Az elmúlt napok egyik meghatározó élménye és egyben boldogságom első számú forrása a Tesco húspultján felbukkanó Pick kolbász volt. El sem tudjátok képzelni azt a boldogságot, amit akkor éreztem amikor megláttam. Szinte könyörgött, hogy most rögtön vegyem meg és amilyen gyorsan csak lehet elfogyasszam. Így hát muszáj volt. Két fontos öröm.
Aztán volt egy-két a vendégekhez kapcsolódó említésre méltó esemény is. Ugyebár mostanság Matej sérülése miatt nem csak báros gyerek vagyok, hanem kaki eltávolító menedzser (takarító) is egy személyben, így nagy tiszteletnek örvendek azon kevesek körében, akik össze tudják rakni fejben, hogy a három hasonló srác, akik közül az elsővel a szobájukban futottak össze, a másodikkal a bárban, a harmadikkal meg az étteremben egy és ugyanaz. Persze ez a felismerés a legtöbbnek nem jön olyan könnyen. Így volt ezzel az a bácsi is, aki az egy hetes turnus utolsó napján meglepve kérdezte a bárban, hogy van-e ikertestvérem, mert az étteremben egy nagyon hasonló fiú szolgált fel... De ez a meglepettség semmi nem volt ahhoz képest, ami akkor tükröződött a képén, amikor illedelmesen válaszoltam neki, hogy "igen van ikertestvérem, de ő otthon van Magyarországon és az étteremben én szolgáltam fel neki".
Na de nem ilyen volt Marron és Bob, akik az alábbi üzenetet hagyták nekem a szobájukban távozáskor:
Nekik leesett a tantusz...
Természetesen megint volt szerencsénk Ruth felügyelete alatt is dolgozni, minek következtében majdnem sikerült kirúgatnia engem a drágának.
Ugyebár időnként megesik, hogy elmegyünk kicsit kocsmázgatni. Márpedig az általában eltart háromnegyed tizenkettőnél tovább. Nekem viszont háromnegyed tizenkettőkor be kell zárnom a szálloda összes ajtaját, ami ugyan engem nem ráz meg túlságosan, mert az én szobám szállodán kívül van, viszont Gury meg Lynnsey bent laknak a szállodában. Erre az eshetőségre gondolva kocsmanapokon nem szoktam bevágni a konyhaajtót záráskor (akkor záródik be, ha erősen becsapja az ember), hogy Guryék be tudjanak menni a szobájukba. Ez volt a tervem azon a bizonyos estén is amikor Lynnsey és Gury jelentették nekem, hogy a bárban lesznek. Csakhogy Ruth még éjfélkor is a recepción rontotta a levegőt, így jobbnak láttam közölni vele a tényállást. Mivel recepciós korában előfordult párszor, hogy merev részegen dörömbölt Beáék ablakán, hogy engedjék be a szállodába, gondoltam meg fogja érteni a dolgot. Hát tévedtem. Ahogy az ő esetében már oly sokszor. A szállodát márpedig be kell zárni. Ez a szabály. Gondoltam, semmi baj, akkor felhívom Lynnseyéket, hogy nyomás vissza, addig pedig őrt állok az ajtóban. "Szó sem lehet róla" közölte Ruth, majd hisztizett egy sort és végül kizavart a szállodából és ő maga zárta be az ajtót, majd megjegyezte, hogy leszarja, hogy hol fognak így aludni a kocsmában ücsörgő lányok...
A lányok végül bejutottak, miután Bea beengedte őket, viszont a kedvenc helyettes menedzserünk, természetesen felhívta másnap Briant, hogy jelentse ezt a fölöttébb fajsúlyos eseményt. Természetesen én lettem megfenyegetve kirúgással, mert ugyebár az én felelősségem, hogy a szálloda zárva legyen. Köszönjük Ruth, leülhetsz!
Ez után az akció után pár nappal egy igen kellemes estét töltöttem el Lynnseyvel és Guryvel a szálloda bárjában. Mindent gondosan bezártam, majd leültünk a csajokkal az egyik asztalhoz és kellemesen eliddogáltunk. Ehhez igazán senkinek egy szava nem lehet. Hisz a szálloda zárva volt, az italt pedig kifizettük. Nesze neked Ruth! Nyaljál sót!
Mostanság meg az van, hogy várom a családocskámat akik hétfőn érkeznek. Tiszta boldog voltam, mert Matej újra elkezdett dolgozni, ami azt jelenti, hogy lesz időm némi időt tölteni anyukámékkal. Dehát ez sem ilyen egyszerű. Mert mikor máskor találnák ki Tyndrumban, hogy kölcsönkérnek egy embert tőlünk?... Szóval Ferike pár napra megy a Ben Doran Hotelbe, én meg továbbra is be leszek fogva takarítani.
Az izgalmakat tovább fokozza a tény, hogy Michael és Suzy pénteken elbúcsúznak Skóciától és két vadiúj emberke érkezik helyettük. Mindenesetre várjuk őket szeretettel.
Egyébként Michaelék távozásának közeledtével igen érdekes dolog történt. Mostanában strip dayeken nem Michael, hanem a párja, Aga csupasztotta meg a szobáikat (lehúzta az ágyneműket, begyűjtötte a törülközőket stb.), hogy ő is tudja, mi ilyenkor a teendő. Ami furcsa, hogy Aga két Strip day alatt a szobákban talált tíz-tizenöt font borravalót, viszont előtte Michael sosem számolt be neki arról, hogy valaha is talált volna pénzt. És ami ennél sokkal elgondolkodtatóbb, hogy a három hónap alatt, amikor én voltam Michael párja, szintén "nem volt" egy pence borravaló sem a szobákban. Persze én néha rákérdeztem a dologra, de Michael mindig azzal jött, hogy Brian biztos begyűjtötte, amíg mi a reggelit szolgáltuk fel... Nyilván nem fogok már visszamenőleg pattogni, de azért ha végig gondolom, hogy például Attiláék egy-egy strip-daykor mennyi pénzt gyűjtenek össze, erős a gyanúm, hogy a három hónap közös munka alatt száz fontos nagyságrendű összeggel támogattam szándékomon kívül Michaelt... Persze lehet, hogy tényleg nem talált az alatt az idő alatt semmit a szobákban. Minden lehet. Az is lehet, hogy nem kéne megbíznom mindenkiben. Még akkor sem, ha én új vagyok egy helyen és még nem tudom pontosan, hogy mi a dörgés.
Bár nem túl aktuális ideírnom, de csak most jutottam el ehhez és az előző bejegyzéshez. Szóval nagyon tetszettek.
VálaszTörlésJó srác vagy Muxi. Azt gondolom.