Hétfő. Fizetésnap. Brian furcsa tekintettel adta át a borítékot. Mint aki nem ért valamit. Aztán amikor kinyitottam, én is elkezdtem nem érteni azt a valamit. Rakat túlóra, zéró túlórapénz. Mi a csöcs?
Hamar megoldódott a rejtély, amikor Matej is kinyitotta a saját borítékát, amiben megtalálta az én túlórapénzemet. Na szép, hasonló a keresztnevünk és ennyivel össze lehet zavarni az irodában dolgozó okosokat... Végül is tragédia nem történt: ígéretet kaptam, hogy a következő fizetésnél én ennyivel többet kapok, Matej pedig ennyivel kevesebbet. De akkor is, milyen dolog ez már?
És nem ez az első hasonló eset. Múltkor Ruth kitakaríttatta velem a staffos kajáló szobát, mert az én nevemet vélte felfedezni a beosztáson. És csak miután fényesre nyaltam mindent, vettem észre, hogy valóban "Mate" szerepel a beosztáson, csakhogy két héttel később meg "Mate B.". Szóval Matej helyett dolgozom aztán még a túlórapénzem is ő kapja. Irgumburgum...
Lenka meg Tomas eddig nem jeleskedett a legendás tettek véghezvitelében. Persze megvannak a szokásos kezdőkhöz méltó csetlések-botlások, de semmi komoly. Viszont Tomasnak a vacsoránál sikerült kellemesen megmosolyogtatnia minket... Rebarbarás rétes volt az egyik desszert és egy vendég fagyit szeretett volna kérni hozzá az eredeti öntet helyett. Azt tudni kell, hogy nálunk a vanília fagyi mindig készenlétben áll, mert a nyavalygó vendégeknek, akiknek semmi sem jó, azzal tömjük be a száját, hogy örüljön. Na már most Tomas bement a konyhába és félszegen jelezte Jonelnek, hogy egy vendég fagyival szeretné kérni a rebarbarás cuccot. Erre Jonel fapofával visszakérdezett, hogy "Brian megengedte, hogy fagyit szolgálj fel?". A srác közölte, hogy nem, majd már rohant is Brianhez az irodába, hogy megtudja, szolgálhat-e fel fagylaltot.
Azt az egyet sajnálom, hogy Brian arckifejezését nem láthattam amikor Tomas előállt neki a nagy kérdéssel, mindenesetre mikor visszatért a konyhába harsány röhögés fogadta szerencsétlent.
Ezért persze nem kell sajnálni Tomast. Az első időkben mindenki részesül hasonló kedves tréfákban. Sőt Jonel engem a mai napig csőbe tud húzni időnként a hülyeségeivel. A múltkor például, amikor nyúltam egy citromot a konyhából, mert kellett a bárba, ijesztően komoly fejjel letámadott, hogy mért viszem már megint el a citromot és hogy felírtam-e a "citrom papírra", hogy Számi el tudjon számolni vele... Szerencsére a rémületem, a "citrom papír" szókapcsolatnál egyből elillant, mert valahogy az már nagyon nem tűnt hihetőnek.
Viszont egyszer whiskybe áztatott kenyeret egy kis marhahússal sikerült megetetnie velem, mint a legjobb ínyenc falatot... Egyébként nem is volt rossz, csak utána azon a napon ahányszor meglátott Jonel, röhögőgörcsöt kapott... Tudjátok, ez afféle vendéglátós humor.
Június 28.
Elégedetten nyugtáztam, hogy már majdnem mindenki, a jelenlévő hetvenöt vendégből a nevemen szólít. A dögunalom mellett ennyi előnye van a kevés vendégnek. Jut idő a jópofáskodásra és a családias hangulat kialakítására. Meg persze újabb nénik házassági felajánlásaival foglalkozni. Mondjuk amikor az egyik azzal próbált meggyőzni, hogy alig van köztünk hatvan év erősen elgondolkodtam. Meggyőző érv, az egyszer biztos. Mondhatta volna például azt is egy csábos tekintet kíséretében, hogy "a fogsoromat bármikor kikapom, ha kell!", de annyira azért nem volt rámenős.
Június 29.
Az egyhetes turnus utolsó napja. Egyben Bingo Night.
Brian nagyon büszke volt magára, mert spórolt a szállodának egy üveg whiskyt. Az egyik vendég ugyanis nem tartott igényt a nyeremény italára és inkább valami mást szeretett volna helyette. Erre Brian elszaladt az irodájába és előhozott neki egy vadiúj skóciás naptárat. Majd később vigyorogva mesélte, hogy azt az egyik vendég múlt héten a szobájában felejtette. Hát igen, ilyen a showbusiness.
Ferike is betért a bárba kicsit. Csak, hogy pozicionálja magát. Az az álma, hogy ő legyen a báros utánam, úgyhogy feltűnően segített nekem egy keveset. Ja meg fényképezte, ahogy nyomatom a kvízt, úgyhogy a következő bejegyzésemben lehet, hogy megörvendeztetlek titeket néhány "én a showman" típusú fotóval. Persze csak, ha jók lesztek.
Hamar megoldódott a rejtély, amikor Matej is kinyitotta a saját borítékát, amiben megtalálta az én túlórapénzemet. Na szép, hasonló a keresztnevünk és ennyivel össze lehet zavarni az irodában dolgozó okosokat... Végül is tragédia nem történt: ígéretet kaptam, hogy a következő fizetésnél én ennyivel többet kapok, Matej pedig ennyivel kevesebbet. De akkor is, milyen dolog ez már?
És nem ez az első hasonló eset. Múltkor Ruth kitakaríttatta velem a staffos kajáló szobát, mert az én nevemet vélte felfedezni a beosztáson. És csak miután fényesre nyaltam mindent, vettem észre, hogy valóban "Mate" szerepel a beosztáson, csakhogy két héttel később meg "Mate B.". Szóval Matej helyett dolgozom aztán még a túlórapénzem is ő kapja. Irgumburgum...
Lenka meg Tomas eddig nem jeleskedett a legendás tettek véghezvitelében. Persze megvannak a szokásos kezdőkhöz méltó csetlések-botlások, de semmi komoly. Viszont Tomasnak a vacsoránál sikerült kellemesen megmosolyogtatnia minket... Rebarbarás rétes volt az egyik desszert és egy vendég fagyit szeretett volna kérni hozzá az eredeti öntet helyett. Azt tudni kell, hogy nálunk a vanília fagyi mindig készenlétben áll, mert a nyavalygó vendégeknek, akiknek semmi sem jó, azzal tömjük be a száját, hogy örüljön. Na már most Tomas bement a konyhába és félszegen jelezte Jonelnek, hogy egy vendég fagyival szeretné kérni a rebarbarás cuccot. Erre Jonel fapofával visszakérdezett, hogy "Brian megengedte, hogy fagyit szolgálj fel?". A srác közölte, hogy nem, majd már rohant is Brianhez az irodába, hogy megtudja, szolgálhat-e fel fagylaltot.
Azt az egyet sajnálom, hogy Brian arckifejezését nem láthattam amikor Tomas előállt neki a nagy kérdéssel, mindenesetre mikor visszatért a konyhába harsány röhögés fogadta szerencsétlent.
Ezért persze nem kell sajnálni Tomast. Az első időkben mindenki részesül hasonló kedves tréfákban. Sőt Jonel engem a mai napig csőbe tud húzni időnként a hülyeségeivel. A múltkor például, amikor nyúltam egy citromot a konyhából, mert kellett a bárba, ijesztően komoly fejjel letámadott, hogy mért viszem már megint el a citromot és hogy felírtam-e a "citrom papírra", hogy Számi el tudjon számolni vele... Szerencsére a rémületem, a "citrom papír" szókapcsolatnál egyből elillant, mert valahogy az már nagyon nem tűnt hihetőnek.
Viszont egyszer whiskybe áztatott kenyeret egy kis marhahússal sikerült megetetnie velem, mint a legjobb ínyenc falatot... Egyébként nem is volt rossz, csak utána azon a napon ahányszor meglátott Jonel, röhögőgörcsöt kapott... Tudjátok, ez afféle vendéglátós humor.
Június 28.
Elégedetten nyugtáztam, hogy már majdnem mindenki, a jelenlévő hetvenöt vendégből a nevemen szólít. A dögunalom mellett ennyi előnye van a kevés vendégnek. Jut idő a jópofáskodásra és a családias hangulat kialakítására. Meg persze újabb nénik házassági felajánlásaival foglalkozni. Mondjuk amikor az egyik azzal próbált meggyőzni, hogy alig van köztünk hatvan év erősen elgondolkodtam. Meggyőző érv, az egyszer biztos. Mondhatta volna például azt is egy csábos tekintet kíséretében, hogy "a fogsoromat bármikor kikapom, ha kell!", de annyira azért nem volt rámenős.
Június 29.
Az egyhetes turnus utolsó napja. Egyben Bingo Night.
Brian nagyon büszke volt magára, mert spórolt a szállodának egy üveg whiskyt. Az egyik vendég ugyanis nem tartott igényt a nyeremény italára és inkább valami mást szeretett volna helyette. Erre Brian elszaladt az irodájába és előhozott neki egy vadiúj skóciás naptárat. Majd később vigyorogva mesélte, hogy azt az egyik vendég múlt héten a szobájában felejtette. Hát igen, ilyen a showbusiness.
Ferike is betért a bárba kicsit. Csak, hogy pozicionálja magát. Az az álma, hogy ő legyen a báros utánam, úgyhogy feltűnően segített nekem egy keveset. Ja meg fényképezte, ahogy nyomatom a kvízt, úgyhogy a következő bejegyzésemben lehet, hogy megörvendeztetlek titeket néhány "én a showman" típusú fotóval. Persze csak, ha jók lesztek.
Változatlanul szuper olvasni a soraidat :)
VálaszTörlésWhiskybe áztatott kenyér marhahússal... Nyami, igazán fincsi lehetett. :o) Szerintem tovább kellene fejleszteni az ötletet, és igazi skót specialitásokat lehetne kreálni. Az összes fogás alapját a jóféle teenager korú single malt-ok képezhetnék. ;o) Én a helyedben megörvendeztetném Jonelt néhány ilyen recepttel. Természetesen először alaposan fölcsigáznám a kíváncsiságát, aztán végigkóstoltatnék vele néhányat az alábbi fogásokból: "Whiskyben párolt kagyló Erős Pistával", (Ha kell postafordultával küldök Erős Pistát.) "Whiskyben főtt pacal, jóféle tormával és juhtúrós galuskával", vagy a skót-magyar barátság emblematikus fogásaként "Whiskys gulyás", melynek elkészítése során a vizet egész egyszerűen whiskyvel kellene helyettesíteni. A további fogások kitalálásának csak a fantáziád szabhat határt... :o)
VálaszTörlésmost egy kicsit elkezdett émelyegni a gyomrom...:)
VálaszTörlés