Május 29.
Utolsó estéje a csoportnak. Kezdenek bennem kialakulni bizonyos sztereotípiák az Írekkel kapcsolatban. Az egy dolog, hogy érthetetlen akcentusuk van és a legegyszerűbb dolgokat sem értem meg amit mondanak. Az is egy dolog, hogy meg sem próbálnak lassabban beszélni, amikor látják, hogy egy szavukat sem értem. Az sem ráz meg túlságosan, hogy a nagy részük tényleg kemény alkoholista. Viszont az már igazán bosszantó, hogy ezek még a skótoknál is skótabbak. Eddig csak az ír csoportokban voltak olyan arcok akiknek volt pofájuk egy- illetve két pence-s érméket beledobálni a jattos pohárba... Akkor inkább semmit, basszus!
Ezeknek lehet nyalni egy hétig folyamatosan. A végére valahogy elfelejtik... Volt olyan vendég akit rendszeresen, mikor a pulthoz odaért már készen várta az itala, mert tudtam róla, hogy mit szeretne. Aztán meg elbájcsevegtem vele, csak hogy örüljön. Utolsó nap ugyanez a forma jött, megkapta a piáját, végigmérte az alamizsnás pohárkámat, majd koppra leszámolta az itala árát és elhúzott...
Május 30.
Csak egy átlagos strip-daynek indult. Egészen addig ameddig Matej el nem kezdett sajtot szeletelni. Először sajtot, majd a kezét... Kórház, sürgősségi ellátás, majd Andyvel irány a glasgowi kórház. Ne kérdezzétek, hogy csinálta. Nem tudom. Én csak a vértócsát láttam... Az én citromvágós vérspriccelésem kismiska volt ehhez képest...
Egy szóval Matej kiesett a melóból. Így amikor végeztem a szokásos teendőimmel én lettem a szerencsés aki beállhatott a konyhába segédkezni. Mondjuk már úgy is rég óta ki akartam próbálni a strip-dayes konyhatakarítást. Ilyenkor elöntjük vízzel az egész helyiséget és lehet csúszkálni a padlón. Csak sajnos csúszkálás közben alaposan meg is kell kefélni a csempét. Mindegy. Túlóra. És azt hiszem az elkövetkezendő napokban is lehetőségem lesz extra munkát végezni... Meglátjuk mennyi időre esik ki a munkából Matej, de gyanítom nem egy-két napra...
Május 31.
És máris be lettem fogva takarítani. Ferike visszakerült a konyhásgyerek szerepébe Matej helyett, így én lettem a szerencsés kiválasztott, aki az ő szobáit takaríthatta. És természetesen egyből a következő napra is be lettem osztva ugyanerre a feladatkörre. Nem mondom, hogy nem fogok jól járni az extra műszakokkal, de azért elég fárasztó, lássuk be.
Amúgy Matej-t ezen a napon műtötték Glasgowban. Ugyanis annyira komoly lett a sérülése (sikerült idegeket szétvagdosnia a kezében), hogy műteni is kellett... Ezek után már biztosra vehető, hogy tényleg nem csak egy-két napra esett ki a munkából. Ami azt jelenti, hogy a szopóálarcot hosszú távra kell bekészítenem és elbúcsúzhatok az arany életemtől egy időre.
Az már csak hab a tortán, hogy Ruth "irányítása" alatt kellett dolgoznom ezen a napon és a következőn is. És Ruth sajnos ismét formába került. Rohadt rosszindulatú és lenéző tudott lenni bárkivel, akivel épp kedve tartotta.
Az én fejemben a pumpát először a vacsoránál sikerült feltolnia plafonig, amikor hallotta, ahogy az egyik vendégnek magyaráztam el az egyik étel készítési metódusát. Az egy dolog, hogy mondtam egy-két hülyeséget (ami nem jutott eszembe azt kipótoltam kreatívan), viszont azért a stílusért ahogy ezután kiosztott, jobb helyeken minimum akkora pofont osztanak, hogy a feje lerepül, amivel aztán a gyerekek focizhatnak, ha van kedvük hozzá. Mondjuk így utólag visszagondolva, meg lehetett a bája annak, ahogy a mellkasomig érő kis toporzékoló törpe az öklét rázta, hogy meg fog ütni...
Június 1.
A frenetikus hangulatot sikerült tovább fokoznia a menedzser asszonynak. Különböző okoknál fogva Lynnsey, Gury és jómagam gondolkodás nélkül meg tudtuk volna fojtani úgyhogy inkább igyekeztünk távol tartani magunkat tőle, de a többiek is kerülték amennyire lehet. De aztán amikor takarítás után végeztem, muszáj volt bemennem hozzá a recepcióra, hogy leadjam a kulcsaimat. Ekkor háromnegyed egy volt. Közölte hát velem, hogy ennyi idő alatt nem lehet végezni, és jó lenne ha találnék még magamnak takarítanivalót mert a munkaidő fél kettőig tart... Nagy levegő. Hideg fej. Szúszá... Miközben a fejemben: "Harmadik napja túlórázom te kis rohadék! Milyen munkaidő tart fél kettőig?! A rák egye ki a szíved!"... Végül csak annyit mondtam, hogy tényleg végeztem, mire ő megfélemlítésként közölte, hogy akkor lecsekkolja a szobáimat. Mondtam neki, hogy menjen bátran, megvárom. Aztán tíz perc múlva visszatért és sértett szukafejjel cinikus hangsúllyal közölte, hogy elmehetek.
Mikor véget ért a munka, nem volt kérdéses, hogy hol zárjuk le méltóképpen ezt a feszültséggel teli két napot. Hát természetesen a Markie-ban. Guryn és Lynnseyn kívül velem tartott még John, az aznap esti haknibetyár, akit szerencsére tökéletesen be lehetett vonni Ruth ócsárolásába... Egyébként ez a John kicsit lelohasztotta a lelkesedésemet, mert amikor vele beszélgettem, úgy éreztem, hogy hiábavaló volt az eddigi angol tanulás. Jó, ha az egynegyedét értettem annak amit mondott. Nem elég, hogy a legprosztóbb skótot beszélte, de még hadart is borzalmasan... Később megnyugtatott Lynnsey, hogy ő is kábé csak a felét értette annak amit John mondott. Ettől kicsit jobban éreztem magam. Neki mégiscsak angol az anyanyelve...
Június 2.
Szabadnap. Találkoztam Matejjal. Kapott egy szép gipszet és úgy néz ki minden rendben lesz. Megtudtam tőle, hogy Brian hamarosan befogja dolgozni. Elvégre porszívózni egy kézzel is lehet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése