Május 8-12. - Fedezd fel Obant!

Május 8.


Már a teljes kétségbeesés szélén álltam. Huszonhat üveg vörösborom maradt. A vendégek esténként tizenöt-húsz üveggel vásároltak. Új árura csak napokkal később számíthattam. Kilátástalannak tűnt a helyzet. Aztán jött Brian. Birtokában a tudás, amivel egy csapásra megoldja az égető problémát. A kulcsszó nem más: Dalmally!

Magyarul: az összes vörösbort áthozatta a jelenleg zárva tartó Dalmally Hotelből, hogy a váratlanul felmerülő vendég igényeket ki tudjuk elégíteni. Pedig már tényleg forró volt a talaj a talpam alatt...

Amúgy megint szereztem új pajtásokat. Egy párocskát. Minden nap meghívtak egy italra (természetesen mindig csak kólát kértem) és kedvesen elbeszélgettek velem. Viszont ezen a napon igen nehéz helyzetbe hozott az egyikük. Megkérdezte mit innék. Aztán mielőtt megszólalhattam volna még hozzátette "Ne mondd, hogy kólát!". Aztán mondtam, hogy dehát én nagyon szeretem a kólát. Végül megbeszéltük, hogy szoktam én néha napján alkoholos italt is fogyasztani, csak hát most dolgozom meg blablabla, úgyhogy abban maradtunk, hogy esetleg később vesz nekem valami rendes italt. Végül ital nem lett a dologból, ellenben odajött a páros pasi tagja, kezében egy fényképezőgéppel, majd felszólított, hogy legyek szíves mosolyogni ahogy szoktam, majd megörökített az utókor számára. A kérdésre, hogy mért van szükségük a fényképre, nem kaptam adekvát választ. Mindenesetre megható, hogy engem visznek haza magukkal emlékbe...

Május 9.

Szabadnapos voltam és mivel Attilának sem kellett délután dolgoznia, elhatároztuk, hogy végre megvalósítjuk régóta dédelgetett álmunkat és végigjárjuk Oban összes kocsmáját. Bár ezt csak félve merem leírni, miután az előző bejegyzésem után többen aggodalmuknak adtak hangot, mivel úgy érezték, hogy túl sokat fordulok meg a Markie-ban. Ezúton szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem lettem alkoholista, figyelek a mértékre és bár az elmúlt héten valóban sokszor voltam a közeli kocsmában, ennek első sorban az volt az oka, hogy társadalmi életet éljek és fejlesszem az angol tudásomat... Meg amúgy is, ahogy a költő mondja "csak akkor bulizok ha úgy van és általában úgy van".

Na ennyit a magyarázkodásról. Szóval régóta dédelgetett álom. Kocsmatúra.

Mindegyik ivóban egy pohár (azaz fél pint) sört ittunk, majd később egy kis gyorsítóval rásegítettünk a dologra, mert a sör magában nagyon álmosít...


Íme az obani kocsmafelhozatal:


1. Markie Dans

2. Coaster's

3. The Cellar Bar

4. Harbour Inn

5. Aulay's Bar

6. McCaig's

Nem látszik ugyan, de elég meredek arcok voltak ezek.

7. Lochavullin

8. The Lorne

Vénusz befigyel.

9. The Woodside

10. The Tartan Tavern

11. O'Donell's Irish Pub

11+1. Markie's ismét

Random skót lány. Ő szép. Ez Skócia.

Természetesen a végén ítéletet is hoztunk és megállapítottuk, hogy a Lorne a legpipecebb hely mind közül. A fedett kerthelyiségével, az autentikus kör alakú bárpultjával, a sörválasztékkal igazán frankó kis kocsma. Átszokni valószínűleg azért nem fogunk ide, mert a Markie jóval közelebb van, de lehet, hogy ezentúl gyakrabban fordulunk meg benne.

Árak szempontjából (már ha az általunk fogyasztott kommersz söröket vesszük alapul), nem tapasztaltunk kiugró különbségeket. Nagyjából mindenütt másfél font (450 forint) egy pohár Foster's vagy egy Tennents. Tehát egy korsó ennek a duplája.

Amúgy bármelyiket ajánlom. Itt a legputtóbb ivóhelyek sem közelítik meg egy rosszabb környéken lévő pesti késdobáló hangulatát.


Május 10.


Napközben semmi extra. Este Bingo night... Ecsém, híres ember lettem. Nézd csak!

Az egyetlen szépséghiba a dologban, a másik név az enyém mellett. Brian szabadnapos volt ezért Ruth-szal kellett csinálnom a mókát. Életemben először és nagyon remélem, hogy utoljára...

Szépen mindent előkészítettem mire Ruth megérkezett, ennek ellenére mégis sikerült belém kötnie. "Hol van a mikrofon meg a hangrendszer?!". Mert amúgy van nekünk az is. De legutóbb Briannel nem használtuk, mert teljesen felesleges. Mindenesetre Ruth előszedette velem a böhöm nagy hangfalakat meg erősítőt meg a franc tudja, hogy még mit. Majd mikor belekezdett a bingozásba, realizálta, hogy senki nem ért egy büdös szót abból amit a recsegős mikrofonba karattyol, úgyhogy körülbelül kettő percig volt használatban az irtó fontos rendszer. Mondjuk az igaz, hogy Ruth hangszálai nem is nagyon bírták a kiképzést. Szurkoltam is nagyon, hogy teljesen elmenjen a hangja, hogy végre egy kis nyugalmam legyen, de amikor épp kezdett volna jó lenni, megkért engem, hogy én húzzam a következő számsort, így tudta pihentetni a kis satnya hangszálait.

Majd kezdődhetett a kvíz. Ruth ahogy kellett lelépett a fene tudja hova, de azért beküldte Guryt a pultba, hogy addig mosogasson poharakat amíg én tolom a műsort. Ez még rendben is lett volna, ha közben nem jön egy-két vendég, hogy inni szeretne. És hát Gury nem tudta őket kiszolgálni, mert sem az árakat nem tudta, sem a kassza működését. Egy ideig türelmesen vártunk, hogy majd megjelenik Rutikánk, de aztán hamar rájöttünk, hogy esélytelen. Így hát az lett a dolog vége, hogy egyszerre csináltam a kvízt és szolgáltam ki a vendégeket. Azaz ha vendég jött Gury kezébe nyomtam a kvízt, hogy "Nesze, olvasd te a következő kérdést!", addig meg én csapoltam a sört. Mondjuk a vendégek jót szórakoztak a dolgon, de akkor is elmehet Ruth a sunyiba. Legközelebb akkor jelent meg, amikor lement a program, de akkor is csak azért, hogy közölje, hogy lelép. Otthagyott hangfalastul mindenestül Guryvel, akinek elvileg csak kilencig vagy tízig kell dolgoznia. De Ruth azt találta ki, hogy tanítsam meg, hogy kell zárni a szállodát... Az igazi pofátlanság csupán az a dologban, hogy a Bingo bevétel fele így is Ruth-t illette, hogy szinte semmit sem csinált, szerencsétlen Gurynek meg öt fonttal szúrta ki a szemét. Mondjuk én ugyanolyan jól jöttem ki anyagilag a dologból, mint Ruth, úgyhogy egy szavam sem lehet... De azért mégis...

Május 11.

Obani kulturális kalandozásaink következő állomásához érkeztünk. Oban Whisky Distillery, azaz a helyi whiskygyár. Magammal vittem a fényképezőgépemet, de ahogy sejtettem, a gyár területén tilos volt használnom. Azért pár kép így is készült a gyár előtt, amiket lejjebb megtekinthettek. Amúgy igazán izgalmas program volt, ahol bemutatták nekünk a whisky gyártás teljes folyamatát lépésről-lépésre és még kóstolót is kaptunk. Mondjuk a hatvan fok körüli "spirit"-nek nevezett áttetsző lé (még hiányzott neki három év a tizennégy éves érlelési folyamatból) elég kemény cucc volt. Kábé mint egy durvább magyar pálinka whisky ízesítéssel.

Bea szomorúan néz utánunk. Neki maradnia kellett mert ő volt beosztva recepcióra.

A whiskygyáras móka után egy jó hangulatú Scottish Night várt ránk, ami több okból is megmelengette a kis szívemet. Először is szokás szerint el kellett mondanom a "Pay silence for the Haggis!" mondatomat, azonban ez szinte lehetetlen volt, mert az előző napi kvízbulim után amikor kiálltam a vendégek elé a táncparkettre, már a puszta jelenlétemtől tapsban és ujjongásban törtek ki. Ez egyszer valóban szükség volt csendet kérni a Haggishoz.

A második örömforrásom anyagi jellegű volt. Egy néni lehajolt a pultnál, felemelt a földről egy tíz fontost és közölte, hogy ezt valaki elejtette, majd a kezembe nyomta... Mondtam jól van "majd ha jelentkeznek érte, visszaadom a gazdájának!". Ó persze...

Május 12.

Megint Ruth. A héten harmadszor. Én nem tudom mi folyik itt, de ez már tényleg hihetetlen...