Június 24.
Valami elképesztő dolog történt. Jelenleg is sokkos állapotban vagyok. Nagyon nehéz beszélnem róla...
Hát szóval Ruth leitatott. Senki ne kezdjen egyből perverz dolgokra gondolni. Az nem volt. Nem is lesz Ruth-szal soha. Ennek ellenére így is kemény este volt...
Ruth barátai pár napra nálunk szálltak meg. Egy ötvenes pasi meg a hasonló korú felesége/barátnője. Este tizenegy körül jelentek meg a bárban már részegen (bár látszott a fejükön, hogy az évek során szereztek némi tapasztalatot ivásból, úgyhogy még bőven volt bennük perspektíva italozás szempontjából). El is kezdtek vedelni. Kicsit bosszús is voltam, mert összesen hetvenöt vendég volt a szállodában, így bíztam benne, hogy a lehető legkorábban tudok majd végezni... Fél tizenegy előtt nem sokkal Ruth is megérkezett és bekapcsolódott a vedelésbe. Addigra már csak ők voltak a bárban. Mondtam, hogy "utolsó kör" aztán lezártam a kasszát. De az istennek se akartak elmenni. Ruth meg elkezdte nyomatni, hogy igyak velük egyet. Addig erőszakoskodott, amíg végül hajlandó voltam csapolni magamnak egy sört. Meg amúgy is hajtott a kíváncsiság, hogy mi sülhet ki egy ilyen szituációból. Érdemes is volt kíváncsinak lennem mert egy tanulságos beszélgetésben vehettem részt. Már amennyire be tudtam csatlakozni a glasgowi akcentussal karattyoló társaság beszélgetésébe. Mindenesetre megtudhattam, hogy igazi elvakult nacionalistákkal állok szemben, akik legszívesebben az összes angolt felkötnék egy lámpavasra és meggyőződésük, hogy Anglia fél a skótok függetlenedésétől, mert tudják, hogy a hatalmas skót olajkészletekkel óriási hatalomra lesznek képesek szert tenni. Minimum a világ uralomra... Free Scotland!... Aztán azt is megtudtam, hogy Ruth szereti a lengyeleket meg a magyarokat, mert Lengyelország meg Magyarország eredetileg katolikus ország... Ezután pár Istent dicsőítő dal éneklése következett. Mindeközben Ruth tömény szesszel is elkezdett itatni valamint rágyújtott a bárban a tűzjelző alatt, ami szerencsére nem indult be. A beszélgetés tovább folytatódott, ám az alkoholszint növekedésével egyre kevesebbet értettem belőle. Arra emlékszem, hogy arról faggattak, hogy rasszista vagyok-e. Mert amúgy, mint Ruth-tól megtudtam Magyarország egy "gipsy country". Aztán mondtam, hogy nem vagyok rasszista. Aminek örültek, mert ők sem azok. Csak az angolokat rühellik, mint a szart.
Amikor Ruth már igazán őszintére itta magát, elmesélte a barátainak, hogy én igazából nem szeretem őt, mert ő túl őszintén és karakánul megmondja amit akar. Ráhagytam. Viszont azt is mondta, hogy amúgy én kedves fiú vagyok. Na meg beszélt arról, hogy ő már harminchét éves és mennyire nem szereti a munkáját meg az életét. Mondjuk ez eddig is nyílvánvaló volt. Bár az meglepett, hogy mennyit keres. Amikor nekem jó borravalóm van, meg túlórázok több pénzt kapok kézhez, mint ő. Nem mintha emiatt egy cseppet is sajnáltam volna. Sőt kifejezetten jól eső érzés volt ebbe belegondolni.
A buli hajnali kettő körül ért véget. Akkor még egy Snapszot kellett innom búcsúzóul, majd bezártam a szállodát és elmenekültem. A szobám magányában aztán elkezdtem feldolgozni az eseményeket és akkor kerültem sokkos állapotba is az egész hihetetlen élménytől. Nagyon para volt.
Június 25.
Ruth reggel picsa másnaposan kezdett, minek következtében képtelen volt bármit is normálisan megcsinálni, ezért muszáj volt kedvesnek lenni mindenkivel. Például Guryvel, aki helyette csinálta a mosodát szabadidejében. Mondjuk csak azért mert délután amúgy is neki kellett és nem akart úgy kezdeni, hogy be sem lehet lépni a mosodába a sok szennyestől. Aztán Ruth megkérte, hogy kezdjen egy órával korábban mert hirtelen eszébe jutott, hogy fogorvoshoz kell mennie. Jah, mi meg most jöttünk a hathúszassal.
Délután az előző esti számlát is korrektül rendezte, és nem hagyta, hogy a részemből bármit is fizessek. Sőt még borravalót is adott. Nem örültem neki. Nem akarok Ruth lekötelezettje lenni még véletlenül sem... Mondjuk Feriék értelmezése szerint Ruth a kussolásomat vásárolta meg ily módon. Mert végül is az ő hatására maradt nyitva a bár hajnali kettőig. És végül is, ő az én felettesem, tehát, ha ő azt mondja, hogy ne zárjak, akkor nem kell zárnom... Ebben a megközelítésben is lehet valami...
Este rémület fogott el, amikor glasgowi barátaim tizenegy körül ismét megjelentek a bárban. Szerencsére Ruth érezte, hogy ez már nem az az este, amikor még egyszer eljátszhatja velem a kisded játékait, úgyhogy nem sokkal fél tizenkettő után átterelte a barátait meg az apját (aki időközben szintén csatlakozott a társasághoz) a lounge-ba. Így időben tudtam zárni.
Június 26.
Nyilvánosságra került a hír, amit én korábban megtudtam, hogy Lynnsey itt hagy bennünket. Teljesen érthető, hogy három év után úgy döntött, hogy Highland Heritage-ből ennyi elég volt és tovább kell állnia. Amúgy továbbra is Skóciában marad, Obantől három óra autóútnyira egy szállodába vették fel bár menedzsernek. A városka nevét sajnos elfelejtettem...
Azért szomorú hír ez. Nem csak azért, mert majd egy darabig biztosan megint szobákat kell takarítanom, amíg nem szereznek helyette új embert, hanem mert Lynnsey igazán jó pajtás volt. Dehát ilyen itt az élet: emberek jönnek-mennek. És az a furcsa, hogy úgy néz ki, a következő már én leszek, aki megy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése