2011. május 24., kedd

Május 21-24. - Égszakadás, földindulás: A Világ végének a kezdete

Jelentem, az előző bejegyzésem után kutatásokat végeztem és megtudtam, hogy a narancslé plusz kóla kombináció egy létező koktél. Hivatalos neve Muddy Water. Ami nagyon találó elnevezés, mivel a "muddy" szó olyasmiket jelent, mint "sáros", "zavaros" vagy "iszapos" és az ital is pont úgy néz ki, mint a sáros, zavaros és iszapos víz.


Apa azt mondta, hogy majd, amikor jönnek meglátogatni, keverjek nekik frankó koktélokat. Hát most már elmondhatom, hogy isteni Muddy Water koktélt tudok készíteni.


Május 21. (folyt.)


Ahogy említettem korábban, a délutáni program egy jó kis tollaslabdázás volt. Jó móka volt. Andrew féle szabályokkal még meccseket is toltunk. Ezek a szabályok arról szólnak, hogy az egyetlen szabály az, hogy ha a háló feléd eső oldalán esik le a labda, akkor a másik kap pontot. A pályát határoló vonalakkal így nem kellett foglalkozni és azzal sem, ha a labda a nekiment a falnak: annyi volt a lényeg, hogy el tudd ütni a lepattanót... Meg kell, hogy mondjam, elég jó voltam ebben a játékban. Igazából az üsd el/rúgd el/hajítsd el gondolkodás nélkül típusú játékok általában jól szoktak menni. Nem tudom mért van ez...


Este lazás bározás. Még mindig nem szakadok bele a munkába hetven vendég mellett. De legalább van időm a nagyipari jópofáskodásra, így például elértem már azt, hogy a vendégek egy része a nevemen szólít és egyre többször hangzik el a szájukból a számomra igen kedves "keep the change" ("tartsd meg az aprót, te mocskos állat") szókapcsolat.


Volt egy tíz perc amikor igen jól szórakoztam. Az egyik úriember olyan táncot lejtett az asszonykájával, hogy öröm volt nézni. Teli talppal topogott a táncparketten, rángatta a nőt, mint egy rongybabát és egész testét átadta a zenének, kábé úgy ahogy egy orangután tenné, ha párosodni akarna. Még szerencse, hogy a földszinten van a bár, mert ha az emeleten lettünk volna, tuti, hogy leszakadt volna alattunk a födém... Én éreztem magam kínosan helyette. De valószínűleg róla már lehullott minden erkölcsi lánc...


Május 22.


Egy nap szabadság. Ennek örömére voltunk a városban bóklászni és összefutottunk Pali barátunkkal, aki elvitt Ferikét meg engem egy hangulatos kis kocsmába. Egy olyan helyről van szó, ami a városon kívül van a hegyecskék között, így gyakorlatilag csak autóval megközelíthető (ami egy kocsma esetében rendkívül szerencsés tud lenni). A hely maga egyébként egy ólból lett átalakítva pub-bá, innen a neve is: Barn. Ráadásul vasárnaponként mindig összegyűlik egy kis zenésztársaság és kellemes hangulatot teremtenek a muzsikájukkal.


Miután egyikünk sem volt piálós hangulatban, úgy döntöttem, hogy ideális pillanat ez arra, hogy végre én is igyak egy Shandy-t, amit a bárban a nő nemű vendégeim előszeretettel fogyasztanak. A Shandy egyébként nem más mint egy fél pohár Lemonade (Sprite) felöntve fél pohár sörrel. Nesztek, még egy koktél... Amúgy semmi extra. Kábé, mint a Radler. Bár szerintem nekem itt romlott cuccot adtak. Nagyon fura mellékíze volt.




Balomon Pali a magyar pajti.
A zenészek zenélnek.


A pajta.
Itt épp szomorúan veszem tudomásul, hogy a játszóteret csak 12 éven aluliak használhatják.




Vacsorára érkeztünk vissza a szállodába, ahol már várt engem a legújabb company letter-m. Csodák csodájára a nevem helyesen szerepelt rajta. Tudtam én, hogy tudnak ezek, ha nagyon akarnak. Így végre újra nekifuthatok egy bankszámlanyitási procedúrának. Halleluja!


Május 23.


Reggel még csak szomorúan nyugtáztam, hogy az idő még mindig pocsék. Napot egy hónapja nem láttam, esőt viszont annál többet. Viszont ami a későbbiekben történt, arra még én sem számítottam...


Először csak azt észleltem, hogy odakint a zuhogó eső mellett egyre erősebben kezd fújni a szél. Majd először elbúcsúzhattam az internettől, nem sokkal később pedig az áramtól úgy ám blokk. Különösen kellemetlen volt, hogy ez pont akkor következett meg amikor épp be akartam kapcsolni a fűtőtest, mert hüvi kezdett lenni a szobámban.


Délután ötkor, amikor átmásztam a szállodába, hogy megkezdjem a munkám, még nem tért vissza az áram. Számi halál nyugodtan kávézgatott, és várta, hogy történjen valami, mert ha nincs áram, vacsora sincs. Én eközben a bárban sötétbe burkolózva nekikezdtem a kassza leszámolásának. Mire végeztem visszatért az áram. Egy problémával kevesebb.


Némi aggodalomra adott okot, hogy a szálloda előtt álló két zászlóból az egyiket körülbelül negyvenöt fokban az épület felé döntötte a továbbra is serényen fújó szél. A szálloda előtt egyébként Nagy-Britannia és Skócia zászlaja található meg. Természetesen a skóciai zászló volt az, ami a viszontagságok ellenére stabilan állt, mint a cövek és Nagy-Britannia zászlaja volt, amelyik dőlt. Ez talán egy jel, hogy Skóciának valóban függetlenednie kell, mert amint látszik Nagy-Britannia hanyatlik.


Eközben Guryvel felmértük, hogy a lounge ablakai feltehetően nem az ilyen időjárásra lettek optimalizálva. Ezt a megállapítást arra alapoztuk, hogy normál esetben nem szoktak az ablakkeretek mentén vízzel kevert lepattogzott festékdarabok becsordogálni az ottani fotelekbe. Meg az sem rémlett nekünk, hogy eddig lett volna egy másfél méter hosszú repedés a hatalmas üvegtáblák egyikén. Sajnos nem volt túl sok időnk elmélkedni ezeken a dolgokon, mert Guryt viszonylag sűrűn kezdték telefonon hívogatni a recepción. Olyan apróságokkal, minthogy Dalmallyban holnap reggelig biztos nem lesz áram, meg hogy a busz a szállodánk vendégeivel elakadt valahol, mert az útra dőlt fák miatt nem nagyon lehet közlekedni, meg, hogy a táncoslányok (akiket Scottish Night révén vártunk) is elakadtak valahol, meg ilyesmik...


Brian is egy kicsit késve érkezett, ráadásul az utak használhatatlansága miatt gyalog kellett jönnie. Skótszoknyában. Zuhogó esőben. Szélviharban... Nem festett túl jól, na. De ez őt nem tántorította el a munkája végzésétől. Fogta hát a kárpíttisztító masinát, hogy a főbejáratnál lévő padlószőnyeget (ahova az ajtó résein beömlött a víz) felszárítsa... Hatalmas füst. Kárpíttisztító kampó... A legjobbkor adta meg magát. De sebaj, a problémát másképp is meg lehetett oldani: Brian kiadta nekem a feladatot, hogy terítsek le törölközőket és topogjak rajtuk, hogy felszívják a nedvességet a szőnyegből. Kilenc-tíz törölköző elhasználása után egész látványos eredményt értem el.


Eközben megjött a hír, hogy a buszunk a körülbelül egy kilométerre lévő tesco parkolójában dekkol, mert az útra bedőlt egy lámpaoszlop és nem tudnak továbbjönni. Páran azonban megunták a buszban ücsörgést, úgyhogy gyalog nekivágtak az útnak. Így szépen lassan elkezdtek megérkezni a bevállalós ronggyá ázott vendégek.


Addigra az étterem üvegablakai is kezdtek egyre nehezebben megbirkózni az időjárás viszontagságaival.
-Brian esik az eső!
-Na ne mondd!
-De az étteremben...
-Mi???


Végül ebből komolyabb probléma nem lett. Habár az egyik szépen megterített asztal kissé nedves meg piszkos lett, dehát több is veszett Mohácsnál...


Egy óra csúszással a busz is befutott, így nyolckor (a szokásos hét helyett) elkezdődhetett a Scottish Night kivételesen nem a bárban, hanem az étteremben. Ja, mert egyébként közben valahogy a táncoslányok is megkerültek.


Szóval duda, tánci megvolt. Kezdődhetett a vacsora. Haggis-t felszolgáltuk, majd tányérokat begyűjtöttük és nekikezdtünk a leveseknek... És mikor egy vendég kérdően nézett ránk, hogy mért nem pástétomot kap, akkor realizáltuk, hogy rossz menükártyák kerültek az asztalokra. Kivétel nélkül az összesre... Mint, kiderült a bakit Attila vétette, így ezzel ismételten bekerült a legendák közé (mondjuk abban egyetértettem vele, hogy ez kismiska a korábbi úszómedencébe pottyanásához képest, de akkor is). Brian akkor érkezett, amikor zavart mosollyal mindenki a menükártyákat cserélgette az étteremben a vacsora közepén. Egy kicsit morcos lett, de szerencsére a vendégek jól vették a lapot és igen kellemeset szórakoztak az eseményeken.


Ezután még Agneskának is sikerült egy kisebb zavart okoznia a mátrixban, amikor is elkezdte az összes levesestányért begyűjteni az asztalokról. Ezzel csak az volt a probléma, hogy ilyenkor normális esetben mindegyikőnk egyszerre csak egy asztalról szedi le a tányérokat, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy az az asztal vár a főételre. Így viszont fogalmunk sem volt, hogy ki melyik asztalhoz viszi épp ki a kaját, és melyik az ahova senki nem visz semmit... Végül ügyes összjátékkal ezt a problémát mindenféle feltűnés nélkül sikerült orvosolnunk. Így Agneska ezzel az akciójával nem kerülhetett be a legendák közé. De igazából nem is kell neki, mert ő már egyszer összetört egy rekesznyi poharat, ami már réges rég legendává tette.


Egyébként míg mi keményen dolgoztunk, Feri kiment játszani a szabadba (kapott egy délutáni kimenőt) a jó időre való tekintettel. Ennek a kis játszadozásnak itt van az eredménye:


Ez az utacska, amin általában közlekedni szoktunk... Mintha most lenne rajta egy aprócska akadály.
Fácska bemászott az útra.

Andy (a Highland Heritage vezérigazgatója) útban a boltba fogkeféért. Rádöbbent, hogy  nem tud hazamenni, úgyhogy  berendezkedett éjszakára.

A busz végre megérkezett. A zászló még éppen nem dőlt rá.
A hajók se mentek sehova.
De a sirályok nyugodtan sirálykodtak tovább.


A nap eseményei után a bár már nem okozott különösebb meglepetést. Újdonság csak annyi volt, hogy találkozhattam egy új haknibetyárral, Colinnal, aki egyébként az egyetlen valamirevaló előadó, Billy bátyja... Meg kellett állapítanom, hogy sajnos nyomába sem ér az öccsének. És nem csak azért, mert ő harmonikán játszik és nem gitáron, hanem azért is, mert ő nem énekelt egyáltalán és poénokat is csak elvétve nyomatott és azok sem ütöttek annyira, mint Billyéi. Hát ez van. Az átlag Highland Heritage színvonalat így is hozta, ami az én szememben ugyan nem nagy dicsőség, de a vendégek látszólag elégedettek voltak vele.


Május 24.


Az időjárás jobbra fordult. Már ami a szelet illeti. A hőmérséklet kellemes télikabátos volt. Még szerencse, hogy télikabátot nem hoztam magammal, mondván "úgy is jó idő lesz". Legalább esőkabátom van. Mondjuk beázik...


Viszont muszáj volt kimennem a hidegbe, mert végre eljött az ideje, hogy legyen bankszámlám. És lett is... Most kicsit szegénynek érzem magam, mert az eddig keresett pénzem nagy részét lekötöttem, úgyhogy a felhasználható vagyonom, most nem túl nagy. Nem mintha túl sokat költekeznék...


Este Bingo night, és mellesleg a turnus utolsó napja... Ma különösen kötözködősek voltak a vendégek, amikor a kvízt felolvastam, de végül igen kellemes borravalókkal adták tudtomra, hogy azért nem volt olyan vészes a dolog. Sőt a vendég, aki hat hete is itt volt, báros pályafutásom kezdetekor, nagyon meg is dicsért, hogy mennyit fejlődtem és szerinte akkor még biztos nem tudtam volna megcsinálni ezt a műsort... Mondjuk egy kis igazság lehet benne. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése