoltam, így most már egy hatalmas king size franciaággyal rendelkezem. Lányok, lehet jönni látogatóba!

Este (ami most van épp) megúsztam a karácsonyi vacsit, mert kimenőt kaptam délutánra. Holnap meg egész nap szabad leszek. Szóval jó lesz nekem.

Ötvenöt nap és 648 szoba kitakarítása után megyek haza! Azért tudom ilyen pontosan, hogy hány szoba múlva leszek otthon, mert Michael vezet egy naptárat, amin szobák száma alapján számolja a szabadságig hátralevő időt. Azt hiszem, egy kicsit már ő is haza vágyik. 

Egyébként ez a naptárazás dolog nem egyedi itt. Múltkor Bea szobájában is felfedeztem egy kifüggesztett handmade naptárat, amin serényen húzogatja ki a hátralevő napok számát. Mondjuk ő már egy éve nem volt otthon, úgyhogy valahol megértem...

2010. november 18., csütörtök

November 15-18. + Edinburgh trip képekben

November 15.

Újabb strip day. Abszolúte szokásos menet. Egyetlen izgalom ami történt velem napközben egy újabb elsöprő szerelem kibontakozása. Már ha azt annak lehet nevezni, hogy felcipelem egy öregasszony százhúszkilós bőröndjét a másodikra, mire ő megkérdezi, hogy házas vagyok e (ahelyett, hogy pénzzel tömte volna tele a zsebemet). Na mindegy, ebből is látszik, hogy nem csak a pénz miatt kellünk egymásnak... Mint egy falat kenyér.

Este kötelező pubozás Gudjonnal és Ferivel, mert hát másnap szabadnapunk van (legalábbis Ferinek meg nekem, Gudjon meg annyira laza, hogy ő is jön). Azért nem akkora móka és kacagás a pubozás hétfő este. A Markie's gyakorlatilag tök üres, egy-két helyi laza srác piál és skótul karattyol, mi meg hulla kómásan toljuk magunkba a jól megérdemelt whiskynket (én természetesen vízzel). Ja meg persze agyonveretjük magunkat egy H.V.CS.-vel billiárdban. Ennyi volt. Jó volt.

November 16.

Szibiszabiszabadnap! Akartam is írni bejegyzést, csak végül rájöttem, hogy nem történt velem annyi izgalom amit érdemes lenne monitorra vetni. Meg aztán elmélyültem a facebook csodáiban is. Tudjátok, hogy van ez... Arról nem beszélve, hogy amikor gépeztem, mellettem snookereztek az öregek, és az egyik néninek olyan savanyú bepállodt izzadságszaga volt, hogy nem is nagyon tudtam volna fogalmazni. Még annyira sem, mint általában...

Délután interjúra kellett mennem a job centerbe, hogy rendes fehérmunkás legyek. Magyarul egy kicsivel többet vonjanak le a fizumból mint eddig. Sok érdekes kérdés mellett, ismét feltették nekem a kérdést: "házas vagy?". Mondjuk kicsit más kontextusban, mint előző nap. Nade akkor is, mit jön mindenki ezzel a házasság témával. Meg kéne nősülnöm? Lányok, jelentkezzen aki szeretne a feleségem lenni!

Az írtó izgalmas interjú után, ismét shoppingoltam egy jót. Bár most csak a szükség hozta így. Egyrészt vennem kellett pár zoknit, mert mosáskor valahogy mindig csak fél párokat kapok vissza, annak ellenére, hogy én mindig egész párokat adok le. Mondjuk van bennem annyi rosszindulat, hogy a rejtélyes zoknieltűnések miatt titkon Ruthra gyanakszom, mert ő szokott mosni a mosós napon. Oda üt ahol a legjobban fáj: eltünteti a fél pár zoknijaimat. Na sebaj, vettem újakat akciósan occsóért.

Másrészt szükségem volt egy új övre is, mert Brian már annyit oltott, hogy hülyén áll rajtam a gatya (mert ugyebár nem volt elég lyuk az övön, mióta ledobtam a hájaimat), hogy már nem bírtam tovább. Mondjuk kilyukaszthattam volna a régit, de mivel lyukasztóm nem volt, gondoltam inkább nem állok neki egy körömvágóollóval nyiszálni a Mustang övemet. Így hát vettem egy újat akciósan occsóért.

A shoppingolás csúcspontjaként nem hagyhattam ki a tescot sem. Megvettem a következő strip day-re a söröcskémet, meg néhány fincsi tecsó minőségű fánkot. A kasszás néni meg elkérte a személyimet. Öcsém, félórával ezelőtt még házas ember voltam, most meg kis hülyegyerek, aki jól be akar baszcsizni egy üveg sörtől. Odaadtam hát a személyimet: ezt fejtsd meg kisanyám! Végül megbírkózott a feladattal, hogy leolvassa az évszámot a magyar személyiről, de látszólag megszenvedett vele.

A szabadnapjaimon egyébként gyakran tör rám a "haza mennék mán egy pöppet" érzés. Nem dolgozom, van időm gondolkodni efféléken. Nem volt ez másképp most sem. Kicsit szar volt belegondolni, hogy ugyan már csak két hónapot kell várni a szabadságra, de valójában még csak másfél hónapja vagyok itt... Azért jól megvagyok ne izguljatok, csak hát na. Szóval értitek.

November 17.

Újabb szerelem kibontakozóban. A korosztály a szokásos: hetven év körüli kedves néni. A barátnőivel ült együtt édes hatosban a vacsoránál, ránézésre enyhén spiccesen. Nem emlékszem már pontosan, hogy mi volt a vicces szituáció, de a lényeg, hogy egy idő után elkezdett sweety pie-nak szólítani. Ezt a kedves sweety pie becenevet ráadásul pont olyan hangon és stílusban mondogatta nekem, mint ahogy a Dennis a komiszban a csipkelődős nénik beszéltek Dennishez. Sweeety piee. Grrrr teljesen begerjedtem...

November 18.

Sikerült hasznot húznom az új szerelemből. Pont én takarítottam "sweety pie" néni szobáját, és szerencsére pont ott volt amikor nekikezdtem volna a munkának. És igen, csak nekikezdtem volna, ha a drága néni meg nem sajnálja a kicsi sweety pie-t és azt nem mondja, hogy tökéletes lesz mára a szobája takarítás nélkül is. Na ezért érdemes jóban lenni az öregasszonyokkal. Egy szobával kevesebb!

Ennek ellenére nem volt fenékig tejfel a takarítás most sem. Kénytelen voltam megtanulni ugyanis, a "hogy ágyazzunk egy levegővel" technikát. Nem akarom részletezni a dolgot. Kurva büdös szar szag volt. Ennyi. Még szerencs, hogy Michael szobája volt, így nekem csak az ágyazás örömteljes pillanatainál kellett jelen lennem. Hála istennek.

Korábban irigykedtem Michael-re, hogy neki majdnem az összes szobája egy ágyas, de mostanra rájöttem, hogy az egy ágyas szobák a legveszélyesebbek. Általában azok szarnak be akik egyedül vannak. Ezt a bölcsességet jól jegyezzétek meg!

Na ennyi a mese mára. És mivel jó gyerekek voltatok és végigolvastátok, kaptok ajándékba képeket. Mégpedig Barbi Edinburghban készített fotóit. Íme:

A képek össze-vissza vannak. Egyrészt, hogy izgalmas legyen, másrészt meg valamiért ez a szutyok program összekeverte őket...
Barbi a várban. Mögötte a panoráma. Na meg ott az én árnyékom is.

New town



Bájmosoly az Irish pubban

Barbi örül a virágjának. Mellette a szállásadónk: Michael



A Vár bejárata

Turistamosoly


A sightseeing busz, amit nem próbáltunk ki. Mögötte a StGiles Cathedral ha minden igaz.

Élőzene az Ír kocsmában.



Palace of Holyroodhouse. Ide sem jutottunk már be sajna.

Barbi és Michael énekel.

Barbi kedvence: Sir Walter Scott emlékműve.




Pózolunk a zsiráfokkal valami bevásárlóközpont előtt.

Itt nem ittunk.



Ebben a pubban tanultam meg whiskyt inni.


Irish pub megint.


Waverley pályaudvar. Ide kellett volna megérkeznem vonattal, ha nem a külvárosi Haymarketbe szólt volna a jegyem.

No comment









Michael haverjai, Michael és Barbi.

Ez vajon ki lehet?



Azt írta az útikönyv, hogy a várban fotóztassuk le magunkat az ágyún ülve. Megtettük.










Ez megint a Holyrood Palace.




Itt sem ittunk.



Parlament.

Na itt ittunk. Ír pub.








Freeeeeedooooooooom!!!!!










Na egyelőre ennyi. Majd még lehet hogy lesznek képek. Ja és ne haragudjatok, hogy nem kommenteltem minden képhez, de álmos lettem... Pedig minden képről ki akartam deríteni, hogy mi van rajta. Majd legközelebb.