Szeptember 3-9. - Volt egy tánc...

Szeptember 3.


Hamarosan költöznöm kell a partiszobából. Azaz nem kell, de Brian felajánlotta a lehetőséget. Persze nekem eszem ágában sem lenne költözni, de mivel a Lenkáék helyére érkező két emberke nem pár lesz, így nem lakhatnak egy szobában. Így vagy össze kéne költöznöm egy újonnan érkező sráccal, vagy kapok egy csecse kis vendég apartmant a hátralévő három hetemre. Én az utóbbit választottam... Hagy ne kelljen már alkalmazkodnom senkihez abban a kis időben... Csak el ne felejtsem kimosni a takaróhuzatot, mielőtt belefekszem az ágyba...


Amúgy még mindig vicces ez a nem mossuk a takarókat dolog, pláne annak fényében, hogy épp most íratott Brian alá velem egy papírt miszerint a bárban hatszázszor kezet kell mosnom esténként, és egymillió pohártörlő rongyot kell elhasználnom az esetleges vírusok terjedésének megakadályozása végett. Ez azért aranyos.


Egyébként Brian ezen a napon különösen vicces volt. Meséltem neki, hogy meg kell tanulnom különböző zöldségdarabolási módszereket az egyik tantárgyamhoz. Ezen technikák mindegyikének francia neve volt. Erre ő csak annyit válaszolt, hogy soha nem lesz szükségem ezekre - French cuisine, shit.
Mindenesetre később a kezembe nyomta az ipodját és megnézetett velem egy csomó youtube videót az említett darabolási módszerekről... Azért ez rendes volt tőle.


Amúgy Bea meg Gurry már mindenkit beizzítottak annak érdekében, hogy a tanulmányi előmenetelem sikeres legyen. Gurry például megígértette Andyvel (a nagyfőnök), hogy leül majd velem beszélgetni a Highland Heritage gazdasági működéséről, mert arról is kell írnom egy házi dolgozatot, hogy ily módon pótoljam a szeptemberi óráimon való részvételt. Egy szóval igen jó dolgom van. Már csak neki kéne ülnöm megcsinálni a feladataimat. De annyira nehéz. Pláne, hogy még Lenka is bociszemekkel nézett rám, hogy segítsek neki visszapakolni a szobáiba a kávéscsészéket, mert strip day lévén kicsit el volt úszva, nekem meg nem volt semmi dolgom, ahogy általában. Egyszerűen nem tudtam ellenállni... A nők fogják tönkretenni az életem, én mondom...


Este a bárban olyasmi történt, ami még soha. Willie, az esti haknibetyár még nagyban tolta a műsorát, amikor szépen lassan, az amúgy sem túl népes társaság elkezdett elszivárogni. Még fél óra lett volna a műsorból, mikor már senki nem volt a bárban. Ennyire minimális forgalmat még az életben nem tudtam produkálni. Félő volt, hogy a bevétel még arra sem lesz elég, hogy Willie-t kifizessem... Végül azonban elég volt. Sőt maradt húsz font extra is. Az olyan hatezer forint... Kemény.


Mindenesetre oly sok idő után ismét ihattam strip-day sört a többiekkel. El is kapott a nosztalgikus életérzés egy pillanatra.


Szeptember 4.


Egy kedves hölgyet csúnyán meg akartam csapkodni. Már korábban sejtettem, hogy nem lesz egyszerű eset. Például, amikor az érkezése után végighallgattam, ahogy Briannek panaszkodik a szobájával kapcsolatban. A szobával kapcsolatban, ami egyébként egy magasabb kategóriájú (superior) szoba tengerre néző ablakokkal. Neki nem tetszett és ennek valami elképesztően irritáló stílusban hangot is adott.


Ez a nő jött hozzám is be a bárba a férjével. Egy pohár bort rendelt. Tíz perccel később visszatért a pulthoz a félig kiürült pohárral és közölte, hogy undorító, és hogy ő ezt nem tudja meginni. Mondtam neki, hogy nagyon sajnálom. Viszont a nő nem tágított és elkezdte fokozni a rinyafaktort ("ilyen borzalmat még életében nem ivott", "hogy lehet ilyet eladni" stb). Gondolom várta, hogy majd visszaadom a pénzét, vagy tudomisén. A nagy túrót!


Aztán a férje is odajött, hogy ő is megmondja a tutifrankót. Hiába mondtam nekik, hogy még sosem volt panasz erre a borra, ők csak nyomatták a hülyeségeiket... Nem tudom, meg van-e nektek az érzés, amikor valaki beszél hozzátok és ti csak mosolyogtok rá illedelmesen és közben elképzelitek, ahogy az illetőnek akkorát mostok be, hogy a fal adja a másikat.


Ha valaki megvesz egy bort, amit egy háromliteres kartondobozból csapolnak, ne várjon már csodát. Ugyanez igaz a szobára is. Ez nem a Ritz. Eljön egy olcsó buszos kirándulásra és úgy viselkedik, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt... Grrr. Az ilyen nagyon fel tud húzni.


Mindegy, úgysem jönnek le még egyszer a bárba ezek után. És legalább lesz mivel szórakoztatnom Gurryt a recepción. Az ilyen vendégek esetében mindig neki mesélem el, hogy mit csinálnék velük... Csak vigyázni kell, nehogy épp akkor nézzen be valaki a recepcióra, amikor éppen átszellemült fejjel imitálom, hogy egy földön fekvő embert rugdalok és Gurry szakad a röhögéstől...


Este Alextől megtudtam, hogy tulajdonképpen, milyen jó nekem, hogy csak annyi vírusvédelmi újítást vezettek be a bárban, hogy sokszor kell kezet mosnom és sok rongyot kell használnom. Mr Cleavernek eredetileg az volt az ötlete, hogy a bárban gumikesztyűben gyűjtsük a poharakat az asztalokról... Ezt azért tessék elképzelni!


Mért nem adnának ránk egyből fehér köpenyt és orvosi maszkot? Lehetne azt is elegánsan. Most komolyan, miből állna ráhímezni arra a maszkra egy aranyszínű Highland Heritage logót?


Szeptember 5-6.


Az egyetlen érdekesség, ami történt, hogy Matej hazament Szlovákiába elválni a feleségétől. Aztán majd jön vissza. Ráadásul új munkakörbe. Szvámi már nem bírta elviselni őt a konyhában, úgyhogy kipaterolták. Ezentúl Sabina lesz a konyhás arc, Matej meg általános general assistant lesz, aki helyettesíti majd azt, aki éppen szabadnapos.


Szeptember 7.


Lenka és Tomas búcsúbulija. Csak a szokásos. Markie, ivás stb.


Szeptember 8.


Reggel nyolckor kezdtem. Én voltam a mosogatófiú. Mert hát nem vagyunk elegen... Mint a mosottszar...


Egy kellemes délutáni szunyókálás után, nagyjából sikerült embert faragnom magamból az esti munkához. Meg is lett az eredménye. Egy hölgy ismét belém szeretett. És még annyira öreg sem volt (csak kövér)... Szóval ez a hölgy odajött a pulthoz, rendelt körülbelül két font értékben majd egy marék egy fontos érmét szórt ki a pultra és csábos tekintettel közölte, hogy tartsam meg a visszajárót... Aztán visszajött még egy marék egy fontossal. Azt mondta tegyem el azt is. Akkor már, mivel több, mint tíz fontnál jártunk, megkérdeztem, hogy ezt jól meggondolta-e. Mondta, hogy igen, mert én annyira jó vagyok, hogy megérdemlem.. Hmm. Oké... Sajnos a történet ezzel nem ért véget...


Később többször visszatért, hogy menjek táncolni vele... Már megint ez a hülye tánc!... És egy idő után nem bírt tovább magával. Hiába ellenkeztem, bejött a pult mögé és konkrétan kirángatott a táncparkettre. Ami ezután következett azt táncnak azért nem nevezném, mert leginkább csak rángatott, mint egy rongybabát, de hát nekem ez jutott. Lényeg, hogy neki jó volt.


Szeptember 9.


A románcom folytatódott. Szerencsére táncra nem került sor. Anyagi megbecsülésre annál inkább. 


Először az említett hölgy férje jött oda hozzám. Fizetett, majd közölte hogy tartsam meg a visszajárót... Ami körülbelül tizenkét font volt... Majd az asszony is odajött később és megdobott még öttel... Abban a pillanatban szerettem bele mindegyikőjükbe.


Egyébként ez volt a turnus utolsó estéje. Ennek is köszönhettem a nagylelkűséget. Meg a rengeteg puszit. Ennyien engem még vadidegen emberek nem pusziltak, mint ezen az estén. Nem tudom mi lelte őket. Mondtam is Briannek, hogy mekkora szeretet övezett engem ma este. Erre közölte, hogy menjek távolabb, mert biztos elkaptam valamit a sok puszilkodós öreglánytól, másrészt meg megjegyezte, hogy a kis barátnőm neki is hosszú percekig áradozott rólam.


Hát hiába, első osztályú prostivá nőttem ki magam... Brian szerint fodrásznak kéne mennem. Az öreglányok tele pumpolnának pénzzel. Nagy-Britanniában meg amúgy is elég drágák a női fodrászok... Ezen még gondolkodom...


Késő este érkezett egy magyar srác a Ben Doranból, ki tudja mennyi időre, hogy segítse a lecsökkent létszámú bagázs munkáját. Róla egyelőre ennél többet nem tudok, mert még nem találkoztam vele...

***

Befejezésnek itt van egy jó kis videó, amire a youtube-on akadtam rá. Egy vendég készítette pár éve, itt az Alexandrában a Scottish Night-ról. Minden egy az egyben ugyanolyan, mint ha most lenne. Élvezzétek!