December 17-18. - "A lányok, a lányok, a lányok angyalok"

December 17.

Mindig hatalmas élmény, amikor a szabadnapomon Daniela takarítja a szobáimat és hagy nekem másnapra egy-két meglepetést, amivel meghosszabbítja a munkaidőmet. Ez különösen jól esett most, amikor amúgy is az összes szobámban voltak vendégek. Az eheti meglepetés - természetesen azon túl, hogy az összes szoba akkora mocsokban úszott amekkorát egy nap alatt nem tudnak csinálni a vendégek - hogy négy szobában hiányzott a zacsi a szemetesekből, minek eredményeképpen a vendégek összes gusztustalan, ragacsos szemete rátapadt a szemetesek belsejébe. Nincs is jobb annál amikor azzal kell szórakoznia az embernek, hogy kukák belsejét tisztára törölje... Ebédnél megemlítettem ezt az apró bakit Danielának, aki válaszként megrántotta a vállát, majd ártatlan bociszemekkel közölte, hogy "lehet, hogy elfelejtettem". Nééégy szobááában??? Lehet, hogy csak én vagyok rosszindulatú, de ezek után merem feltételezni, hogy Daniela nem csak lusta meg igénytelen, de buta is mint a tök.

Ezek után drága egyetlen Ruthom is bizonyította, hogy az ő intelligenciája is az egeket verdesi... Munka után lementem a recepcióra leadni a kulcsomat, ahol épp ott volt Brian meg ő, így hát egy kissebb bájcsevej alakult ki közöttünk. Brian megkérdezte tőlem többek között, hogy sportoltam e otthon valamit. Mondtam persze, kajakoztam. Mire Ruti: "Van Magyarországon víz amin lehet kajakozni?". Nem Drágám, tudod hozzánk még az ivóvizet is kannákban hozzák a fejlettebb országokból!

Valaki árulja már el nekem, hogy mért ilyen nőkkel vagyok itt körülvéve!

Egyébként gondolkozom rajta, hogy lassan elkezdem gyűjtögetni Ruth legendás kérdéseit. Sokat lehetne tanulni belőlük.

December 18.

Kaptam két font borravalót két nénitől, azért mert nem takarítottam ki a szobájukat. Már előző nap életre szóló barátságot kötöttünk, amikor vittem nekik a tiszta csészéket. "Hogy hívnak kedveském?", "Te fogod egész héten takarítani a szobáinkat?" stb. Illedelmesen válaszoltam, megbeszéltük, hogy milyen hideg van, majd távoztam. Ezek után ma is összefutottam velük a szobájukban. "Jaj drága Máté, nagyon jó így a szobánk, nem kell takarítás, csak egy kis kávétejszínt hozzál a teához!". Meg is tettem, amit megkövetelt a haza, sőt még építettem nekik kis tornyocskát a kávétejszínekből, amit amúgy mindig szoktunk, ha nincs bent a vendég, de általában amikor bent vannak nem szórakozok ilyenekkel. Végül annyira ragaszkodtak hozzá, hogy mutassam meg nekik, hogy szoktam csinálni, hogy nem mondhattam nemet. Ezek után megjegyezték, hogy én egy művész vagyok, majd a kezembe nyomtak két fontot és az utamra engedtek... Imádom az ilyen vendégeket. Elismerik a tehetségemet, megkímélnek a munkától és még pénzt is adnak. Ezúton is puszilom őket.