Május 25-28. - Rose és Jack a fedélzeten

Május 25.


Új csoport. Sok Írrel. Faszom kivan életérzés. Hideg van és szar a kaja. Újra beüzemeltem a hősugit: inkább rúgjanak ki, de én meg nem fagyok.


(Ez elvileg egy vázlat volt a napi bejegyzésemhez, de így visszaolvasva nekem annyira megtetszett, hogy így hagytam)


Május 26.


Az a bizonyos "faszom kivan életérzés" ébredéskor ismét rámtört, amikor felmértem, hogy itt bizony még mindig tél van. Néha ilyenkor sikerül megnyugtatnom magam, hogy "talán majd holnap jobb lesz"... Fő a pozitív hozzáállás.


Ezt az életérzést egyébként a munka szokta feledtetni velem esténként. Most ez különösen így volt, mert Ír barátaim rendesen belelendültek az italozásba...


Ők is kezdenek megkedvelni egyébként. Egyik néni konkrétan le akart smárolni, mert azt gondolta, hogy akkor talán kiviszem neki az asztalához az italt. A csücsörítő szájacskája ijesztő mértékben közelítette meg az ajkaimat. Szerencsémre az utolsó pillanatban aztán mégis meggondolta magát. Valószínűleg észrevette a rémült tekintetemen, hogy érzelmeink nem kölcsönösek egymás iránt.


Amikor Briannek meséltem a dologról, megnyugtatott, hogy őt is meg akarják időnként csókolni. És annak idején azért szeretett a Ben Doranban dolgozni, mert ott a recepciónál van egy üvegfal, ami mögé el lehet bújni a csókos szájú asszonykák elől.


Meg ha már ott volt, megosztotta velem a jó hírt, hogy másnap megint szobákat kell takarítanom. Többek között Rose és Jack szobáját (tudjátok Kate Winslet és Leonardo Dicaprio a Titanicból). Korukat tekintve sem kizárt, hogy a Titanic utasai voltak. Még az átlagnál is jóval öregebbek... Felkészített Brian, hogy minimum gázmaszkra lesz szükségem, amikor belépek a szobájukba és közölte, hogy kell vinnem nekik szendvicseket ebédidőben, mert annyira öregek, hogy a szállodát el sem hagyják... Mondjuk akkor nem értem mért kell elutazni valahova ha csak ücsörögni akarnak, dehát ők tudják.


Május 27.


Rose és Jack szobája valóban büdös volt. Viszont megúsztam a takarítást, mert épp bent csücsültek és minden nagyon ólrájt volt nekik. Hálistennek. Mondjuk a fürdőszobájukkal amúgy sem kellett volna sokat vesződnöm, mert kaki-pisin kívül másra nem használták. Ebben a korban (ránézésre száz-száztíz évesek lehetnek) már valószínűleg nem érzik annyira szükségesnek a mosdást. Ellenben Rose-zal igen kellemesen elbeszélgettem (Jack-kel nem nagyon lehetett, mert a hallása nem volt tökéletes). Így például letisztáztuk, hogy nem vagyok román. Aztán délután a bárban ismét nekem szegezte a "román e vagy?" keresztkérdést, de még akkor sem voltam az... Mert lejöttek ám a bárba... Szegény Jack majdnem meg is halt. Legalábbis, amikor már tíz perce ült mozdulatlanul tátott szájjal a helyén, akkor komoly aggodalom kezdett rámtörni. Aztán amikor megmozdította a hüvelykujját nagy kő esett le a szívemről. Sőt nem sokkal később olyannyira aktivizálódott, hogy még a bárpulthoz is odarobogott észveszejtő tempóban (amíg odaért a három méterre lévő asztalától a pultig én harminckettő poharat töröltem szárazra) és rendelt egy italt. Azaz csak rendelt volna, ha el nem felejtette volna addig, hogy mit szeretne. Egy körülbelül tíz-tizenöt perces diskurzus és erős gondolkodás után kinyomoztuk, hogy valószínűleg egy Guinesst szeretett volna inni, amikor elhatározta, hogy megközelíti a pultot. Annyira erősen gondolkodott egyébként, hogy szegénykémnek még a nyál is kicsordult a szájából. De semmi baj, a pultról a nyálat feltörölgettem, a sört a bácsinak odaadtam, ő kifizette a visszajárót eltette, majd letett a pultra tíz fontot amit a sörével együtt ott is hagyott és üres kézzel elkezdett visszarobogni az asztalához... Amikor utánavittem a pulton felejtett holmijait őszinte meglepettséggel nyugtázta, hogy van egy söre meg tíz fontja. Hasonló meglepettség tükröződött az arcán, amikor búcsúzáskor megkérdezte, hogy "ez itt egy Highland Heritage hotel?" és a válasz egyértelmű igen volt a részemről.


Május 28.


Körülbelül egy hónap után ezen a napon végre láttam napsugarakat. Körülbelül tíz percig. Nagyon boldog tíz perc volt, higgyétek el...


Nem is tudom, hogy történt-e velem ennél izgalmasabb dolog a nap folyamán... Azt hiszem nem. Úgyhogy nem is koptatom tovább a billentyűzetet. Ennyi volt a mai mese.