2010. október 10., vasárnap

Október 8-10.

Kaptok tőlem ajándékba egy viszonylag terjedelmes bejegyzést, mert nem tudom, hogy a következő négy napban lesz e lehetőségem irkálni. Ugyanis most én lettem az a szerencsés kiválasztott, akit kölcsönadnak a tyndrumi Ben Doran szállodának, ahol még mindig nincs elég munkaerő. Gondolom azért megyek én mert már nagyjából tisztában vagyok minden feladatkörrel és nincs párocskám akinek hiányoznék. Ma este már megyek is át... Megnézem magamnak azokat a lányokat!

Október 8.

Telnek múlnak a dolgos hétköznapok és persze hétvégék. Egyre jobban kezdek belejönni a dolgokba, pláne így, hogy végre pihenhettem egy napot. Egy átlagos szoba kitakarítását már kicsit kevesebb, mint tíz perc alatt képes vagyok abszolválni.
Mondjuk ezen a napon Briannek volt szabadnapja, így Reno - Brian helyettese - látta el a menedzseri feladatokat, aki egy kicsit komolyabban veszi munkájának azt a részét, hogy minket - rabszolgákat -  ellenőrizzen. Így mikor a szobáimmal végeztem, ő a vállára csapott pár rongyot és végignézte az összeset. Ahol kellett még törölgetett egy kicsit, én pedig megnyertem magamnak a feladatot, hogy mehessek vele még egy kört, mert a törölközőket sajnos nem sikerült tökéletesen felhajtogatnom a tartójukra. Hát igen, valószínűleg legközelebb már helyesen fogom... Amúgy elégedett volt a munkámmal. Azt mondta, hogy a törülközőkön kívül egy-két apró hiba volt, de nagyjából minden oké. Végülis ezt akár dícséretként is fel lehet fogni...

Egyébként takarítás közben felfigyeltem egy paranormális jelenségre. Ugyebár a vendégek nagy része életkoránál fogva ősz hajzattal rendelkezik. Namármost ennek ellenére egy-két kádból maroknyi barna és fekete szőrszálat kellett eltávolítanom, kábé mintha Chewbacca zuhanyozott volna bennük... Ki érti ezt? Pedig az ősz hajszálak olyan szépen beleolvadnának a kád egységes fehér színvilágába...

Az izlandi gyerek - akit mint kiderült nem Giljonnak, hanem Gudjonnak hívnak - megint alkotott. Elmesélte, hogy mivel az ő elektronikai kütyüinek a dugói sem kompatibilisek a helyi konnektorokkal, gondolt egy nagyot, és levágta az összes kábel végéről a dugót, és ha jól értettem a csupasz drótokat dugdosta a lyukakba. Ahelyett, hogy 5 fontért vett volna egy átalakítót... Amit ezzel az akciójával megspórolt, azt - sőt még többet is - kénytelen volt egy új telefonra költeni. A régi telefonja ugyanis nem hálálta meg a nem rendeltetésszerű használatot, azaz töltés közben gyakorlatilag felrobbant és szénné égett...

Egyébként ez a Gudjon gyerek nem nyerte el túlságosan a munkatársak szeretetét. Akik eddig vele dolgoztak - én nem tartozok közéjük - mind panaszkodtak, hogy nem igazán hajlandó semmit megcsinálni. Mesélték, hogy előző este - amikor ugyebár nekem szabadnapom volt - Brian törölgette helyette a zsúkocsikat. Ki tudja miért. Mondjuk vicces lehetett, ahogy Brian, Scottish Night okán skótszoknyában hajolgat és pucolja a kocsikat, miközben Gudjon aktívan nézi és tanulja a helyes technikát.

Közeben Attila visszatért Tyndrumból és megerősítette, hogy igen, hét egyedül álló magyar lány (meg egy brazil) szeretettel látna hím egyedeket is munkatársként... Na ide megyek én is ma este.
Attilával arra is gondoltunk, hogy esetleg Gudjont és Danielát ki is cserélhetnénk a két leghelyesebb tyndrumi lánykára. Gudjonnak úgyis dolgoznak ott haverjai, akik egyébként rendszeresenátjárnak Obanbe, minek következtében Gudjon előszeretettel abszolválja enyhén spiccesen a vacsorákat... Daniela meg ugye nem képes rendesen elmosogatni...

Egyébként vasárnap - azaz ma - szülinapi zsúrozás lesz (amiből kölcsönadatásom miatt én sajna kimaradok). Andrew 25 éves. Ennek okán bementünk délután a városba ajándékokat meg tortát venni. Mikor a Tesco söröspolcaihoz értünk, elhatároztam, hogy ezentúl minden alkalommal ha arra járok vásárolok egyet - mindig különbözőt - a skót sörök közül. El is kezdtem hát eme terv megvalósítását. Szóval Bálint örülhetsz. Kapsz majd egy csomó söröscímkét! Mondjuk nem nagyon érdemled meg, mert a te negatív energiáid miatt kellett a multkor mosogatnom.

Este felszolgáltuk a vacsorát. Közvetlenül utána pedig nagy tettet hajtottam végre.
Gondtalanul pakolgattam le az asztalokról a retkes cuccokat, mikor egyszer csak az egyik sarokból pisszegésre lettem figyelmes. Egy néni kucorgott az asztala mellett a fel felé fordulva. Nézem, szegénykét mi lelte, mire kiderült, hogy nekem pisszeget, sőt még intett is, hogy menjek oda. Hát fogtam magam és odamentem, ő pedig a falra mutatott, ahol egy éjjelilepke pihengetett. Erre én - a hős - mondtam a néninek, hogy megmentem a lepkéje életét (máskülönben valószínűleg egy porszívó porzsákjában végezte volna). Meg is mentettem. Kivittem a szabadba. A néni nagyon hálás volt nekem.

Erről az esetről, nem tudom miért, de eszembe jutott ez a kis dalocska:

1. Látlak, kis bogár,
S mondhatom, hogy elég csúnya vagy.
A hátad keménykés,
A lábaid pedig hosszú undorítóak.

2. Ahogy mászol itt,
Észre sem veszed, hogy veszélyben forog az életed.
Egy szörnyű negyvenes láb
Léphetne most rád, bizony.
Nánánnánánáá, kis bogár.

3. Ámde kis bogár,
Én ilyet veled nem teszek.
Mássz csak inkább el,
Éld le kis szaros életed!

4. Hisz bármit mondanék,
Úgysem értenéd, s veled amúgy is mit kezdenék
Hisz még azt sem fogod fel,
Hogy nem taposlak el,nana
Mert én jó vagyok, hmhmmm.   

(L'art pour l'art társulat: Bogárdal)    
Sajnos videót nem találtam hozzá...

Tudom, tudom a lepke nem bogár, dehát ez van.


Október 9.

A lepkés sztori folytatódott. Reggeli utána ismét pisszegésre lettem figyelmes. A hang forrása megint a néni volt. Odamentem hát hozzá, hogy megtudjam, most milyen élőlény életét tehetném jobbá. De ezúttal lepke helyett 3 fontot nyomott a kezembe. Ecsém, az majdnem ezer forint!
Attila azt javasolta, hogy legközelebb engedjek szabadon kígyókat az étteremben. Azok befogása biztos megér vagy hat fontot.

Ez a nap egyébként ismét strip-day volt. Kelés fél hatkor. Tök jó, ilyenkor megy a Pingu a BBC-n. Mondjuk nem ugyanaz az élmény hajnalban, munka előtt Pingut nézni, mint másnaposan, kelés után, délután háromkor a SZINen, de azért a hangulat részben átjött. A Pingufesztivál hangulat!

Már az előző strip-dayen is felhívta a figyelmemet valamire Michael, de akkor még nem vettem igazán komolyan. Ez a valami mégpedig az, hogy ilyenkor, amikor a turnusváltás miatt a legtöbbet kell dolgoznunk és csak minimális szabadidőnk van, mindig süt a Nap. Basszus tényleg így van. Általában nincs olyan nap, hogy ne esne valamennyi eső, viszont most, meg az előző strip-daykor egy ártatlan bárányfelhőcske se volt hajlandó feltolni magát az égre. De sajnos - mint tudjuk - "A WC ablakába soha nem süt be a Naaaap..."

Egy kis csoda azért valamicskét helyrebillentette a nap mérlegét. Az ebédben - akármennyire is kerestem - egy darab krumplit sem lehetett felfedezni. Most először. Tészta volt valami piros, húsos mindentbele szósszal. Valóban minden benne is volt, de krumpli nem. Hát ilyen is van.

Október 10.

Az van ma. Eddig semmi extra. Vacsi után irány Tyndrum. Majd mesélek!





7 megjegyzés:

  1. sok sikert a szingli csajokhoz!

    VálaszTörlés
  2. Szia Mac,
    küldök néhány fotót, hogy alkalomadtán majd illusztrálhasd a tyndrumi kalandot is. Amúgy meg csatlakozom Ari megjegyzéséhz... ;o)

    http://www.travbuddy.com/photos/blogs/1440734
    http://www.travbuddy.com/photos/blogs/1440735
    http://www.travbuddy.com/photos/blogs/1440736

    VálaszTörlés
  3. No akkor még néhány kép és információ...
    http://www.scottishaccommodationindex.com/tyndrumpics.htm
    http://www.undiscoveredscotland.co.uk/tyndrum/tyndrum/images/footer-450.jpg
    http://www.mcnabb.us/images/dochart.jpg
    http://farm3.static.flickr.com/2242/1519127550_bfe9aae9d8.jpg
    http://www.life.com/image/89436229
    http://www.life.com/image/89436224
    http://www.flickriver.com/photos/tags/tyndrum/interesting/

    VálaszTörlés
  4. Megosztom veled további böngészésem eredményét is. Az alábbi fotón látható az a Tyndrum közelében levő hegy, amiről, ha jól sejtem, a szálloda a nevét kapta. Szabad fordításban a hegy neve talán "Doran, pontosabban Dorain harang" (Beinn Dorain). A zárójelben levő elnevezés föltehetően skótul íródott, amit az angolok "Ben Doran"-nek neveznek. Vagy ha nem, hát kisnyúl... :o)

    http://www.travbuddy.com/photos/blogs/4008152

    VálaszTörlés
  5. "a Gudjon gyerek" konektoros sztorija KOMOLY?:D:D mer ha igen akkor komolyan lenyelek egy átalakítót ijedtemben :D az izlandok hülyééék?:D:D:D:D:D:D JÉZUS

    VálaszTörlés
  6. szerinted kitalálok én ilyeneket? :)

    VálaszTörlés