Április 29-május 1. - Éljen az ifjú pár!

Április 29.

A nagy nap. Vili herceg és Kate végre egybekel. Munkaszüneti nap egész Nagy-Britanniában. Persze nekünk nem. Sőt, Brian engedve a nagy nyomásnak, a bárban lévő TV-re csatornákat varázsolt, hogy ott közösségi programként lehessen nézni az eseményt. Amúgy azon a TV-n csak Highland Heritage-es képek szoktak menni, de most egy jó hosszú kábel segítségével az egyik emeleti szobából az ablakon keresztül rákapcsolták az antennára a készüléket. Így hát én kezdhettem a munkát a szokásos délután öt helyett reggel fél tizenegykor. Sőt már fél tízkor ott voltam, mert azt hittem akkorra kell mennem... Ha az ember este kocsmában van, nagyon sokat számít az az egy óra én mondom.

Ahogy előre sejtettem, semmi jelentősége nem volt annak, hogy délelőtt van. Ugyanúgy ittak a vendégek, mint bármikor máskor. És nagyon élvezték a programot. Különösen a csókot. Öröm volt meg boldogság. Mondjuk a csóknál én is boldog voltam. Utána mindenki lelépett. Délután kettőkor. Így azért volt három óra pihenőidőm az esti munka előtt...

Közben megérkezett Javier látogatóba, meg hogy összepakolja a cuccainak a nagyobb részét is. Így a cigisdobozokon kívül Javier zászlója és fényképei is eltűntek a falról. Volt dekoráció, nincs dekoráció... Meg elvitte a hangszóróit is. Pedig azt örömmel használtam távollétében...

Este mikor mentem vissza dolgozni, Brian közölte az újabb jó hírt. Másnap reggel nyolctól mosogatás. Andrewnak ugyanis a kertésznek kell segítenie, és sok a vendég ahhoz, hogy bárkit is nélkülözni lehessen. Szóval aki eddig azt gondolta, hogy mosogatni jöttem Skóciába, egy kicsit most örülhet.

Amúgy lehet, hogy tévedek, de a múltkori eset óta, mintha Brian egy kicsit szívatna. Először az esküvő, aztán mosogatás... És az utána következő napon is korán kell kelnem mert az meg strip-day lesz... Bár ha a túlórapénzem megkapom, akkor annyi baj legyen.

Az esti bározás során semmi izgalmas dolog nem történt. Sokan voltak, pörögni kellett. Ennyi. Mondjuk az nehezítette a dolgot, hogy még mindig elég tompa voltam és elkezdett fájni a torkom is... Mért nem volt eszem, több ruhát vinni arra a fránya hajókázásra?

Április 30.

Első napom az Alexandra Hotelben mosogatófiúként. Jól be lettem hajítva a mély vízbe. Ugye majdnem teltház volt... Egyébként nem volt vészes a dolog. Mindent el kellet mosnom gyorsan. Ez volt a feladat. És még mosogatógép is volt. Pofon egyszerű. Ebédidő környékén éreztem, hogy azért akkora király nem vagyok, mert igaz, hogy nagyjából mindent elmostam, de még meg kellett pucolnom és fel kellett kockáznom három és fél vödör krumplit. Diszperzites vödör méretre gondoljatok. A legnagyobb méretű diszperzites vödörre. Mondjuk valamivel ez is egyszerűbb volt mint az otthoni krumplipucolás, mert van itt nekünk egy puceváló masinánk. De azért a puceválómasina sajnos nem annyira alapos, hogy konyhakész krumplit köpködjön ki magából. Így végül délután kettő után végeztem a munkámmal, amivel Andrew általában több, mint egy órával hamarabb szokott. Ráadásul a krumplipucolásban kaptam egy kis segítséget is Lynnsey személyében... Mondjuk annyira nem voltam rossz. Végül erre a napra is maradt majdnem három óra pihenés a bározás előtt. Csak, hogy ne legyen idő unatkozni.


Az este említésre méltó eseményei a következők voltak. A torkom már nagyon fájt és ez meglehetősen bosszantott. Vacsorára Feri főzött gulyáslevest, amitől mindnyájan elmondhatatlanul boldogok voltunk. Egy néni nem találta meg a szobáját a szállodában, pedig emlékezett a szobaszámra (rossz emeleten kereste). Ruth megkérdezte, hogy van-e "létör"-öm. Kiderült, hogy lighter-re (öngyújtó gondolt). Azt mondta tanuljak meg skótul... Ja meg ismét jelzett a tűzjelző a szobámban. Fogalmam sincs mit. Se hősugi, se hűtő, se semmi... Lehet hogy egész egyszerűen csak a tűzjelző hülyült meg?


Május 1.


Munka ünnepe, anyák napja, strip day. Reggel szépen megcsináltam a dolgaimat, aztán gyakorlatilag a teljes pihenőidőt alvással töltöttem, mert az elmúlt három napi reggeli kelés után már igényem volt egy kis extra szunyára. Azt álmodtam, hogy ismét jelez a tűzjelző. De nem a szobámban, hanem a szállodában. Mire észbe kaptam le is égett az egész. Vendégestül, mindenestül. Sweet dreams...


Este új csoport. Elsőre mérföldekkel kedvesebbnek tűntek az előző heti csoportnál. Remélem ez így is marad.  


Megint volt egy "nem iszom francia bort" néni, és ezúttal nem bírtam magammal és megkérdeztem, hogy tulajdonképpen a borral vagy a franciákkal van a baj. Sejtésem beigazolódott: a franciákkal. Nem isszuk a borukat mert utáljuk őket. Ennyi... Aztán Briannel is beszéltem erről a francia témáról. Megerősítette: az angolok utálják a franciákat... De a skótok állítólag nem.


Volt egy nagyon kedves vendégem is, aki amikor megtudta, hogy magyar vagyok teljesen belelkesült. Kiderült, hogy a férje félig-meddig magyar származású, de nem tud egy kukkot sem magyarul. Ellenben a nő vágta a "köszönöm" és a "szia" szavakat, úgyhogy onnantól kezdve minden piáját magyarul köszönte meg. Sőt egyszer még azzal is odajött, hogy nem árulok-e esetleg magyar bort. Mert ő annyira odavan a magyar borokért... Hát nem árulok...


Ez történt eddig. Most meg megyek aludni. A torkom még jobban fáj mint eddig úgyhogy morcos vagyok.