Augusztus 18-20. - Kopogtat a kaszás

A cím félrevezető. Nem halt meg senki. Csak szeretem a szenzációhajhász figyelemfelkeltő címeket. 


Ez van akkor, ha az ember bulváron szocializálódik...


Augusztus 18.


Eljött a nap, hogy jól felavassuk Lilla és Andrew új pecóját. Én természetesen ide is később csatlakoztam, miután a munkám az éjszakai élethez köt, de most legalább Gurry is velem tartott, hogy ne féljek egyedül a sötét utcán. Lilluska forralt borral meg palacsintával várt bennünket, ami engem nagyon boldoggá tett, habár forralt bort nem ittam, csak vodkát.


A lakás nagyon kis aranyos. Pontosan. Kicsi és aranyos. De végülis minden megvan benne ami két embernek kell. Ami meg nincs, azt már elkezdték pótolni. Például már újítottak egy tévét. Most ágy után kajtatnak.


Készültek fényképek is ezen a kis összejövetelen. Ha majd egyszer hozzájutok néhányhoz, megleplek titeket velük. 


Augusztus 19.


Már oly rég óta várom, hogy mikor fog valamelyik idős vendég pont a Highland Heritage-es nyaralása közben elhalálozni. Sokan voltak már, akik látszólag nem álltak messze a kulcs bapasszolásától, de ezen az estén egy pillanatra azt hittem, hogy az egyikükkel valóban megtörténik az elkerülhetetlen.


A megszokott rend szerint szolgáltuk fel a Scottish Night-on a Haggis-t, amikor az étterem egyik sarkából hatalmas üvöltés hallatszott, majd mikor odanéztem, láttam, hogy az egyik úriember lefordult a székéről. Teljes volt a felfordulás mikor Brian berohant felmérni a terepet. Szentül meg voltam győződve róla, hogy a bácsi infarktust kapott és a felesége egyedül fog hazatérni a nyaralásról. Aztán láttam, hogy egy darabig még epilepsziás roham szerűen rángatózik, majd mozdulatlanul elterül. Addigra Brian meg egy másik vendég kezelésbe vette. Nem sokkal később kiderült, hogy emberünk cukorbeteg, minek következtében tört rá ez a roham. Eleinte nem értettem, hogy Brian mért nem hívja egyből a mentőket, de amikor már lenyugodtak a kedélyek, megtudtuk, hogy nem ez az első hasonló eset, amivel szállodaigazgatói pályafutása alatt találkozott. Mosolyogva mesélte nekünk, hogy az első ilyen vendége, Mona, hogy ráijesztett annak idején. Szólongatta az eszméletlen nőt, hogy "Mona! Mona! Jól vagy?", mire Mona hirtelen felemelte a kezeit, beleüvöltött Brian arcába, majd visszadőlt. Mint egy jóféle zombifilm legijesztőbb jelenetében.


Nade ahogy Mona története, úgy ezé a bácsié is happy enddel végződött. Mikor lenyugodott és tökéletesen eszméletlen állapotba került, de ezt leszámítva már teljesen korrektül volt, feldobtuk egy tolószékre (itt valahogy mindig akad egy) és felvittük a szobájába pihenni egy kicsit. Brian megnyugtatott minket, hogy most prímán kialussza magát, aztán teljesen jól lesz. A felesége azért vigyázott rá, bár szegény teljesen sokkos állapotba került.


A felszolgálást is zökkenőmentesen folytattuk tovább ezután a kis technikai szünet után. Mondjuk egy néni számára kissé soknak bizonyult a szünet, mert amíg még mindenki az események alakulását követte, addig ő magához hívott, hogy megkaphatná-e végre a levesét... Konkrétan semmit nem észlelt a körülötte történő dolgokból. Jó, már korábban feltűnt, hogy nagyon rosszul lát, és a szellemi képességei sincsenek a topon, de azért egy kicsit meglepett. Szegénykém mellé egy atombombát le lehetne dobni, úgy, hogy a fejét fel nem emelné a tányérjától. Hogy is szokták mondani? Boldogok a lelki szegények?


Amúgy tanulságos volt ez a kis rosszullétes esemény. Nagyon jó példa volt arra, hogy egyébként milyen olajozottan mennek minálunk a dolgok. Két-három perccel a bácsi kidőlése után mindannyiunk összekapta magát és amíg Brian a földön fekvő vendéggel foglalkozott, mindenki csinálta tovább a dolgát vagy az épp felmerülő extra teendőket. Feri például beállt a konyhába, hogy Brian helyett merje a szószt a tányéron lévő húsokra (Scottish Nighton sorban áll a konyhás személyzet és mindenki egy-egy részét pakolja a tányérokra a főételnek, majd kézből-kézbe adják tovább. Brian szokott lenni az utolsó fázis a szósszal). Röhögtünk is vele, hogy most már olyan szintig jutott, hogy a menedzser melóját is elvégezheti. Mondta, hogy még dudorászott is egy kicsit, ami egyébként Brian bevett szokása...


Ezután az eseménydús vacsora után már nem érhetett komolyabb meglepetés. Leszámítva azt, hogy egy nő jéggel és citromkarikával itta a fröccsöt. Sokat tapasztaltam már itt az angolok italozási kultúrájával (vagyis kulturálatlanságával) kapcsolatban, de azért a citromnál muszáj volt visszakérdeznem, hogy jól hallottam-e... Jól hallottam...


Amúgy az angolok alapvetően kétféle dolgot isznak. Az egyik a sör, a másik meg egy szabadon választott tömény szesz összeöntve bármivel (leginkább Lemonade-del, vagy whisky esetében gyömbérrel). Ezen kívül időnként isznak bort tisztán ( persze csak ha nem francia), meg nagyon ritkán fröccsöt (de legtöbbször a bort is Lemonad-del keverik, mert az úgy tuti). Külön kedvenceim az úgynevezett kultúrivók, akiknek nem mindegy, hogy milyen whiskyt töltök a fél pint kólához. 


Augusztus 20.


Az egyik néni elirigyelhette azt a törődést, amit előző este a cukorbeteg fickó kapott, így fogta magát és elájult a bárban. Amin egyébként nem is csodálkozom, mert sosincs levegő és hetven fok van, ám az ablakot mindig be kell csuknom valami érzékeny öreglány miatt, akinek a tarkóját nagyon bántja a huzat. Persze addig jó, amíg csak a huzat bántja és nem egy péklapát, amivel legszívesebben rávágnék ilyenkor arra az érzékeny tarkócskára. Na mindegy, szóval egy néni rosszul lett, újra előkerült a tolókocsi, adtam neki egy kis vizet, aztán felvitték pihenni. A sors fintora, hogy pont az előző este az étterem padlóján eszméletlenül heverésző úriember  gurította el a szobájáig... A brandyvel kevert gyömbérje mehetett a lefolyóba...


Amúgy nem volt semmi extra. Ment minden ahogy mennie kellett.


Amikor befejeztem a munkát és mentem a szobámba, hogy nyugovóra térjek egy kedves üzenet fogadott az ajtómon:

Einstein már korábban is ott volt. A "BUZINKA" felirat a meglepi.

Ez van, ha az ember kölcsönadja a szobakulcsát Andrewnak... 


Andrew magyartudása egyébként már igen magas szintű. A buzi szót gyakorlatilag bármilyen toldalékkal képes ellátni.


Amikor például az étterem poharait szokta nekem behozni a bárba egy rekeszben, hogy elmosogassam őket, akkor rendszeresen egy "buzerátor" felkiáltással teszi ezt. Bár mért is ne tenné? A vendégek úgysem értik...


Amúgy tud ám ő mást is magyarul. A "bejelentkezés"-től (hála neked magyar nyelvű facebook), a "parasztkolbász"-ig számtalan szavunkat ismeri. De néha csak annyit mond: "picsába"...