Augusztus 21-24.

Augusztus 21.


A sors úgy hozta, hogy az előző bejegyzésben megkezdett haláli sztorijaim után ismét az élet múlandóságán elmélkedhettem egy keveset.


Gurryvel lapozgattuk a következő turnus vendégeinek a listáját és az egyik vendég neve mellett érdekes megjegyzést találtunk. "Mrs X,Y foglalása részben törölve. Meghalt".


Részben törölve? Tehát lehet, hogy akkor mégiscsak jön? Részben? Mondjuk valószínűleg pusztán arról van szó, hogy szegénykém nem tudta lemondani az utazást, miután az elhalálozás nem volt előre betervezve. Dehát ha nem mondta le, nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy nem jön, ugye? Mindenesetre Isten nyugosztalja!


Ezek után kezünkbe akadt egy képeslap is a recepción. Elsőre egy szokásos "köszi Brian, köszi staff, nagyon jó volt a nyaralás" szerű üdvözlőlapnak tűnt, de tovább olvasva egy szívfacsaró történettel szembesültünk. Miután leírták, hogy mennyire jól érezték itt magukat, elmesélték, hogy a barátnőjük (akivel együtt jöttek nyaralni) tíz nappal az utazás után elhunyt. De aggodalomra semmi ok, az utazást nagyon élvezte... Köszönjük a képeslapot! Isten nyugosztalja őt is!


Egyébként ez az este volt az utolsó, amit együtt tölthettem a már korábban említett szőke táblagépes, seggriszálós, "még mindig húsz évesnek érzem magam" nénivel, aki búcsúzásként úgy döntött, itt az ideje, hogy komolyan elkezdjen flörtölni velem. -Ugye nagyon fogok hiányozni? - hangzott a kérdés minden alkalommal, amikor épp az asztalukról gyűjtöttem a piszkos poharakat. Én persze elővettem a legjobb féle prostituált mosolyomat, és bólogattam neki serényen. Meg is lett az eredménye. A férjével egy olyan nyers szexualitást tükröző fotót készíttetett kettőnkről, hogy az már szinte tizennyolcas karikát érdemel. Bár nem tudom mennyire tűnt őszintének a mosoly az arcomon, amikor az öreglány az egyik lábát a kezembe adta és az orcáját az enyémhez nyomta, de ez legyen az ő problémája. Én amilyen gyorsan csak lehetett visszaiszkoltam a pult mögé, mert ott legalább biztonságban éreztem magam... 


Augusztus 22.


Ír csoport. Nem akarok beszélni róla.


Augusztus 23.


Matej barátunknak újabb darabot sikerült lehasítania a kezéből egy konyhakéssel. Kezdem azt hinni, hogy ennek a srácnak ez a hobbija. Szerencsére most nem sikerült olyan brutális munkát végeznie magával, mint a múltkor, így ugyan az orvoshoz elvitték, de délután már újra dolgozhatott. Mert igazából csak az egyik ujja végiből nyesett le egy apró darabocskát. Épphogy csak egy ujjnyit. Najó, még annyit se... Mindenesetre komolyan el kéne gondolkozni azon, hogy mennyire szerencsés a konyhán alkalmazni egy olyan srácot aki ha kést fog a kezébe, abból csak baj van...


Egyébként hosszú idő után, újra Alex helyettesítette Briant ezen a napon, aki egész nap teljesen izgatott volt az esti programja miatt. Egy kedves fiatal fiúcska érkezett ugyanis hozzá látogatóba, akivel éjszakai meztelen fürdőzést tervezett a medencében. Invitált ugyan engem is, erre - ahogy ő fogalmazott - kihagyhatatlan programra, de úgy éreztem kicsit feszélyezve érezném magam két meztelenül fürdőző srác között harmadikként, úgyhogy inkább nemet mondtam... Mindenesetre az este nélkülem is jól sikerülhetett, mert másnap láttam, hogy Alex széles mosollyal az arcán cipeli fel a reggelit a párjának egy szál virág kíséretében...


Augusztus 24.


Lenka és Tomas meglepő bejelentéssel állt elő. Két hét múlva indulnak haza. Befejezik.


A szomorú az, hogy nem azért mennek, mert elegük lett, hanem azért mert menniük kell. A suliban ugyanis nem fogadták el a passziváltatási kérelmüket (úgy tűnik ez Szlovákiában így megy), mert állítólag három nappal később adták le a kelleténél...


Így hát mégsem én vagyok a következő, aki elhagyja a süllyedő hajót, ami több szempontból is szomorúan érint. Elsősorban azért, mert Lenkáékat igen megkedveltem az együtt töltött pár hónap alatt, másodsorban pedig azért, mert feltehetően az utolsó pár hetemben muszáj lesz egy-két extra munkát végeznem az újabb embercserék miatt. Hiába, az élet nem habostorta!