Augusztus 11-18. - A változás szelel

Telik múlik az idő. Változások szele fújdogál mifelénk. Lilla és Andrew például, úgy döntöttek, hogy a komfortos szolgálati szobájukat lecserélik egy még komfortosabb albérletre. Azaz még nem tudom, mennyire az, de hamarosan beszámolok róla, mert egy lakásavató buli már kilátásba lett helyezve.


A költözéstől persze túl sok minden nem változott. Ugyanúgy együtt dolgozunk és ha olyanunk van együtt iszogatunk, mint eddig. Viszont Adri megörökölte Lilláék régi szobáját, úgyhogy most már teljesen biztos, hogy a hátralévő időmre sem fogok szobatársat kapni. Pedig volt idő, amikor kínzó félelem gyötört, hogy talán Brian össze fog költöztetni Matejjel. De megúsztam. Megúsztuk.


Újdonság még, hogy pont a költözés miatt, minden nap kötelező snooker mérkőzést kell játszanom Andrewal, mert ő korábban végez, mint Lilla, de ugye jó gyerek és megvárja, viszont addig el kell ütnie az időt. Így hát snookerezünk. Nem azért mondom, de egyre jobb vagyok benne...


A változás szele egy autót is hozott magával. Attila meglepte magát egy príma tíz éves Toyota Avensis-szel, ami nagyon kis csecse kocsi, leszámítva azt az apróságot, hogy ebben sem a helyén van a kormány. Még szerencse, hogy Attilát ez különösebben nem zavarja.


Az új verdát természetesen ki is kellett próbálni, úgyhogy egyik délután elzúztunk a közeli homokos tengerpartra flesselgetni egy keveset. Úgyhogy kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be és már toltuk is. Padlógáz, ablaktörlő...


Az eseményeket vizuálisan dokumentáltuk, hogy öröm legyen és boldogság...

Bea és Adri gyermekded játékai a pipec verda mellett.

Kötelező csoportkép.

Kutyuskák, néni, bácsi.

El van a gyerek, ha játszik.

Meg a másik is...

Ilyen Feri mikor mosolyog.

Evolúció.

Kislány, jet-ski.

Felkészül...

... és ugrik!

A kocsikázós, kirándulós délutánt feldobtuk egy görögdinnye partival is. A tescoban ugyanis kikerültek a polcra hatalmas, ámde kissé sápatag dinnyék (Spanyolhonból), úgyhogy Feri úgy döntött, hogy eljött az ideje a nyár első (és feltehetően az utolsó) dinnyézésének. A sápadt héj ellenére, egész piros volt belül a cucc és még az íze is kellemesnek tűnt. Persze nem állíthatom biztosan, hogy a mi moslékon edzett ízlelőbimbónk még képes objektíven megkülönböztetni a nem is olyan szart a hű de fincsitől, de a lényeg, hogy jól esett...

***

A minap érkezett egy új turnus és a szokásos nyugdíjas csorda közé ismét bekerült egy-két izgalmas kakukktojás. Személyes kedvencem egy néni, a "hetven vagyok, de húsz évesnek akarok tűnni" kategóriából, amely kategória egyedeit nagyon szeretem, mert bármikor képesek a sírva röhögés határáig eljuttatniuk, ha kitartóan figyelemmel kísérem a ténykedéseiket. 

Ez a néni tökéletes példája volt ennek a típusnak. Szőkített haj, feszülős egyberuha, tíz réteg smink meg minden ami kell. De hogy fokozza az élményt, és láthassuk, hogy ő igazán halad a korral, nem érte be a szokásos csicsapicsa dolgokkal. Vacsoránál még a cuki csúcskategóriás telefonját is kivágta az asztalra. Ám erre azt mondtam rendben. Belefér. Viszont az A4-es papír méretű táblagépet én azért egy kicsit túlzásnak éreztem. Azzal fotózgatott az étteremben a drágám. Ült a helyén, magasba tartotta a kütyüjét és kattintgatott szerte a nagyvilágba, hogy mindenki lássa, hogy neki mije van. Gondoltam, berohanok a laptopomért és elkezdek a webkamerájával fotózgatni én is, mert az is tök menő lett volna...

Emberünk természetesen a bárban is folytatta a figyelemfelkeltést. Előkapta a zsebtükrét, szottyatt ajkait feltúrbózta nyolcszázhúsz kilogramm tűzpiros rúzzsal és indulhatott a bugi. Hát nem tudom. Valahogy nem voltam felkészülve rá, hogy egy öreglány rángatózó popóját (köhöm seggét) kelljen néznem egész este, aminek a zsírpárnáiba csodálatosan belefúródik az XXL-es tanga vonala, hogy a legtávolabb ülők számára is jól látható legyen. Én túl fiatal vagyok még ehhez...