Október 30-November 1. Boldog kari

Október 30.

A cím senkit ne tévesszen meg. Nem, még nincs karácsony. Hacsak nem az Alexandra Hotelben dolgozol...

Esti vacsora letudva kezdődhet az étterem feldíszítése. Mindenki odavolt a boldogságtól, hogy részt vehet ebben az igazán kellemes közösségi mókában, pláne annak tudatában, hogy este 10 órakor kezdtük a díszítést és másnap reggel fél hatkor kezdődött a másnapi munka, mert nem elég, hogy strip-day volt, még az utazó csoport a szokásosnál fél órával korábban is indult.

Igazán nem lettünk volna megsértődve, ha a Jézuska bevállalja helyettünk a szálloda díszítését, dehát mi a francot csinált volna a szegény Október végén. Még eszébe se jutott, hogy bevásárolja a díszítéshez szükséges alapanyagokat. Még szerencse, hogy a Highland Heritage okosabb volt, mint a Jézuska ezért küldött nekünk 8-10 gigaméretű kartondobozt, bennük a díszekkel.

Végül este tizenegy körül már be is fejeztük a munkát. Igaz addigra már nem nagyon éreztem az ujjam, mert az én feladatom az volt, hogy rajzszögeket döfködjek a plafonba puszta kézzel amire a díszeket fel lehet akasztani. Kalapácsot nem használhattam, mert attól tönkremegy a plafon. A rajzszögektől persze semmi baja nem lesz. Mindegy, kemény voltam, megcsináltam.

Itt is van néhány kép a karácsonyi készülődésről:

Kicsit életlen, de ez volt az egyetlen amin rajta voltam, úgyhogy feltettem. Mike segít iszonyatosan keményen nekem. Tartja a létrát. pfff

Fiúk díszítenek. Lilla terít.

Nem volt kedvem elforgatni. Bocsesz. Bea és Michael pózol.

És pózolnak megint...

Attila dolgozik keményen.

Aztán ő is pózol...

Meg Andrew is

Feriről nem is beszélve

A lényeg: csini kis üdvözlőlapok a kandalló tetején

Itt egy írtó izgalmas videó is:

Október 31.

Másnap reggel (értsd hajnalban) Suzy belépett az étterembe (ő előző este szabadnapos volt, úgyhogy nem vett részt a buliban) és megjegyezte, hogy milyen giccses lett. Életünk fő művére ezt merte mondani. Ejnye. 

Egyébként tudtátok, hogy a "giccs", illetve a "plafon" szavak szlovákul is így vannak? Mikor erre rájöttünk megalkottuk az igazán szellemes, szlovák-magyar-angol "giccs on the plafon" szókapcsolatot. Mert ennyire kreatívak vagyunk.

Ahogy említettem ez a nap amúgy strip-day volt. Egy átlagos strip-day. Átlagos volt bizony, leszámítva azt az egyetlen apróságot, hogy mióta itt vagyok először lecseréltem (azaz lecseréltünk Mike-kal) egy takaróhuzatot... Meg az ágy matracát borító védőlepedőt... Meg az ágy matracát... Az történt ugyanis, hogy szagot fogtunk. Ocsmány undorító szagot. Először a takaró huzatján, hát lehúztuk. Aztán a takarón, hát levittük a mosodába. És így végül eljutottunk odáig, hogy az ágyról a matracot is ki kellett vinnünk a szabadba, hogy szellőzzön egy keveset. Amúgy egy kedves 100-120 kilós néni lakott ebben a szobában. Volt már vele korábban is gond, amikor ott felejtette a kakiját az ajtóra kenve. De az a bűz amit maga után hagyott, azt hiszem életünk végéig kísérteni fog minket. Még szerencse, hogy ez amúgy Mike szobája volt, így csak az ágy rendberakásában kellett részt vennem...

Ezután a kis móka után folytattuk a nagytakarítást. Mikor már csak az volt hátra, hogy bekészítsem a kávéscsészéket, meg a kávé-tea készletet a szobáimba meglepő dolog történt. Megjelent Suzy, Mike és Attila, hogy ők segíteni akarnak nekem. Eleinte nem értettem a dolgot, de aztán kiderült mi volt az oka ennek a váratlan segítőkészségnek. Aki befejezte a szobáit, annak folytatnia kellett (volna) a szálloda többi részének karácsonyi dekorálását. Ehhez Attiláéknak nem volt kedve. Tehát inkább követtek engem szobáról-szobára meghatározott koreográfia szerint. Én mentem elől majd elkezdtem összeállítani a kávékészletet, Attila egész egyszerűen leült a fotelbe, Suzy helyére tette a kis széket (ami addig az ajtót támasztotta, hogy ne csukódjon be), Mike pedig aktívan fújta a légfrissítő sprayt mindenfelé. Igazán viccesen nézhettünk ki így együtt.

A takarítás végeztével rá kellett jönnöm, hogy allergiás vagyok a Safeguard nevű csodaszerre, amivel strip-dayen szoktunk takarítani. Piros, viszkető sebek jelennek meg a kezemen minden ilyen alkalomkor. És már a Nivea sem segít. Mi lesz így a szép selymes bőröcskémmel?

Este a vacsoránál lehetőségem nyílt csiszolni a nyelvtudásom kicsit. Legalábbis a nyelvtudásom azon részét, hogy, miként lehet egy skótot a legdurvábban elküldeni a halál faszára... Az történt ugyanis, hogy négy fagyikehellyel egyensúlyoztam és vittem ki a konyhából a vendégtérbe, mikoris jött szembe velem Ruth (a drága skót menyecske), aki úgy gondolta, hogy mennyire vicces, ha befurakszik az ajtón, amin én épp kifelé megyek miközben a fagyik billegtek a kezemben. A fagyikat ugyan nem ejtettem el, de elég mérges lettem. Mivel jól nevelt gyerek vagyok először csak egy meglehetősen gunyoros hangsúlyú thank youval kezdtem, de Ruth elkövette azt a hibát, hogy visszakérdezett, hogy sűrű fuck-ozás közepette meg kérdezte, hogy "mit mondtáááál?". Hát sűrű fuck-ozás közepette elismételtem neki, hogy thank you. A történethez hozzátartozik, hogy eddigre már amúgy is mérges voltam rá, mert helyette kellett vacsora előtt megterítenem egy asztalt - amire reggel még nem volt tiszta terítő - és Brian engem csesztetett, hogy igyekezzek már, meg hasonlók. Szóval már akkor ki tudtam volna tekerni a nyakát a drága Ruthinak. Az első fuck-ok után kezdődött az igazi nyelvgyakorlás. Mind a ketten végeztük a dolgunkat, ám amikor elhaladtunk egymás mellett válogatott ocsmányságokat vágtunk egymás fejéhez. Mondjuk az elég vicces lehetett, hogy vendégnek felszolgáljuk a kaját, széles vigyor, majd irány hátra a konyhába és eltorzult arccal baszogatjuk egymást. Meg kell, hogy mondjam, igazából jól esett, hogy végre elküldtem a rákba a kisasszonyt. Meg utána jól esett az aznapi borravalómból vásárolt sör. Sure.

November 1.

Az előző esti anyázáson túltettem magam. Kedvesen jó reggelt kívántam Ruthnak, akinek az amúgy is ocsmány arcáról olyan tekintetet olvastam le, hogy ő még nem igazán heverte ki a kis konfliktusunkat.

Eközben megjelent az új helyettes manager Alex, a kedves román meleg fiú, akivel korábban Tyndrumban egyszer már együtt söröztem, csak hát akkor még ő is general manager volt, mint én. Hát igen, ha lehúznék itt én is 4-5 évet, talán én is lehetnék manager. De nem fogok. 

Alexot elkísérte Sean is (aki ugyebár a Ben Doran szállodában volt a főnök), mert még ellenőrizni kellett az új fiút. Igazából tök jó volt ismerősként viszontlátni a tyndrumi bandát... Arról nem is beszélve, hogy Alexnak nagyon hálás voltam azért a poénjáért, hogy ráordított Ruth-ra, hogy angolul beszéljen, ne skótul. Ruth ugyanis aki ha meghall akár egy szót is, ami nem angolul van egyből üvölt, mint egy fába szorult féreg, hogy "in english please!!".

Ruthnak egyébként ezt a napomat is sikerült bearanyoznia. Munka után bementem a konyhába, hogy főzzek magamnak egy teát. Erre odajött és közölte, hogy én nem használhatom a vízforralót (ami egyébként csak és kizárólag nekünk, a staffnak van ott). Megkérdeztem tőle, hogy már mért ne használhatnám, amikor mindannyian ezt használjuk. Azt mondta, hogy használjam azt ami a szobámban van. De nekem a szobámban nincsen. A kellemes csevej közben elkészítettem a teát, majd megkérdeztem tőle, hogy mégis mi a rák baja van velem. Azt válaszolta, hogy semmi, csak az, hogy nekem van bajom vele. Aha. Értelek cica...

Mondtam neki, hogy én ugyan tegnap mérges voltam rá, de amúgy nincs bajom vele (ez amúgy nem igaz, mert meg tudnám fojtani egy kanál vízben). Ezután megint elkezdett sipítozni meg skótul karattyolni, úgyhogy inkább otthagytam. Szegénykémnek gyengék az idegei, én meg nem vagyok ideggyógyász. Ennyi. Legalábbis azt hittem, hogy ennyi. De nem állt le a drága...

Andrewal, Gudjonnal, Attilával, meg Ferivel bementünk a lounge-ba snookerezni, meg netezni. Én épp ültem egy gép előtt és kortyolgattam a teámat mikor bejött a drága Ruthi és elkezdett sipítozni, hogy ne merjek itt netezni, mert ez a vendégek területe, illetve, hogy ne merjek itt teázni, mert azt csak a konyhában szabad. Megjegyzem, a vendégek épp buszos kiránduláson voltak és a szálloda tök üres volt... Erre már nem is mondtam semmit. Kiröhögtem, aztán átmentem az étterembe (ami a szomszéd helyiség), mert ott szabad netezni. 

A többiek mondták, hogy mindig van valaki, akit folyton csesztet Ruth. Nem örülnék neki ha én lennék a következő, mert már így is mindig viszket a tenyerem mikor meglátom... De ne izguljatok, nem fogok olyat tenni amit magam is megbánnék. Legfeljebb csak gyakorlom még kicsit a nyelvet.

Na ennyit Ruthról. Ez is több volt a kelleténél, csak gondoltam elmesélem nektek, hogy itt se mindenki aranytüncivirágszál.

Most izgatottan várom a holnapot, amikor az első karácsonyi vacsora kerül majd megrendezésre. Egyelőre annyit tudok, hogy a Scottish-nighthoz hasonlóan, most is kapunk valami satyeszt, illetve, hogy Mike lesz a télapó, és ami a legjobb, énekelnünk kell majd a vendégeknek. Majd mesélek.