November 5.
Ezen a napon lélekben már a hétvégi (másnapi) edinburghi kirándulásra készültem, miközben fizikai valómmal egy dolgos strip-day-en serénykedtem. Az a szerencse, hogy már lassan annyira érzem itt a dolgokat, hogy szinte már ösztönösen csinálom a feladataimat, miközben csak ritkán török-zúzok tányérokat, poharakat meg hasonlókat. Meg a vendégek ölében is ritkán köt ki az étel. Sőt az már egy jóideje egyszer sem történt meg. Ha valahol mégis kikötött, ahol nem kellett volna, az maximum a padló volt, dehát az meg kit érdekel.
Beának köszönhetően a lélekben való készülés mellett, elkezdhettem konkrétumokat is tervezgetni, mert megdobott egy jó kis útikönyvvel, amiért nagyon hálás voltam neki. Pláne, hogy a könyvben volt olyan fejezet is, hogy "mit nézzek meg, ha csak egy napom van Edinburgh-ban", márpedig ez nekem pont kapóra jött.
Brian is ellátott jótanácsokkal. Először is, hogy tanuljam meg végre rendesen kiejteni Edinburgh nevét. A rendes kiejtés szerinte "edinbrá" (rövid á-val a végén). Mondjuk mióta tudom, hogy két különböző városból érkező skót sem érti meg egymást, azóta én már minden ehhez hasonló kiejtési tanácsot fenntartásokkal kezelek. Bár ezt, mint később megtudtam az Edinburgh-iak is így ejtik. Legalábbis a srác akinél laktunk azt mondta, hogy ha gyorsan beszélnek akkor "edinbrá", ha lassan, akkor "edinboró"...
Ha már a kiejtési problémáknál tartunk, megosztok veletek egy videót, amit Orsi küldött nekem, megjegyezvén, hogy ezek tényleg durván beszélnek.
Íme a videó:
http://www.youtube.com/watch?v=5FFRoYhTJQQ
Bár igazából, ezek még egész érthetően tolják, azokhoz képest akiket időnként hallok. Biztos edinburghiak. Ők kevésbé durvák, mint a glasgowiak. Legalábbis a nem túl reprezentatív egyéni felmérésem eredménye szerint.
Amúgy ez a videó akkor is ütne, ha az elsőre akarnának menni a fickók. Minálunk ugyanis az első emelet "föst flór". Meg amúgy is előszeretettel ejtik az itteniek az S-betűt S-nek. Egyébként én a "föst fór"-on takarítom a szobákat, ha már itt tartunk. Ez csak úgy eszembe jutott.
Brian másik jótanácsa a nyelvleckén túl, az volt, hogy próbáljuk ki a sightseeing buszt, mert az király. Ebből végül nem lett semmi. Majd esetleg legközelebb...
De még mindig csak pénteknél tartottunk. Még hátra volt egy vacsora. Nem is akármilyen. A Scottish Night és a Karácsony után, újabb tematikus estét élvezhettek a vendégek: a Fancy Dress Night-ot. Az az csak élvezhettek volna, ha bárki is komolyan vette volna azt, hogy be kell öltözni. De két vendég kivételével, ezt mindenki nagy ívben leszarta. A két vendég (az egyik valami feketébe öltözött kifestett Ozzy Osbourne drakula volt, a másik meg fogalmam sincs micsoda kockás kantárosnadrágban meg sapiban) megkapta a megérdemelt jutalmat a szép jelmezért (azt hiszem valami bort meg csokit) oszt csókolom. Mindez ráadásul a vacsora után történt, úgyhogy minket egyáltalán nem érintett. De azért leírtam, hogy ha majd jöttök turistázni, ti majd hozzatok jelmezt. Bár nem minden turnusnak van Fancy Dress Night-ja. Mindegy, azért csak hozzatok jelmezt!
A vacsora után a beöltözős buli helyett, mi meghallgathattuk Gudjon elméletét arról, hogy miért csúnyák az angol/skót nők. Az ok nem más, mint hogy annak idején a vikingek megjelentek, volt sok szép lányka, azokat szépen elrabolták, a csúnyákat meg otthagyták, mondván mit kezdjenek azokkal. Így a csúnyák maradtak és nemzettek további csúnyákat, a szépek pedig mentek Izlandra a vikingekkel és ott szaporodtak tovább. Ezért - Gudjon szerint - Izland tele van jó nőkkel.
Amúgy bírom a srác sztorijait. Az egyik kedvencem, hogy őt itt mindenki utálja, mert állítólag a skótoknak az a fixa ideájuk, hogy az izlandiak lopják tőlük a makrélákat. Pedig Gudjon szerint nincs másról szó, mint hogy a makrélák szépen odaúsznak hozzájuk és ők egyszerűen kihalásszák. Meg amúgy is nekik sokkal menőbb horgászhajóik vannak, úgyhogy teljesen természetes, hogy több makrélát fognak mint a skótok.
Mondjuk az igaz, hogy Brian valamivel kevésbé kedveli őt mint engem. Pedig nagyjából ugyanakkor érkeztünk. Egyszer némileg gúnyosan megkérdezte tőle, hogy "te ugye ateista vagy" (ami valószínűleg Brian számára elítélendő, úgyhogy én inkább csöndben is maradtam). De aztán Gudjon megnyugtatta, hogy nem-nem, ő evangélikus. Mire Ruth: "Az valami helyi izlandi vallás, ugye?". Okos kislány. Ezért (is) szeretünk.
November 6.
Ezen a napon indultam Edinburghba. Na nem ám csak úgy. Előtte meg kellett csinálnom a délelőtti munkám, mert csak a délutánt kaptam meg szabadnak. A heti másfél szabadnap, az heti másfél szabadnap. Nincs mese.
Olyan tempóval dolgoztam, mint eddig még soha. Mert bár megegyeztem Michael-lel, hogy befejezi majd helyettem a munkám, hogy elérjem a buszomat 1-2 sörért cserébe, de az volt a feltétel, hogy a az összes szobámat én takarítsam ki, hogy neki csak a kávét, teát meg a csészéket kelljen bekészítenie. Egy óra alatt kitakarítottam hát 10 szobát. És még a tiszta törölközőket is bekészítettem! Apró örömök az életben.
A buszt sikeresen el is értem. Az utazás hosszú volt, de zökkenőmentes. Együtt buszoztam, egy fickóval, aki megtestesítette azt a sztereotípiát, ahogy az angolok elképzelik a skótokat: kövér volt és ivott, mint a gödény. Az elején még nem volt semmi furcsa abban, hogy hallottam a dobozos sör kinyitásakor jelentkező jellegzetes "psssssz" hangot, de amikor három óra leforgása alatt ez a hang tizenkettedjére is megütötte a fülemet, akkor már igazán meglepődtem. Még szerencse, hogy volt a buszon WC, így a sör vízhajtó mellékhatásával sem kellett a bácsinak törődnie...
Amúgy úgy érzem valamit fejlődött a skót tudásom - vagy ez a buszvezető beszélt érthetőbben, mint azok akikkel eddig találkoztam - mindenesetre, most már nem volt az az érzésem, hogy a tag nem angolul, hanem valami egyéb - számomra ismeretlen - nyelven karattyol.
A kellemes buszozás után fél négy körül megérkeztem Glasgowba, ahol szakadó esőben átrohantam a vonatállomásra, így nyertem magamnak plusz félórát, amit Edinburghban tölthettem.
Megérkezésem kicsit körülményesre sikerül. Barbi ugyanis közölte, hogy az állomáson vár majd engem, de mikor leszálltam a vonatról nem volt sehol. Felhívtam hát. Ő közölte, hogy az állomáson van. Rövidebb tanakodás után rájöttünk, hogy mért nem találjuk egymást annak ellenére, hogy mindketten Edinburghban vagyunk a vonatállomáson. Hát persze, hogy kettő van belőle. Ráadásul én pont egy kijjebb eső állomásra érkeztem, a Haymarket nevűre. ő pedig a Waverley-n várt engem közel a város központjához. Mondjuk eszembe jutott, hogy amikor vettem a jegyet interneten, akkor két edinburghi állomás volt, de valamiért a Haymarket szimpatikusabbnak tűnt. Hát megszívtam. Még az a szerencse, hogy a visszaútra is innen volt jegyem.
Végül sikeresen megtaláltuk egymást Barbival, akinek annyira megörültem, hogy egyből elkezdtem neki mesélni mindenfélét a skóciai életemről, így szegény szinte szóhoz sem tudott jutni. Az a baj, hogy ideális alany volt, mert egyrészt régen látott jóbarát, másrészt meg nem olvasta eztet a blogot e, úgyhogy tudtam mesélni neki dögivel.
Miközben pofáztam elindultunk Michael-höz (nem, ez nem a munkatársam Michael, hanem egy másik), aki vendégül látott minket couchsurfer-ket. Rendes srác volt. Még vacsorát is főzött nekünk. Meg zongorázott, amitől Barbi teljesen odavolt. Egyből elő is jött az énekkaros énje, és előadtak Michael-lel egy Coldplay duettet. Én voltam a közönség.
Az este további része, miután Barbinak sikerült összekészülődnie a bulizás jegyében telt (vééégre). Michael elvitt minket egy Ír pubba, ahol egy zenekar mindenféle menő slágereket játszott, ami egyrészről nagyon jó volt, másrészről, meg némileg akadályozott engem, hogy újdonsült skót pajtásaim beszédét megértsem, ugyanis igen hangos volt. Az újdonsült pajtásaim egyébként Michael pajtásai voltak, illetve két amerikai lányka, akik színtén couchsurföltek, csak nem Michael-nél, hanem a haverjánál. Megjegyzem ezeknek a lánykáknak köszönhetően egy újabb sztereotípia megtestesülésének lehettem szemtanúja. Két, amúgy helyes arccal megáldott, ámde iszonyatosan kövér csaj, nagyon divatos ruciban, tátott szájjal csámcsogva tolja a rágógumit, miközben megállás nélkül pofázik... Ezt a skót srácok nem tűrték annyira jól ezért mikor a lányok leléptek - na hova? - természetesen kajálni, akkor fejvesztve át kellett menekülnünk velük az utca túloldalán található másik pubba, hogy lerázzuk őket. Mondjuk nem is volt ez akkora baj, mert ott legalább lehetett hallani, hogy mit mond a másik. Így például azt is megértettem, az egyik srác útmutatása alapján, hogy hogy kell szakszerűen whiskyt inni.
Első és az egyik legfontosabb szabály, hogy kólával, vagy jéggel maximum a mocsok amerikai whiskey-t lehet inni, mert az úgyis szar. Ezt azután tudtam meg, miután Barbi naivan megjegyezte, hogy ő mindig kólával issza. Csúnyán is néztek rá.
A Whisky mellé mindig kérjünk egy pohár vizet. Először kicsit melengessük meg a pohár whiskynket a kezünkben, hogy az illatok és az ízek jobban érvényesüljenek. Ezután kicsit forgassuk meg a pohárban az italt! Ha a pohár szélén olajszerűen csorog le, akkor jóféle nedűvel van dolgunk. Következő lépésben szagoljuk meg (mint a bórkostolók a bort). Akár hiszitek, akár nem, whisky szaga lesz. Ha a szaglászáson is túl vagyunk végre belekortyolhatunk az italba. Épphogy csak a nyelvünk hegyével. Majd egy kevés vizet öntsünk hozzá és ismételten ízleljük meg. Ezt a műveletet többször megismételhetjük. Mindig újabb és újabb ízeket fedezhetünk fel, ahogy egyre jobban hígul az italunk (állítólag). Egészen addig adagoljuk bele a vizet, amíg elérjük a számunkra ideális ízvilágot. Ha ezt esetleg túllépjük, akkor meg szerintem rendelni kell egy másik whiskyt. Ezt ugyan nem mondták, de én így képzelem...
A whiskylecke után az amcsi lányokat vendégül látó srác befalsult, és felhívta a lányokat, hogy elmondja nekik, hogy hol vagyunk. Ezután kicsit még eldumáltunk egymással, majd mindenki Barbin meg rajtam kívül hazament. Michaelt még próbáltuk rábeszélni, hogy jöjjön velünk tovább, de szegényke orvostanhallgató és nagyon kellett tanulnia valami vizsgára, ígyhát ketten maradtunk.
De végül egész jót buliztunk. Igaz, hogy ahova menni akartunk, nem volt türelmünk végigállni a sort, így végül két olyan klubban partyztunk, melyek körül az egyikben valami, keményrocker együttes tolta, a másikban meg a legegyszerűbb egysejtűmuzsika szólt, de kit zavarnak az ilyen apróságok, ha már egy hónapja nem bulizott egy rendes csapatósat.
November 7.
Negyed ötre sikerült hazaténferegnünk, ami azért vicces, mert megbeszéltük, hogy korán kelünk, hogy a városból minél többet láthassunk. Végül nemsokkal tíz óra után sikerült is felébrednünk kissé ugyan fáradtan, de városnézésre készen.
A látnivalókba nagyon nem akarok belemerülni, mert majd úgyis teszek fel majd ide képeket, ha Barbi felteszi fácséra őket. És azok szerintem érdekesebbek, mint az én rizsám.
A lényeg az, hogy az időnk nagy részét az edinburgh-i várban töltöttük. Sokáig tanakodtunk ugyan előtte, hogy bemenjünk e tizenkét fontért, de végül úgy döntöttünk, hogy egyszer élünk, úgyhogy bevállaltuk. És ha már bevállaltuk, akkor már alaposan meg is néztük, hogy megtérüljön a befektetés. Megjegyzem megtérült. Rengeteg érdekes kiállítás van a várban, és nem mellesleg iszonyatosan gyönyörű a városra néző panoráma.
A vár nézés után tervbe vettük, hogy részt veszünk az ingyenes edinburghi idegenvezetésen, de mivel túlságosan elmerültünk a város látnivalóinak élvezetében, illetve túl lassúak voltak a felszolgálók a Pizza Hutban, ezt a programot sikeresen lekéstük. Kerestük ugyan a csoportot a városban,de sajnos nem akadtunk nyomukra. Így a továbbiakban is magunkban fedeztük fel a látnivalókat. Már ekkor sejtettük, hogy ez az egy nap valószínűleg nem lesz elegendő minden tervünk megvalósítására. Sejtésünk később beigazolódott. De lényeg, hogy jól éreztük magunkat.
A vonatom ötkor indult vissza Obanbe, és Barbi volt olyan kedves, hogy eljöjjön a világvégi állomásra velem. És csak ekkor döbbentünk rá, hogy az az állomás tényleg a világvégén van. Vonatomat épphogy elértem. Majd kellemes öt órás utazás után már Obanben is voltam...
Kicsit furcsa volt, megbarátkozni a gondolattal, hogy másnaptól megint folytatódik a szokásos menetrend, és ettől kicsit el is szomorodtam. Még szerencse, hogy Feri meg Gudjon épp a pubba igyekeztek, úgyhogy egy sörrel feledtetem a másnapi munka gondolatát....
