2011. szeptember 1., csütörtök

Augusztus 25-31. - A földi örömök legjava

Augusztus 25.


A srácokkal úgy döntöttünk délután, hogy ismét itt az ideje, hogy valami emberi táplálékot vigyünk a szervezetünkbe, úgyhogy egy fenséges bundáskenyér partit tartottunk. Megérte. Életemben nem ettem még ilyen jó ízzel egy olyan egyszerű ételt, mint a bundikenyér. Mondjuk Gurrynek még ez is gasztronómiai különlegességnek számított, mert, mint kiderült ő soha nem evett még hasonlót.


Augusztus 27.


Ferike szülinapja. Krisztusi korba lépett a srác, úgyhogy elsőre kézenfekvő ötletnek tűnt egy meglepetés keresztrefeszítés, de végül ezt az ötletet elvetettük. Így hát maradt a szokásos esti bulizás. Aminek keretében megajándékoztuk az ünnepeltet egy apró Henry porszívóval. Mert Henryt szeretjük. Extraként még a diszkót is meglátogattuk. Úgyhogy megvolt itt tartózkodásom második, és valószínűsíthetően utolsó Skippinish partija. Az előző alkalomhoz képest most egészen sokan voltak a helyen, úgyhogy most volt bátorságunk táncikálni is egy keveset, mert nem mi voltunk egyedül a táncparketten.


A bemelegítés természetesen a szobámban indult, ahol elkészült a sokadik csoportkép amin én nem vagyok rajta, mert még a bárban dolgozom...
Feri nagyon örül a Lilla által kreált szülinapi tortájának.


Fasíííírt! Ferike sütötte a bulira.


Skippinish. A háttérben egy szintén magyar haver, aki szintén Obanben dolgozik.


Csopikép random lánnyal.


Szegény pára. Rossz társaságba keveredett...


Kaptunk fagyit záráskor...


...és örültünk neki.


Afterparty nálam.








Augusztus 28.


Már nem okoz meglepetést, ha ismerős arcokkal találkozom a vendégek között. Így az sem lepett meg, amikor megjelent Margo és kedves férje (az ő nevét nem tudom), akik korábban már jártak itt és országos cimborák lettünk egymással. Az viszont elég váratlanul ért, hogy odajöttek a pulthoz és mutattak egy fényképet a gépükön, amit mindenképp meg kellett néznem. A képen történetesen én voltam. Pár hónapja, amikor itt jártak, akkor kaptak le, és most büszkén mutatták, hogy még mindig megvan nekik. Tisztára meg voltam hatódva.


Ennél már csak akkor hatódtam meg jobban, amikor a távozó Ír csoport egyik tagja öt fontot adott nekem borravalónak. Öt fontot ecsém! Papírpénzt! Egy Ír! Hát vannak még csodák, én mondom...


Augusztus 29.


Hónap vége lévén jött a csekkoló ember, hogy csekkolja a báros készleteimet és összevesse a bevétellel. Ezután az ellenőrzés utánmegtudtam Briantől, hogy eszeveszett király lettem, mert a bevételem augusztusban 4%-kal több volt, mint az elszámolható italok eladásából befolyt összeg. Ezt most nem kezdem el magyarázni, de a lényeg az, hogy ügyi vagyok. Ez persze nem azt jelenti, hogy sorra vertem át a vendégeimet, csupán azt, hogy hatékony voltam.


Miközben mindezeket Brian megosztotta velem, sikerült elszólnia magát az utánam következő báros személyét illetően. Aki nem más lesz, mint Ferike. Aki már rég óta igyekszik pozicionálni magát a bárba, mert megtetszett neki az arany életem. Már egy csomó mindent betanult előre és hatalmas szerencséjére sorra mindenki lelépett akinek esélye lett volna a báros pozícióra. Egy szóval bejött neki az élet.


Augusztus 30.


Végre eljött a nap, amikor a régóta tervezett glasgowi kiruccanás összejött. Feri jött velem, úgyhogy volt szerencsém út közben gyorstalpaló tanfolyamot tartani neki a bárban végzendő különböző feladatokról. Még jegyzetelt is a srác. Nagyon komolyan készül a kihívásra.


Szóval Glasgow. Túl sok mesélni valóm nincs a dologról. Nagy bevásárlást tartottunk. Frissítettem egyet a ruhatáramon. Csak az a fránya citromsárga Nike cipő nem volt a méretemben, amibe úgy beleszerettem. Hiába, nem lehet minden tökéletes.


Amúgy majdnem sokkot kaptunk ettől a nagyvárosi feelingtől, ami Glasgowban várt minket. A hónapok óta tartó vidéki életforma után nagyon durva volt az a rengeteg autó meg emberke akikkel tele voltak az utcák. Majdnem sikerült is elüttetnünk magunkat egy emeletes busszal, akinek a vezetője még csak nem is lassított, amikor a hülye falusi gyerekek leléptek elé az útra...










Ferikéről köztudott, hogy rühelli a Beatles-t...












Augusztus 31.


Attiláék ideálisnak találták az időpontot arra, hogy behajtsák rajtam egy korábban tett meggondolatlan ígéretemet. Osztrigát etettek velem. Isteni volt. Még videó is készült az eseményről, de valamiért nem tudom azt ide feltölteni. De hogy ne legyen nagy a szomorúság, itt van néhány fénykép ismét.


Arcomon a rettegés.


Hogy megnyugodjak, a kezembe nyomtak egy rákot.


Összehaverkodtunk.


Pózolj osztrigával!


Hát nem ínycsiklandozó?... Nem.


Nem hányok. Nem hányok. Nem hányok.


Túl voltunk rajta.




Adrika nem volt olyan bátor mint én. Csak egy lazacos szendvicset tolt.




Lenka és Tomas egy tál rákkal.




Sabina meg Gurry csak a fagyit vállalta.


Miután megtettem, amit megkövetelt a haza, rohanhattam is vissza a szállodába dolgozni, ahol a sokkos élmények folytatódhattak. Egy alkesz öreglány ismét kiszúrt magának, és ő ezúttal annyira erőszakos volt, hogy a végén még táncolni is kénytelen voltam vele. Az egy dolog, hogy a néninek masszív borospince szaga volt. Beemeltem. Viszont amikor elkezdett hozzám simulni és belemarkolt a fenekembe, akkor muszáj volt menekülőre fognom. Nem volt egyszerű, de végül maradandó lelki sérülések nélkül megúsztam a dolgot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése