Október 18-19.

Először is szeretném jelezni, hogy nem telt csurig az email fiókom az általatok küldött izgis sztorikkal, úgyhogy továbbra is jelzem, hogy a lecke továbbra is él. Meséljetek! Aki már megtette, annak egyrészt köszönöm, másrészt ne legyen rest legközelebb is billentyűzetet ragadni!

***

Képzeljétek, tegnap megkaptam a második fizetésemet. Kinyitottam a borítékot és csak úgy ömlött ki belőle a rengeteg pénz. A "rengeteg" pénz. Egészen pontosan 9,50 font. Enyhén szólva sokkos állapotba kerültem, és nem tudtam hirtelen, hogy ez valami ócska poén akar lenni, vagy ennyire hülyének néznek engem. Aztán kiderült, hogy egyik sem. Brian elmagyarázta nekem a dolgot. Szóval az van, hogy most kaptam meg azt a pénzt, ami az első félheti munkámért járt. Ebből még levontak egyheti lakbért - mert a múltkoriból vonták le a félhetit -, illetve levonták azt a száz fontot is amit a Home Office regisztrációhoz kaptam kölcsön. Így maradt végül ez a gyönyörűséges összeg, amit már úgy vártam mint a messiást. Értitek, ugye?

Úgy döntöttem hát, hogy este eliszom az összes béremet. Danielanak úgyis szülinapja volt, másnap úgyis szabadnapom volt, részeg sem voltam még mióta itt vagyok... De előtte még hátra volt egy vacsoráztatás.

Vacsoránál Brian kiszúrta - miután két és fél hete itt dolgozom - hogy a cipőm nem az a fajta csinicipő amit hordanom kéne, hanem sportcipő. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy nem, ez nem sportcipő, nem jártam sikerrel. Még az a szerencse, hogy ezt a cipőt kiutazásom előtt, csak és kizárólag azért vettem, hogy legyen egy olyan kényelmes fekete cipőm, ami nem töri szét a lábamat és tudok benne dolgozni. C'est la vie!

Azért így is hasznosítom majd azt a cipőt. Szuper lesz takarításhoz. Ugyanis amiben eddig takarítottam, az egy olyan sportcipő volt, ami kábé egymillió éve van meg, talpa már gyakorlatilag nincsen, ellenben nagyon jól szellőzik, mert jól el van látva lyukakkal meg szakadásokkal. És ha már Brian úgyis lesportcipőzte a szép fekete cipellőmet, akkor legjobb lesz ha a takarítást - mint sportot - ezentúl abban űzöm. Ennyi.

Vacsora végeztével sikerült csórnom végre egy Cranachant (amit a múltkor helytelenül G-betűvel írtam). sajnos csalódnom kellett benne. Mondjuk az igaz, hogy Számi kicsit másként csinálta, mint a Ben Doran szakácsa, ami azt jelenti, hogy az övében nyoma sem volt méznek illetve whiskynek, hanem úgy nézett ki, hogy a pohár alján málna, a pohár többi részén meg valami borzasztó ízű tejszín, a tetején pedig három szem műzli, meg még egy málnaszem. Imádom, hogy Számi mindenen tud spórolni. Mindenen, kivéve a krumplin...

Számi féle Cranachan után mentünk is a pubba. Gyorsan vettem is egy dupla whiskyt - mert ugye a kemény férfiak Skóciában csak azt isznak -, meg egy pint sört, hogy azért lehessen valamivel öblíteni. A heti fizetésem ennél a pontnál gyakorlatilag el is fogyott. De sebaj, múlt héten félretettem a képzeletbeli malacperselyembe egy rakat pénzt, úgyhogy végül több, mint egy heti béremet tudtam elinni.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy még így is kispályás vagyok. Daniela hat (azaz hat) tequilával indított. Aztán betolt még hármat. Ezután gyakorlatilag semmi jelét nem mutatta a részegségnek, sőt szirré-szarrá vert minket billiárdban. Tanulság: sose próbálj meg leitatni egy ecuadori csajt, mert valószínűleg előbb halsz meg, minthogy ő berúgna.

Én nem is próbáltam meg leitatni Danielát, de azért sikerült teljesítenem a berúgás projectet. Azért volt jó, mert így bátran szóba elegyedtem két fickóval, akik közül az egyik skót volt, a másik meg angol... Csak a kellemes beszélgetés végén döbbentem rá, hogy valójában egy szavukat sem értettem.

A kellemes részegség állapotában sikerült még inkább megbizonyosodnom arról, hogy mennyire is borzalmasak itt a fürdőszobák. Hogy a fenébe ne forrázzam le a kezem, amikor azt sem tudom, hogy melyik csapot nyitom ki? Ez akkora sokk volt nekem, hogy még fel is jegyeztem egy cetlire, hogy "hideg-meleg részegen". Ilyesmiket szoktam jegyzetelni, hogy eszembe jussanak a sztorik, amikor írom a blogot. Mondjuk most elég nagy gondban voltam, mert ez a kis feljegyzés gyakorlatilag olyan olvashatatlan lett, hogy kész csoda, hogy nemzetközileg elismert kódfejtők bevonása nélkül sikerült rájönnöm a tartalmára.

Másnap. Iszonyatos másnap. De legalább szabadnap és még a Nap is süt! Első szabadnapom, amikor nem zuhogó esőre ébredek.

Ebéd után elmentünk Beával, Ferivel meg Attilával a városba kikódoltatni a telefonomat. Ez maradt a telefonvásárlás projectből... A hely, ahol megcsinálták a kikódolást a város szélén található. A tescon is túl, a Lidl-ön túl, sőt még az Aldin is túl. Az "üzlet" egy két négyzetméteres helyiség, ami tele van hányva mindenféle szeméttel és néhány mobiltelefonnal. Az eladóbácsi is egyből belopta magát a szívembe, amikor a hungry hungarian poénnal indított, de azért be mertem vállalni, hogy otthagyom a telefonomat egy órára, anélkül, hogy bármilyen igazolást is adott volna, hogy az nála van. Nem sok reményt fűztem a dologhoz, hogy valaha még viszont látom épségben (a telefont, nem a bácsit), de szerencsére félelmeim alaptalanok voltak. A bácsi teljesítette a küldetést (15 fontért), és még adott is nekem ajándékba egy SIM kártyát. Ami azért jó, mert én már kaptam korábban Katától pont egy O2-s SIM kártyát, amit itt mindenki használ,  így majd eladhatom a következő emberkének, aki majd jön dolgozni.

Ezután már csak fel kellett töltenem a kártyámat. Újabb tíz font.

Aztán bementünk egy boltba, ahol Feri vett egy pulcsit. Meg én is. 25 fontért. Nem bírtam otthagyni. Nagyon jól néz ki. Ráadásul a belsejében pihe-puha szőr van, aminek köszönhetően melegebb, mint a télikabátom.

Ezek után - meg ugye a repülőjegy vásárlás után - maradt tíz fontom. Egy hétre. A malacpersely is kiürült. Még gondolkodtam, hogy azt a tízest elköltsem e hősugárzóra, hogy a hidegebb napok közeledtével, megússzam a fagyhalált a szobámban, de végül ezt a tervez elnapoltam.

Egyébként a hősugárzó vásárlás itt bevett szokás. Feri is vett egyet. Csak napközben el kell ügyesen rejteni. Brian nem láthatja meg. Tiltja ugyanis a használatát, mert sok áramot fogyaszt. Bezzeg ő sunyiban lopkodhatja a bárból a piákat, mi? Pedig az is pénzbe kerül ám. Ejnye-bejnye Brian bácsi.

Szóval jelenleg tíz fontom, meg egy kurva jó pulcsim van. Jövő héttől viszont igazán elkezdem feltölteni a malacot. Becsszó. Különben kénytelen leszek levágni a saját kezemet.

A délutáni pénznyelő program után Feri megtanított Snookerezni. Merthogy van ám Snooker asztal a szállodában.

Egyelőre még sikerélményem nem sok volt, mert gyakorlatilag minden meccset negatív pontszámmal zártam, dehát tudjuk, hogy lehet bejutni a zeneakadémiára. Gyakorlással.

Játék közben egy vendég (egy öreg angol bácsi) odajött kibickedni. Végül egész kellemesen elbeszélgettünk vele, majd kihívtuk őt is egy játékra. Konkrétan szarrá vert mindkettőnket. Járni már alig bírt, de úgy lökdöste le a golyókat, hogy csak na. Na nembaj, legközelebb mi nyerünk. Bár ő 60-70 évvel többet gyakorolt, mint mi, de talán mi őstehetségek vagyunk. Talán. Valószínűbb, hogy nem.

Hát ennyi a mese mára. Végezetül itt van pár kép Daniela szülinapjáról, amin megmutatom azokat az emberkéket, akikről eddig meséltem. Remélem Daniela nem harapja le a fejem, amiért felhasználom a képeit. Bár feltette őket facebookra, úgyhogy egy szava sem lehet.

Baloldalt a sarokban Jon ücsörög (Gudjon haverja, aki a Ben Doranban dolgozik egyébként, csak eljött látogatóba), középen Gudjon magyaráz, a kép jobb szélén pedig Feri iszik

Andrew, én, Bea

Feri játszik, Attila nézi

Andrew, én, Lilla (Andrew barátnője) és Gudjon, aki épp húzóra issza a sört, mert menő gyerek

Daniela iszik

Mesterem: Michal

Kemény fiúk: Andrew és Feri

Bea & Attila páros a háttérben, Daniela & sör az előtérben

Jon, Gudjon, Andrew, Feri, plusz Lilla lábai

Zuzana és a nyelve egy kék koktél után. Ő Michal barinője.

Most jöttök ti!

Kedves olvasóközönségem! 

Arra gondoltam, hogy ha már én elárasztalak titeket, mindenféle izgalmas és kevésbé izgalmas élményekkel, ti se hanyagoljatok el engem. 

Úgyhogy arra kérek mindenkit, aki szívén viseli a sorsomat, hogy tegye szebbé a napjaimat azzal, hogy írjon nekem minimum egy sztorit, ami októberben esett meg vele, vagy akárkivel aki számomra érdekes lehet! Szóval jöhet pletyka, vicces vagy nem vicces történet, vagy akármi, amiről úgy érzitek, hogy számomra kicsit is érdekes lehet!

Küldhetitek e-mailben, itt kommentben, facebook üzcsifalon, vagy ahogy jólesik. ű

Hajrá-hajrá!

***

Amíg gondolkodtok elmesélek pár dolgot én is, ami az előző bejegyzésem óta történt velem. Mondjuk egyre kevesebb az újdonság, de azért mindig történik ez-az.

Tegnap például egy számomra már teljesen megszokott strip-day volt... Egy hangyányit ugyan többet kellett szenvednem a szobák takarításával, mert amíg nem voltam Oban-ben, addig Gudjon (az izlandi srác) takarította a szobáimat és  ő azért nem a legalaposabb gyerek. De amúgy szerintem bírja a búrámat. Felajánlotta például, hogy esténként átmehetek a szobájába filmet nézni amíg nincs saját laptopom, mert ő hozott egy csomó jó mozit. 

Kicsit megijedtem azért, hogy rajtam akarja levezetni a felgyülemlett szexuális energiáit, úgyhogy a biztonság kedvéért rákérdeztem a dologra. Természetesen azt válaszolta,  hogy minden álma én vagyok. De ez persze csak poén volt... Egyelőre még nem néztünk együtt filmet.

***

Ma végre éreztem az erőt! Egy átlagos szobát ma már én is képes voltam kábé öt perc alatt kitakarítani. Ilyen az igazi sikerélmény. Mondjuk annyit csaltam, hogy a törölközőket bekészítettem előre a fürdőszobákba, így azokra már nem kellett időt pocsékolni takarítás közben. De azért így is elég jó vagyok. Mondjuk Attiláék mesélték, hogy volt egy srác, aki kevesebb mint kettő perc alatt ki tudott takarítani egy szobát. Mérték stopperrel. Mondjuk ő állítólag úgy tolta, hogy egyik kezével törölgetett, míg a másik kezében lévő tisztítószeres spray-jel már fújta a következő felületet...

Takarítás közben egy újabb sztereotípiával gazdagítottam a gyűjteményem. Most az angolokkal kapcsolatban. Merthogy angol csoportunk van. Tegnap érkeztek. Eddig egy éjszakát töltöttek a szállodában. Mégis tizenegy szobában huszonkilenc törölközőt kellett cserélnem. Ráadásul úgy, hogy a legtöbb kádon látszott, hogy nem használták. Én nem tudom, de ezek lehet, hogy azt hiszik, hogy az a wc-papír. Vagy csak poénból dobálják a kádba a tiszta törölközőket. Szóval az angolok a szállodákban pazarolják a törölközőket. Mondjuk Mike-nak - aki egy emeleten dolgozik velem - csak négyet kellett cserélnie, úgyhogy lehet, hogy az újdonsült sztereotípiám nagy átlagban nem állja meg a helyét, de annyi baj legyen.

Viszont az angolok is vágják Puskás Ferencet. Legalábbis azok az öregek, akik az Alexandrába jönnek.

***

Munka után új feladat elé állított Feri. Nekem kellett levágnom a haját. Van neki egy menő kis hajnyírógépe, amit a kezembe mert adni. Hiába mondtam neki, hogy én még soha életemben nem csináltam ilyet, azt mondta, hogy az mindegy. Meg különben is ő a konyhán dolgozik, ki nem szarja le ott, hogy néz ki. Pláne, hogy amúgy is sapka van a fején. Ő tudja.

Végül elégedett volt a művemmel, és megdicsért, hogy milyen király vagyok, ahhoz képest, hogy először csináltam. Tényleg király voltam. Igaz, hogy a füle körül finoman szólva nem sikerült egyenletes vonalat vágnom, de mivel nem hagyta, hogy előbb eltávolítsam azokat a füleket a könnyebb hozzáférés érdekében, így magára vessen.

***

Tegnap megvettem a repülőjegyem hazafelé holidayre. Írjátok fel a naptárba, hogy január 16-án (ha minden igaz) otthon leszek jó sokáig.

Itt tartunk most. Épp szakad az eső. Most pihi. Este meló. Utána Daniela szülinapja valami - számomra még ismeretlen - bárban. Majd mesélek, ha ti is meséltetek.

Október 10-15. Tyndrum - Ben Doran Hotel

Október 10. este

Ahogy korábban említettem ezen az estén kellett volna átjutnom Tyndrumba. Meg is beszéltem Jonellel (ő a helyettes szakács, aki mindig abban a szállodában dolgozik, ahol a helyi szakács épp szabadnapos - a nevét egyébként tuti, hogy nem így kell írni, de annyi baj legyen), hogy meló után átfuvarozik engem, mert másnap ő is Tyndrumban dolgozik és egyébként is ott lakik.Igen ám, de ő körülbelül este nyolckor végzett és közölte, hogy csá, ő indul. Nekem még elég sok dolgom volt - amit ahogy Brian utasításba adta - nem hagyhattam félbe. Megkérdeztem Jonelt, hogy ha ő elmegy én mégis, hogy a rákba fogok átjutni, az innen 40 mérföldre lévő Tyndrumba. "Az nem az én problémám. Az a te problémád." közölte és elhúzott. Hogy egyem a zuzáját.

Munka végeztével megkérdeztem Briant, hogy akkor most mi lesz. Hát végül szerzett nekem egy jó kis fuvart: reggel hatkor legyek a szálloda előtt és a tejesember elvisz a furgonjával és így odaérek időben, hogy a munkát reggel nyolckor el tudjam kezdeni. Szuper, ismét nem tudom kialudni magam. De ha már így alakult, legalább el tudtam menni Andrew szülinapjára a közeli pubba. Gondoltam megiszok egy sört, aztán irány az ágy, hogy másnap amennyire lehet, friss legyek. Végül a sörön kívül muszáj volt kipróbálnom az Oban whiskyt is. És ha már kipróbálom, nyilván nem érdemes bepiszkítani egy poharat egy szimpla adaggal, így hát dupla lett... Megaztán amúgy is megkaptam az első fizumat előre (amit egyébként másnap kellett volna (Monday: payday), úgyhogy csak kellett költekeznem egy picit. Tehát még lejátszottam egy billiárd meccset is... Aztán meg egy visszavágót... Így a korai fekvésből fél egy lett, de legalább gazdagabb lettem egy söröskorsóval meg egy whiskys díszdobozzal.

Október 11. Mostmáraztán igazán Tyndrum

Reggel hat. Tök sötét. Szép csillagos ég. Én pedig egy zombi vagyok.

Megérkezett a tejesember. Azt hiszem Garynek hívják, bár nem vagyok benne biztos, de az állapotomra való tekintettel megérthetitek, hogy nem az volt a fő problémám, hogy megjegyezzem a nevét...

Azt tanultam, hogy nem szabad beszállni idegen bácsik autójába, így félve ültem csak be. Azaz ültem volna, ha nem a vezetőülés felől közelítettem volna. Jó, hát sötét volt még. A fickó kicsit meglepődött, de aztán elmagyaráztam neki, hogy nem én vagyok rossz helyen, hanem a kormány...

Végül sikerült a jó (azaz szerintem a rossz) oldalra beszállnom, így életemben először baloldalon utazhattam egy anyósülésen. Nem tudom mennyi idő kell ahhoz, hogy elmúljon az ember halálfélelme, mikor az út baloldalán halad és a sötétben szemből fényszórókat pillant meg, de abban biztos vagyok, hogy egy óra nem volt elég.

Végül életben maradtam én is meg a tejesember is és megérkeztünk Tyndrumba. Gyors átöltözés és kezdődhet is a meló.

A Ben Doran szállodában gyakorlatilag minden ugyanolyan, mint az Alexandrában, csak minden egy kicsit nagyobb és mindenből egy kicsit több van. Több asztal az étteremben, több szoba, több idős vendég, több munkatárs és köztük persze több lány. Bár első blikkre nem sikerült felfedeznem eszeveszett bombanőket, akikre számítottam, de lehet hogy én vagyok túl válogatós, vagy még nem töltöttem el elég időt Skóciában.

Gyakorlatilag minden munkafázis ugyanaz volt, mint az Alexandrában, csak az itteni manager - Sean, Írországból - sokkal komolyabban ellenőrizte, hogy helyesen végezzük a dolgunkat, mint Brian. Például a szobák takarítása után egyesével végignézte az összeset, így most először végigporszívóztam az összes általam takarított szobát, amit az Alexandrában közmegegyezés alapján csak strip-dayen, illetve szökőévente egyszer csinálunk meg, annak ellenére, hogy ott is minden nap kéne. Mondjuk később megtudtam az aznapi páromtól, akit egyébként szintén Máténak hívtak (csak ő úgy írja, hogy Matej, mert szlovák... Hmmm Matej, holnap kakaó muhahaha), hogy azért ők sem porszívóznak minden nap.

Mikor végeztem a szobáimmal, elindultam kicsit felfedezni Tyndrumot... Hát nem ez volt életem leghosszabb tripje...

 

Tyndrum egy völgyben van, körülötte fű, hegyek, fű, kecskék, fű, fák és még rengeteg fű.

A faluban van két Highland Heritage szálloda, a Royal meg a Ben Doran. Egyébként ezekből, sőt a létező négy HH hotelből a Ben Doran a legnagyobb. Az Alexandra meg a legkissebb. A két szállodán kívül volt még a faluban egy benzinkút, pár kajálda, meg egy pub... Azt hiszem nem fogom megbánni, hogy Obanben dolgozom. Pláne, mert azt mondják, hogy Dalmallyban még ennél is kevesebb dolog van. Ráadásul már elsőre éreztem, hogy nálunk, Obanben sokkal családiasabb a hangulat a szállodában, mint itt. Nyilván mert jóval kevesebben vagyunk.

A séta után a délutánom hátralevő részét egy kiadós alvással tettem még felejthetetlenebbé , hogy aztán este kipihenten veszthessem el az összes önbizalmam.

Annak ellenére, hogy csak egy átlagos Scottish Night-os vacsorát kellett csinálnunk, teljesen elvesztettem a fonalat. A hatalmas étteremben úgy rohangáltam, hogy a saját nevemet nem tudtam volna elmondani, nemhogy azt, hogy mit kéne csinálnom az adott pillanatban. Hiába ugyanaz a rendszer, mint az Alexandrában, valahogy úgy éreztem, mintha épp a Marsról érkeztem volna. Nagyon rossz volt... No nembaj, következő nap turnusváltás - strip-day - lehet szépíteni. Tök jó!

Munka után kihasználtam az alkalmat, hogy itt végre normális nyomású vízsugárral mosakodhatok.

Igen, igen normális vízsugár az volt. De könyörgöm, krumplihámozóval nyúznám le a bőrt arról, aki képes egy húsz centis csővel ellátott zuhanyrózsát felszerelni egy átlagos méretű kádhoz. Nem akarom elhinni, hogy nincs egy értelmesen összerakott fürdőszoba ebben az országban... Külön hideg-meleg vizes csap (itt ráadásul, még fel is volt matricázva a melegvizes, hogy vigyázat kibeb*szott hot water), mindenütt a hülye visszafröccsenős WC-k és most még ez is. Komolyan mondom, Nagy-Britanniába költözök és nyitok egy fürdőszoba szaküzletet és hülyére keresem magam abból, hogy normális feltételeket teremtek az embereknek a tisztálkodáshoz.

Október 12.

Éljen, ismét kelhettem fél hatkor. Strip-day. Ez az amit soha nem fogok megszokni.

Reggeliztetés, csomagcipelés, majd szobák. Kivételesen nekem nem kellett a megszokott rend szerint szobákat takarítanom, csupán csak porszívóznom kellett. Egy emeletet. Az emeleten minden egyes szobát, folyosót, közösségi teret. Lassan életreszóló barátságot kötök Henryvel. Ő Henry:

Henry, the hoover

Ebédre egy számomra új ételt kaptunk. A neve Shepard's pudding. És mivel páran szerettetek volna jóféle skót recepteket, nesztek itt van:

Shepard's pudding

Gyűjts össze a konyhából minél több maradék húst (ha vannak otthon háziállatok, bátran vágd le azokat is a pikánsabb ízvilág elérése érdekében).

Daráld le a husidat, majd oszlasd szét egyenletesen egy tepsiben. A tetejére halmozz - lehetőség szerint előző napról maradt krumpliból készült - krumplipürét, majd mindezt szórd meg vastagon sajttal.

Jó alaposan süsd meg és már kész is. Jó étvágyat! 

Egyébként ebédkor jöttem rá, hogy mi zavar leginkább a Ben Doran Hotelben. Az, hogy míg az Alexandrában a staff roomban körbeülünk egy asztalt és közösen eszünk, addig itt úgy néz ki a dolog, hogy a szobában  körben a fal mellett vannak az asztalok, így mikor kajál az ember maximum a fallal tud beszélgetni. Ez nem akkora élmény. Páran éppen ezért inkább a konyhában esznek állva.

Délután új szobát kaptam Seantól, mert addig vendégszobában voltam (értsd, ezentúl egy vendég élvezheti a húsz centis zuhanyzócső előnyeit). Az új szobámban nem működött a WC. Mért is működött volna? Még szerencs, hogy csak egy pisivel avattam fel a drágát és azt le tudtam önteni pár pohár vízzel... Később kiderült, hogy valószínűleg csak én vagyok tök béna, mert Sean kábé három perc alatt varázsolta működőképessé a klotyómat. 

Este meglátogattam a helyi pubot, a Paddy's-t és kipróbáltam egy jóféle skót sört a McEwan's-t. Be kell vallanom, ittam már sokkal jobbat is. Egyébként így néz ki a Paddy's, Tyndrum egyetlen pubja:

Egyik újdonsült kispajtásom Rita, elmesélte, hogy ő gyakorlatilag minden este itt van... Félek, ha itt dolgoznék én is hasonlóan cselekednék, ami sem a pénztárcámnak, sem a munkabíró képességemnek nem tenne túl jót.

Október 13.

Délelőtt semmi extra nem történt, de ebédkor nagyon kiborultam. A szakácsnak valószínűleg nem volt kedve főzni, így ebédre zsömlét kaptunk, meg sonkát, meg zöldségeket... Első pillanat volt, amikor visszasírtam Számi főztjét. Reggelit ugyebár amúgy sem kapunk sosem, egész délelőtt melózók, aztán szendvicset adnak ebédre. Nem tudjátok elképzelni mennyire mérges (és éhes) voltam ebéd után. Még szerencs, hogy átjöttek Obanből délután vendégségbe Bea, Attila, Lilla meg Andrew, akikkel elmentünk a Paddy'sbe, ahol Rita rendelt valami fincsi kaját és nem bánta, hogy én is bele-belekóstoljak. Meg vettem magamnak csokit. Már annyira hiányzott egy jóféle csoki...

Vacsoráztatás közben egy Ír bácsi megkérdezte, hogy honnan jöttem. Hát magyarbúl. "Na és tudod ki az a Puskás?". Hát hogy a viharba ne tudnám! Ezekszerint Puskást tényleg mindenütt ismerik. Ez király!

Egyébként az Írekről jut eszembe. Soha ne nyissatok Írországban éttermet. Vagy ha nyittok, a szokásosnál kétszer több takarítószemélyzetet vegyetek fel. Ezek nem tudnak kulturáltan enni. A terítőt utánuk mindig cserélni kell és egy négy fős asztal alatt annyi kajamaradékot hagynak, hogy abból egy tíz fős család jól lakna. Lehet, hogy nem is esznek, hanem egyből a padlóra szórnak mindent.

Az Írek enni nem tudnak a Skótok meg beszélni. Erre ismét rá kellett jönnöm.

Az itteni egyetlen skót alkalmazott, Mary (egy kábé százhúszkilós, ötvenéves törpe, akinek olyan rikácsoló hangja van, hogy azzal embert lehetne ölni) vette fel a rendeléseket. Az egyik cetlin, egy a menün biztosan nem szereplő, számomra ismeretlennek tűnő szót firkantott fel. Mikor megkérdeztem tőle, hogy ez mégis mi a fene akar lenni, azt felelte: "Dzsászt csápsz". Mi van??? Végigkérdeztem mindenkit, hogy tudja e mi az a csápsz, míg végül Sean világosított fel. A papíron az ismeretlennek tűnő szó nem volt más, mint iszonyú ronda írással "potatoes", tehát a skót "csápsz" szó nem más mint emberi angol nyelven a chips. Mindig tanul valami újat az ember.

Vacsi után ismét Paddy's. Rita megint hívott, hát mentem. Meg amúgy is jött a legcsinibb lány akivel eddig skóciában találkozhattam, Erika Brazíliából. Még dumáltam is vele, amennyire a nyelvi képességeim megengedték. Hát igen, az angolt még gyakorolnom kell...

Október 14.

Utolsó napom Tyndrumban. Pedig már kezdtem megszokni az itteni létet is. De azért már vágytam vissza Obanbe (annak ellenére, hogy tudtam, hogy senki nem nyomkodta helyettem a fűtőtest gombját és nagyon hideg szoba fogad majd). Még szerencse, hogy a külső hőmérséklet viszont sokkal kellemesebb Obanben. Tyndrumban például reggelente már deres volt a fű, Obanben viszont (valószínűleg az óceán közelsége miatt is) még egész kellemes koraőszi idő van.

Átlagos nap volt ez. Reggeliztetés, szobatakarítás, a teljes délutáni szünet átalvása, majd vacsora. Vacsoránál ismét egy új skót étellel (egész ponosan egy édességgel) találkoztam, a Granachannel. És ez valószínűleg finom is mert a vendégek kapták, és nem én. Nagyon egyszerű elkészíteni. Íme a következő recept:

Cranachan:

Fogj egy poharat, az aljába tegyél egy kis mézet meg egy kevés whiskyt. Ezután töltsd tele a pohár maradék részét tejszínhabbal, majd mindennek a tetejére tegyél egy szem málnát és szórd meg egy kis müzlivel. 

Vacsi után indultam vissza Obanbe. Nagy szerencsémre nem a tejesemberrel (akivel elvileg mentem volna). Azért nagy szerencse ez, mert ő ilyenkor minden  fűszálnál megáll kirakni egy kis tejet. Tehát esélytelen lett volna, hogy éjfélnél előbb hazaérjek.

Végül Andy vitt engem. Andy lesz az új general manager a Highland Heritage-nél Sheena Thompson helyett és egy darabig ő lesz a helyettes manager is, amíg Reno helyett nem találnak valakit (merthogy Reno jövő héten végez). Tehát érdemes jóban lenni Andyvel.

Útközben elmeséltem neki a "csápsz"-os esetet. Mire megnyugtatott, hogy ő edinburghi létére maximum a felét érti a glasgowiak beszédének... Ha még Skócián belül sem értik egymást nem tudom mit akarok én.

Azért Andyt egész jól megértettem, de ez csupán azért volt - mert mint mondta - sokáig külföldön élt, így nagyjából levetkőzte az akcentusát.

Este tíz körül érkeztünk Obanbe. már szinte olyan érzés volt, mintha haza érkeztem volna. Szinte... Boldogan feküdtem le a teljesen kihűlt szobámba azzal a tudattal, hogy másnap végre szabadnapom lesz és bepótolhatom a kiesett alvásmennyiséget... Újratöltééés!

Amíg én pihenek, addig ti nézegessetek pár képet Tyndrumról:

Ben Doran Hotel - itt dolgoztam

Tyndrum a ködben - ilyet én is láttam ám

A közelebbi épület a Royal Hotel, a távolabbi pedig a Ben Doran

Október 15.

Ismét Oban. Szabadnapom alkalmából, tizenkét óra alvás után elmentem kicsit sétálgatni. Gondoltam veszek magamnak egy telefont, de mindegyiket túl drágának találtam, úgyhogy inkább vettem akciósan öt Kinder Buenót a Lidl-ben 1,63 fontért. Már négyet be is toltam...

Október 8-10.

Kaptok tőlem ajándékba egy viszonylag terjedelmes bejegyzést, mert nem tudom, hogy a következő négy napban lesz e lehetőségem irkálni. Ugyanis most én lettem az a szerencsés kiválasztott, akit kölcsönadnak a tyndrumi Ben Doran szállodának, ahol még mindig nincs elég munkaerő. Gondolom azért megyek én mert már nagyjából tisztában vagyok minden feladatkörrel és nincs párocskám akinek hiányoznék. Ma este már megyek is át... Megnézem magamnak azokat a lányokat!

Október 8.

Telnek múlnak a dolgos hétköznapok és persze hétvégék. Egyre jobban kezdek belejönni a dolgokba, pláne így, hogy végre pihenhettem egy napot. Egy átlagos szoba kitakarítását már kicsit kevesebb, mint tíz perc alatt képes vagyok abszolválni.

Mondjuk ezen a napon Briannek volt szabadnapja, így Reno - Brian helyettese - látta el a menedzseri feladatokat, aki egy kicsit komolyabban veszi munkájának azt a részét, hogy minket - rabszolgákat -  ellenőrizzen. Így mikor a szobáimmal végeztem, ő a vállára csapott pár rongyot és végignézte az összeset. Ahol kellett még törölgetett egy kicsit, én pedig megnyertem magamnak a feladatot, hogy mehessek vele még egy kört, mert a törölközőket sajnos nem sikerült tökéletesen felhajtogatnom a tartójukra. Hát igen, valószínűleg legközelebb már helyesen fogom... Amúgy elégedett volt a munkámmal. Azt mondta, hogy a törülközőkön kívül egy-két apró hiba volt, de nagyjából minden oké. Végülis ezt akár dícséretként is fel lehet fogni...

Egyébként takarítás közben felfigyeltem egy paranormális jelenségre. Ugyebár a vendégek nagy része életkoránál fogva ősz hajzattal rendelkezik. Namármost ennek ellenére egy-két kádból maroknyi barna és fekete szőrszálat kellett eltávolítanom, kábé mintha Chewbacca zuhanyozott volna bennük... Ki érti ezt? Pedig az ősz hajszálak olyan szépen beleolvadnának a kád egységes fehér színvilágába...

Az izlandi gyerek - akit mint kiderült nem Giljonnak, hanem Gudjonnak hívnak - megint alkotott. Elmesélte, hogy mivel az ő elektronikai kütyüinek a dugói sem kompatibilisek a helyi konnektorokkal, gondolt egy nagyot, és levágta az összes kábel végéről a dugót, és ha jól értettem a csupasz drótokat dugdosta a lyukakba. Ahelyett, hogy 5 fontért vett volna egy átalakítót... Amit ezzel az akciójával megspórolt, azt - sőt még többet is - kénytelen volt egy új telefonra költeni. A régi telefonja ugyanis nem hálálta meg a nem rendeltetésszerű használatot, azaz töltés közben gyakorlatilag felrobbant és szénné égett...

Egyébként ez a Gudjon gyerek nem nyerte el túlságosan a munkatársak szeretetét. Akik eddig vele dolgoztak - én nem tartozok közéjük - mind panaszkodtak, hogy nem igazán hajlandó semmit megcsinálni. Mesélték, hogy előző este - amikor ugyebár nekem szabadnapom volt - Brian törölgette helyette a zsúkocsikat. Ki tudja miért. Mondjuk vicces lehetett, ahogy Brian, Scottish Night okán skótszoknyában hajolgat és pucolja a kocsikat, miközben Gudjon aktívan nézi és tanulja a helyes technikát.

Közeben Attila visszatért Tyndrumból és megerősítette, hogy igen, hét egyedül álló magyar lány (meg egy brazil) szeretettel látna hím egyedeket is munkatársként... Na ide megyek én is ma este.

Attilával arra is gondoltunk, hogy esetleg Gudjont és Danielát ki is cserélhetnénk a két leghelyesebb tyndrumi lánykára. Gudjonnak úgyis dolgoznak ott haverjai, akik egyébként rendszeresenátjárnak Obanbe, minek következtében Gudjon előszeretettel abszolválja enyhén spiccesen a vacsorákat... Daniela meg ugye nem képes rendesen elmosogatni...

Egyébként vasárnap - azaz ma - szülinapi zsúrozás lesz (amiből kölcsönadatásom miatt én sajna kimaradok). Andrew 25 éves. Ennek okán bementünk délután a városba ajándékokat meg tortát venni. Mikor a Tesco söröspolcaihoz értünk, elhatároztam, hogy ezentúl minden alkalommal ha arra járok vásárolok egyet - mindig különbözőt - a skót sörök közül. El is kezdtem hát eme terv megvalósítását. Szóval Bálint örülhetsz. Kapsz majd egy csomó söröscímkét! Mondjuk nem nagyon érdemled meg, mert a te negatív energiáid miatt kellett a multkor mosogatnom.

Este felszolgáltuk a vacsorát. Közvetlenül utána pedig nagy tettet hajtottam végre.

Gondtalanul pakolgattam le az asztalokról a retkes cuccokat, mikor egyszer csak az egyik sarokból pisszegésre lettem figyelmes. Egy néni kucorgott az asztala mellett a fel felé fordulva. Nézem, szegénykét mi lelte, mire kiderült, hogy nekem pisszeget, sőt még intett is, hogy menjek oda. Hát fogtam magam és odamentem, ő pedig a falra mutatott, ahol egy éjjelilepke pihengetett. Erre én - a hős - mondtam a néninek, hogy megmentem a lepkéje életét (máskülönben valószínűleg egy porszívó porzsákjában végezte volna). Meg is mentettem. Kivittem a szabadba. A néni nagyon hálás volt nekem.

Erről az esetről, nem tudom miért, de eszembe jutott ez a kis dalocska:

1. Látlak, kis bogár,
S mondhatom, hogy elég csúnya vagy.
A hátad keménykés,
A lábaid pedig hosszú undorítóak.

2. Ahogy mászol itt,
Észre sem veszed, hogy veszélyben forog az életed.
Egy szörnyű negyvenes láb
Léphetne most rád, bizony.
Nánánnánánáá, kis bogár.

3. Ámde kis bogár,
Én ilyet veled nem teszek.
Mássz csak inkább el,
Éld le kis szaros életed!

4. Hisz bármit mondanék,
Úgysem értenéd, s veled amúgy is mit kezdenék
Hisz még azt sem fogod fel,
Hogy nem taposlak el,nana
Mert én jó vagyok, hmhmmm.   

(L'art pour l'art társulat: Bogárdal)    

Sajnos videót nem találtam hozzá...

Tudom, tudom a lepke nem bogár, dehát ez van.

Október 9.

A lepkés sztori folytatódott. Reggeli utána ismét pisszegésre lettem figyelmes. A hang forrása megint a néni volt. Odamentem hát hozzá, hogy megtudjam, most milyen élőlény életét tehetném jobbá. De ezúttal lepke helyett 3 fontot nyomott a kezembe. Ecsém, az majdnem ezer forint!

Attila azt javasolta, hogy legközelebb engedjek szabadon kígyókat az étteremben. Azok befogása biztos megér vagy hat fontot.

Ez a nap egyébként ismét strip-day volt. Kelés fél hatkor. Tök jó, ilyenkor megy a Pingu a BBC-n. Mondjuk nem ugyanaz az élmény hajnalban, munka előtt Pingut nézni, mint másnaposan, kelés után, délután háromkor a SZINen, de azért a hangulat részben átjött. A Pingufesztivál hangulat!

Már az előző strip-dayen is felhívta a figyelmemet valamire Michael, de akkor még nem vettem igazán komolyan. Ez a valami mégpedig az, hogy ilyenkor, amikor a turnusváltás miatt a legtöbbet kell dolgoznunk és csak minimális szabadidőnk van, mindig süt a Nap. Basszus tényleg így van. Általában nincs olyan nap, hogy ne esne valamennyi eső, viszont most, meg az előző strip-daykor egy ártatlan bárányfelhőcske se volt hajlandó feltolni magát az égre. De sajnos - mint tudjuk - "A WC ablakába soha nem süt be a Naaaap..."

Egy kis csoda azért valamicskét helyrebillentette a nap mérlegét. Az ebédben - akármennyire is kerestem - egy darab krumplit sem lehetett felfedezni. Most először. Tészta volt valami piros, húsos mindentbele szósszal. Valóban minden benne is volt, de krumpli nem. Hát ilyen is van.

Október 10.

Az van ma. Eddig semmi extra. Vacsi után irány Tyndrum. Majd mesélek!

Szabadnap

Egy hét

Eltelt egy hét. Ma van az első szabadnapom. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmit. Csak írkálok ide ezt-azt, ami eszembe jut.

Például itt van egy-két érdekesség az elmúlt hétről:

Mióta itt vagyok, nem szedtem be még egy darab allergia, illetve asztma gyógyszert sem. Az itteni tiszta levegő valahogy helyettesíti a kábszereimet. Úgy tűnik kár volt sokezerforintért bevásárolni több hónapra ezeket a cuccokat és attól rettegni, hogy a repülőtéren elkapnak, mint drogcsempészt...

Mióta itt vagyok, nem rágom a körmöm. No nem azért, mert nincs semmi stressz, hanem egész egyszerűen azért, mert a napjaim nagy részében olyan retkes a kezem, hogy nincs kedvem a számba nyúlkálni. Ha meg kedvem van hozzá, akkor időm nincs...

Mióta itt vagyok, tudom hogy nincs olyan étel, amit ne lehetne feldobni egy kis krumplival. Habár a spagettiszószba szeletelt krumpli tegnap este még kicsit meglepett. Viszont a mai pörköltszerű akármiben szinte természetesnek tűntek a krumplidarabok (nem, nem köretként, hanem a pörkölt szerves részeként)...

Mióta itt vagyok, kezdem megszokni, hogy napi 10-20 WC kagyló előtt kell térdelnem, annak ellenére, hogy nem is piáltam be, mint az állat...

Mióta itt vagyok, még nem találkoztam jó nővel...

Mióta itt vagyok, hiányoztok otthoniak...

stb.

Apa küldött nekem pár linket obani fotókról, hogy ha van szabadidőm csekkoljam, hol vagyok. Most van szabadidőm, úgyhogy megosztok veletek párat ezekből a képekből, hogy ti is csekkolhassátok hol vagyok. Ha lesz fényképezőgépem, akkor természetesen majd boldogítalak titeket a saját fotóimmal is.

Alexandra Hotel, a munkahelyem

A helyi "Colosseum" (ami menőbb mint a római), illetve a híres obani whiskygyár

Caledonian MacBrayne, a komp, ami a környező szigetek és Oban között ingázik. Ha kinézek az étterem ablakán, 5ből 4szer látom elsuhanni magam előtt

Még egy ilyet is találtam. Ez az a papírsatyesz, amit Scottish Nighton hordani kell. És igen, kábé ilyen típusú emberkék a szálloda vendégei.

A fényképek után pár friss élmény:

Tegnap Ferivel (ha úgy tetszik Frenkkel) a két munka közötti szünetben, elmentünk intézni a Home Office regisztrációt. Tök boldog voltam, hogy mindez 90 fontba plusz 9 font kezelési költségbe került (amit, ahogy már említettem Brian előlegezett meg nekem) így egyelőre az anyagi helyzetem nem túl rózsás (kb mínusz 75font)... De hétfőn megkapom az első fizetésem, úgyhogy lesz itt még kolbászból kerítés, meg tejjel-mézzel folyó kánaán, meg a fene tudja, még mi. 

Az ügyintézésből hazafelé menet olyat láttam, amilyet eddig még soha. Pasas megy az utcán, kezében póráz, póráz végén gyerek. Frankón vissza kellett fordulnom, mert nem voltam benne biztos, hogy az agyam helyesen dekódolta a látványt. De igen. Ez vajon bevett szokás errefelé? Ugyanezzel az erővel lehetne fogni a gyerek kezét is, nem? Kedvem lett volna odamenni és kipróbálni, hogy vezényszóra ül/fekszik e a kölyök...

Este meglepődve tapasztaltam, hogy a vacsorához tartozó beosztáson az áll a nevem mellett, hogy "kitchen". Mondjuk már korábban gyanús volt, hogy mért kaptam, konyhai egyenruhát is (szexi, bordó póló, ugyanilyen nadrág és egy igazán menő fehér sapka). Megkérdeztem Michaelt, hogy ő már dolgozott e a konyhán az alatt a négy hónap alatt mióta itt van. Azt mondta, még soha. Tehát engem különleges megtiszteltetés ért... Mondjuk még van egy két emberke, aki időnként megfordul a konyhán, de nem gondoltam volna, hogy én is közéjük tartozom majd. Lehet, hogy azért kellett beállnom, mert például Attila az ilyen emberkék közé tartozik, de őt Brian kölcsönadta pár napra a tyndrumi szállodának.

Szóval konyha. Bálint most örülhetsz: annyit mondtad, hogy úgyis mosogatni fogok... Hát cseszed, mosogattam. Na nem ám a poharakat meg a tányérokat a mosogatógéppel, hanem a tepsiket meg a lábasokat meg a fazekakat. Kaptam csinos kis rózsaszín gumikesztyűt meg piros köténykét, hogy az élmény még ütősebb legyen...

Vacsora kezdetekor abba kellett hagynom a mosogatást, mert a tálalásban kellett segítenem. Én pakoltam a tányérokra a paradicsomszeleteket, meg valami zöld, lóheréhez hasonlító növényt (angolul valami T-betűs neve van, direkt meg is jegyeztem, de azóta véletlenül elfelejtettem), meg az elmaradhatatlan sült krumplit.

Vacsora után ismét a kedvenc feladatomat csinálhattam, amikor hozzák be a retkes edényeket és gyűjtögetnem kell a tálakról a még felhasználható kajákat. Jelen esetben petrezselymes krumplit meg párolt zöldséget. Említettem már, hogy a mai ebédem valami pörkölt volt krumplidarabokkal?

Ezután evőeszköz törölgetés. Daniela mosogatott tegnap (az ecuadori csaj), mert Andrewnak - aki általában mosogatni szokott - szabadnapja volt. Daniela már napközben is felidegesített kicsit, mert a szobákból begyűjtött csészéket sikerült olyan szépen elmosogatnia nekem, hogy szinte az összeset újra kellett mosnom. Gondoltam talán vacsoráig összekapja magát, de nem így lett. Az evőeszközök fele, gyakorlatilag annyira retkes volt, hogy jobban jártunk volna, ha mosogatás helyett Daniela inkább végignyalogatja az összeset. Tuti, hogy tisztábbak lettek volna... Mikor körülbelül a huszadik evőeszközt vittem vissza neki és mutattam, hogy milyen undorítóan néz ki - finoman jelezve, hogy nem ártana egy picivel nagyobb alaposság - a kezembe nyomott egy dobozt, hogy abba gyűjtsem azokat, amiket újra el kell mosnia. Hát öcsém, ez inkább kétszer elmosogat szarul, mint egyszer normálisan...

Most, hogy szabadnapom van Daniela takarítja az én szobáimat... Megkérdeztem a többieket, hogy ezt is hasonlóan szokta e csinálni, mint a mosogatást. A válasz egyöntetű igen volt. Előre rettegek a holnaptól...

Este munka után néztem egy kicsit a TV-t. Nincs ebben semmi meglepő, néha elő szokott fordulni. Az azonban eléggé meglepett, hogy a BBC híradóban Magyarországról láttam tudósítást... Jelentem, a Marcal és a Duna vörösiszap-szennyezése nemzetközi hír... 

Október 4-5. Szerencsétlenség a köbön

Amikor az előző bejegyzést írtam nem gondoltam volna, hogy történhet velem még bármi említésre méltó a strip day fáradalmai után ugyanazon a napon. De történt.

Először is megkaptam az első borravalómat egy újonnan érkező vendégtől bőröndcipelésért. Kemény 50 pennyvel lettem gazdagabb. Meg kell ám becsülnöm ennyit is, mert az első fizetésemet csak jövő hét hétfőn kapom meg és addig még igazolványképet is kell csináltatnom (kb 5 font) Home Office regisztrációhoz (ami egyébként 90 fontomba fog kerülni, de szerencsére ezt Brian megelőlegezi nekem) és a ma esti pubozáshoz sem árt némi pénz. Nem para van még 20 fontom. Azaz most már 20 fontom és 50 pennym. 

A következő nagy esemény ami történt velem, kevésbé volt kellemes, mint a pénz keresés... Épp a vizes kancsókat töltögettem és dobáltam beléjük a citromszeleteket (ez a water jug manager feladata, aki én vagyok), amikor realizáltam, hogy nincs elég citrom felvágva. Hát elővettem párat és elkezdtem felvagdosni. rendben is lett volna a dolog,, ha csak a citromot vagdostam volna és az ujjamat kihagytam volna a dologból. De nem hagytam... Sikerült úgy belenyisszantanom a középső ujjamba, hogy a vér körülbelül 2 méteres körben fröccsent szét. Még ez sem lett volna nagy baj, ha mindezt nem a frissen előkészített pástétomok közvetlen szomszédságában történik. De ott történt... Szegény Száminak (az indiai szakácsunk, akinek tuti, hogy nem így írják a nevét, de valahogy így kell ejteni) nyolc adag kaját kellett a kukába dobnia, mert nem mutattak jól rajta a vércseppek. Megpróbáltam menteni a helyzetet, hogy esetleg csinálhatna belőlük Bloody Maryt, de ettől nem igazán lett boldogabb. Az már csak hab a tortán, hogy a hűtőszekrények is úgy néztek ki, mintha előttük lőttek volna valakit fejbe. Jó ez enyhe túlzás, de tényleg kemény volt.

Megpróbáltatásaim azonban ezzel nem értek véget. Vacsoránál egy bácsinak ugyanis sikerült úgy szervíroznom egy tál levest, hogy a fele az asztalon kötött ki, a másik fele pedig a kezemen (csak egy egészen pici ment a bácsi ölébe). Egyébként a leves tűz forró volt. Az egyensúly tehát helyreállt: bal kéz szétvagdosva, jobb kéz szétégetve. Innen azt hiszem már csak felfelé vezet az út, habár - mint tudjuk - mindig van lejjebb.

Vacsora után megérkezett az új "új fiú", Giljon (ejtsd "Gijjon") Izlandról, aki szintén versenybe szállt a Nap Legszerencsétlenebbike címért. Elmesélte, hogy Glasgowban rossz buszra szállt és sikerült elmennie valami másik városba Oban helyett, ahol szerencsére talált magának egy jó buszt, de mielőtt felszállt volna rá elejtette azt az egy literes üveget, amiben valami fincsi izlandi pia volt... Plusz pár óra utazás, mínusz egy jó kis esti berúgás. Biztos ő is azt hiszi, hogy ennél már csak jobb lehet.

Én is azt hittem, hogy milyen jó lesz, hogy feleannyi vendég lesz a szállodában, mint előző héten... Jaja tök jó. 

Tök jó, hogy az új vendégek száma alig több, mint hatvan. És tök jó, hogy az első emeleti szobákat majdnem fullra töltötték. És tök jó, hogy én az első emeleti szobákat takarítom. És tök jó, hogy egyel több szobám van, mint múlt héten, amikor majdnem kétszer ennyi vendég volt... Szóval minden tök jó.

Ma egyébként voltam angolórán. Indítottak egy ingyenes tanfolyamot a helyi könyvtárban a magamfajta bevándorló jómunkásembereket, úgyhogy ezentúl minden kedden eljárunk egy kicsit tanulgatni páran. Igazán vicces Skóciában ülni egy teremben, ahol 8-10 különböző nemzetiségű emberke van össze zárva egy picike szobában.

Kábé ennyi. Most pihizek, mert ma van az első offos délutánom, így nem kell részt vennem a vacsoráztatásban, úgyhogy talán holnapra is marad ujjam. Bár este kocsmázás, ott meg bármi megtörténhet...

Október 2-4.

Október 2.

Átköltöztem az új szobámba. Hatalmas alapterület, egy fűtőtest. Az is csak akkor kapcsolódik be 20percre ha megnyomok rajta egy gombot. Ergo ha este lefekszem viszonylag kellemes 15 fokban reggelre maximum 10 fok lesz. De legalább nemcsak hideg, hanem mocskos is volt amikor a cuccaimat odavittem. Így a délutáni pihenőidőm nagy részét a saját szobám takarításával töltöttem.

 A kilátás viszont egész szép. Pont a tengerre nézne, ha nem takarná el az a fránya szálloda.

A kollégák szerint a lehető legrosszabb szobát kaptam az összes közül, úgyhogy elhatároztam, hogy majd beszélek Briannel, hátha megengedi, hogy átköltözzek egy másikba. Merthogy van még egy, ami üres és klasszisokkal jobb az enyémnél. Például a fürdőszobában rendes nyomással jön a víz, ami ugyebár a popsimosáshoz elengedhetetlen. Sőt ha már itt tartunk, azt hiszem ott még bidé is van. Ebben nem vagyok biztos, de  most nem fogom lecsekkolni, mert fel kéne állnom hozzá.

Scottish Night

Minden turnus végefelé megtartják ezt a rendezvényt, ami abból áll, hogy a vendégek illetve mi dolgozók idióta skótkockás papírcsákót viselünk a vacsora ideje alatt, ami leginkább a Burger Kinges koronához hasonlítható. Brian felveszi a szexi skótszoknyáját a vendégek fogadásához. Míg megtelik az étterem, egy szintén skótszoknyát hordó fickó teljes erővel, vöröslő fejjel fújja a skótdudát, aminek - ahogy hál' Istennek testközelből megtapasztalhattam - botrányos, fülsiketítő hangja van. Nem gondoltam volna, hogy ez élőben ilyen borzasztó. Pedig az.

A vacsorán tipikus skót ételeket szolgáltunk fel. Sikerült elcsennem egy adag haggist, ami szerintem semmiben sem különbözik a jóféle magyar hurkától.

Vacsi után a vendégek átvonultak a bárba, ahol állítólag két lányka néptáncolt, Brian pedig vicceskedett. Teával itatta őket whisky helyett vagy valami ilyesmi. És biztos mindenki nagyon vidám volt. De én nem voltam ekkor már jelen, mert egyrészt a tököm tele volt a skót duda hangjával, meg a vendégekkel, meg amúgy mindennel, úgyhogy inkább elmentem sörözni pár sráccal. Az első skóciában elfogyasztott söröm volt ez. Igaz hogy egy indiai étterem, indiai söre volt (ami egyébként Cobra névre hallgatott), dehát valahol el kell kezdeni. Állítólag ez az egyetlen Lager sör amit itt inni lehet, merthogy a skótoknál az Ale sokkal elterjedtebb. Majd ha megyünk rendes pubba (keddre van tervbe véve), kipróbálom azt is...

Október 3.

Sejtésem beigazolódott. Olyan hidegre ébredtem, hogy épp csak a leheletem nem látszott. Végülis nem volt kellemetlen élmény, amikor kiléptem a szabadra és éreztem, hogy ott melegebb van...

Első dolgom volt, hogy megmondjam Briannek: költözök. Azt mondta, tudja hogy az enyém a legszarabb szoba, úgyhogy költözzek nyugodtan. Kösz.

Végül nem maradt időm átcuccolni ezen a napon, egyrészt mert az éttermet kétszer kellett felporszívóznom (az első menettel nem volt Brian megelégedve), másrészt kitalálták a srácok, hogy menjünk el focizni a helyi sportcentrumba... Mondjuk dög fáradt voltam és ugyebár focizni sem nagyon tudok, de meg kellett tennem a csapatért. De nem volt gáz, volt rajtam kívül még valaki, aki úgy focizott mint egy lány: egy lány...

Este még zombistyle-ban lerendeztük a vacsorát, aztán szunya.

Október 4. - My first strip day

Strip day a legrosszabb fajta day. Egyik turnus reggel távozik, a másik este érkezik, a kettő között pedig nekünk mindent ki kell nyalnunk csillivillire, plusz a szobákban ki kell cserélnünk mindent (kivéve persze a takaróhuzatot).

Kezdés 5:30kor. Csomagok lehordása a földszintre, reggeliztetés, étterem teljes kitakarítása, összes terítő cseréje, szobák kiürítése, szobák kitakarítása, ágyneműk felhúzása, ágyazás, kávé-tea készlet bekészítése, törülközők cseréje, wc papír, szappan, miegymás... A 10 szobámmal délután 3ra sikerült végeznem, úgy hogy reggel fél 9kor kezdtem. Egyszerűen fantasztikus volt. Természetesen én voltam a leglassabb, de azért azt megjegyzem, hogy a többieknek, akik - ahogy már említettem - szinte mind párban vannak, segítettek a barátnőik/barátaik a csészék bekészítésében, hogy hamarabb tudjanak végezni. Most már értem mért párosodik itt mindenki...

A nap eseményeit csak idáig tudom mesélni, mert megérkeztünk a jelenbe... Azt tudom, hogy ma este érkezik az új csoport, ami az előző heti száztizenvalahány főhöz képest, csak hatvanvalahányból fog állni, de gondolom fog ma még történni velem egy s más. Új csoport érkezése, új feladatok meg mittudomén. szóval majd még mesélek.

Ja ééés még valami.

PÁLYÁZAT

Mindazon pályázók jelentkezését várom, akik tudnak értelmes megoldási javaslatot nyújtani a fő problémámra. A fő problémám nem más, mint a helyi mosdók használata. Nem tudom elképzelni se, hogy tudnám normálisan használni azokat a mosdókat, amikben két csap van (az egyikből kurva hideg, a másikból pedig kurva forró víz folyik). Most akkor leégessem a kezem, vagy lefagyasszam? És ha langyos vizet szeretnék? Használjam a zuhanyt a kézmosáshoz? Segítsetek! Várom a kommenteket!