Március 27-29. - Ha-BÁR

Március 27 (folyt.)


A szabadnapomon Brian megörvendeztetett minket egy kellemes esti staff meeting-gel, aminek keretében közösen ki kellett töltenünk egy nyomtatvány, amelyen nyilatkoznunk kellett arról, hogy mire képeztek ki minket itt a Highland Heritage-nél. Körülbelül harmincféle különböző szuperképesség volt a lapon, mint például izzócserélés, ágyazás, mosogatás (természetesen külön pohár mosás, fekete- illetve fehér mosás), porszívózás, terítés, portörlés és még számtalan ehhez hasonló finomság. Én különösen nagy királynak érezhettem magam, mert az átlaggal ellentétben sörcsapolásra, pénzkezelésre, söröshordócserére és tudja fene, hogy még mi mindenre képes vagyok a papírkám szerint. Az én esetemben, komolyan mondom, már-már a túlképzettség veszélye áll fenn.


Este Lynnseyék meginvitáltak egy ártatlan kis sörözésre. Mondtam jó, megiszok velük egy sört, de aztán megyek haza csicsikálni. Végül három különböző pubban öt sört toltam le, plusz néhány Jager-t, hogy a változatosság is meglegyen... Azért szerencse, hogy Lynnseyék hamarosan visszamennek Dalmallyba, mert nincsenek rám túl jó hatással. Persze másnap rám fogták, hogy miattam van másnap. Pff. Amúgy kezdem magam tiszta international-nek érezni. Ezen a kis bulin részt vett Lynnsey, aki ugyebár dél-afrikai, Melanie, aki svájci, Jonel, aki román és persze én a magyar. Jó fless.


Március 28.


Napközben pihikélés, filmnézés. Most először néztem meg az Amerikai szépséget. Mért nem mondta nekem senki, hogy ez ennyire beteg film? Isteni érfelvágós hangulatba lehet tőle kerülni.


Este a bár maga a halál. Olyan forgalom volt, hogy el sem hittem. Mondjuk ez köszönhető az esti haknibetyárnak is, akinek most hirtelen nem jut eszembe a neve, de azon kevesek közé tartozik aki valóban szórakoztató, mert amellett, hogy egész tűrhetően énekel és gitározik, még egy kis stand-uppal is fel szokta dobni a műsorát. Igaz, hogy kábé minden héten ugyanazokat a poénokat nyomja, de ugye egy újszülöttnek minden vicc új... Igen az újszülött alatt, most a nyolcvan éves nyuggereket értem... Bár közöttük sok visszatérő vendég is van, de olyan lelkesen nevetnek a poénokon ők is mintha először hallanák. Lehet, hogy azt hiszik, hogy először hallják?


Ja meg azért is szeretem ezt a csávót, mert mindig megtapsoltat engem is. Sőt most még sztorizott is rólam. Beszélgettünk ugyanis nyitás előtt, és meséltem neki a sheffield-i kalandjaimról, amit ő aztán megosztott a vendégekkel is.


Na de a lényeg, hogy végül sikerült négyszáz font körüli bevételt összehoznom, meg egy igen szép borravaló halmazt, szóval minden frankó volt. Leszámítva azt az apróságot, hogy a kasszazáráskor a blokkon ötven fonttal több lóvé szerepelt, mint amennyi a kasszában volt. Így este azzal a tudattal feküdtem le, hogy Brian másnap vagy legombol ötven fontot, vagy csak szimplán kinyír...


Március 29.


Nem nyírt ki... Kiderült, hogy csupán arról volt szó, hogy Scottish night révén jött a dudásgyerek, meg a táncoslányok és Brian a kasszából fizette ki őket. Épp csak elfelejtette ezt velem közölni. Kösz Brian, hogy miattad nem tudtam nyugodtan aludni.


Strip-day révén végre ki lettem képezve sörcsap tisztításra, és megtudtam, hogy miket kell majd még csinálnom az elkövetkezendő strip-dayeken. Fel kell mosnom a táncparkettet, port kell törölnöm az ablakpárkányokról, meg a halról. Mert hogy van egy hatalmas műhal a bárban a falon. Ezt én tudtam, de azért hirtelen furcsa volt összerakni fejben, hogy mit akar tőlem Brian amikor azt mondja, hogy "polish the fish".

Polish the fish!

Halportörlésen, felmosáson és sörcsapmosáson kívül majd nekem kell csinálni a mosást is ezeken a napokon, de azt egyelőre ismét megúsztam. Meg még egy darabig valószínűleg meg is fogom úszni, mert kicsit zavaros állapotok várnak ránk az elkövetkezendő hetekben. Az már eddig is zavaros volt, hogy egymás után mindig két-két strip volt (ugye a Royal nyitásáig), de szerdától, amikor Lynnsey és Melanie mennek vissza Dalmallyba, alkalmazott hiánnyal is fogunk küzdeni, mert az új kollegák csak valamivel később érkeznek. Így hát nagy esélyem van arra, hogy még párszor szobatakarításba is befognak majd. Halleluja.


Esti meló. Dögunalom. A csoport egyik fele reggel lelépett, viszont most először nem érkezett helyettük új, mert megnyitott a Royal. Így hát maradt kábé negyven emberke a szállodában, akik közül húszan le is jöttek a bárba. Így hát időm nagy részét ácsorgással töltöttem a pult mögött.


Viszont az esti szórakoztató egység, megint meglepően szórakoztató volt, mert a népes társaságnak összeállított egy zenés kvízműsort, aminek keretében különböző témájú kérdéseket tett fel nekik.
Egy pillanatra én is nagy királynak érezhettem magam, mert az volt az egyik kérdés, hogy mikor bontották le a berlini falat, mire én egyből toltam a választ az épp mellettem álló Briannek. Végül az egyik csapat a 1988-as megfejtéssel nyert mert az volt a legközelebb a helyes (1989) megoldáshoz. Mondjuk kábé ez volt nekem az egyetlen sikerélményem, mert valahogy a 30-as évek top slágereiben például nem voltam annyira otthon.


Este tizenegykor véget is ért a móka és zártam is a bárt. Munka után egy búcsúsörike Lynnsey tiszteletére, akinek ez volt az utolsó estéje Obanben. Aztán szunya.


Ja de várjunk csak. Vannak nekem még képeim is:

Életem első "fotózd magad a tükörben" képe.

A bár az én szemszögemből...

... és a vendégekéből.

Ezt a szutykot ne igyad!

Csak, hogy tudd!

Lynnsey unatkozott a recepción, úgyhogy meglátogatta a szintén unatkozó Mátét.

Pózolj a bárban I.

Pózolj a bárban II.

Ide dobjad a pénzt, ha jót akarsz (a szép virágokat még Ania rajzolta).