Szabadnap

Egy hét

Eltelt egy hét. Ma van az első szabadnapom. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy nem csinálok semmit. Csak írkálok ide ezt-azt, ami eszembe jut.

Például itt van egy-két érdekesség az elmúlt hétről:

Mióta itt vagyok, nem szedtem be még egy darab allergia, illetve asztma gyógyszert sem. Az itteni tiszta levegő valahogy helyettesíti a kábszereimet. Úgy tűnik kár volt sokezerforintért bevásárolni több hónapra ezeket a cuccokat és attól rettegni, hogy a repülőtéren elkapnak, mint drogcsempészt...

Mióta itt vagyok, nem rágom a körmöm. No nem azért, mert nincs semmi stressz, hanem egész egyszerűen azért, mert a napjaim nagy részében olyan retkes a kezem, hogy nincs kedvem a számba nyúlkálni. Ha meg kedvem van hozzá, akkor időm nincs...

Mióta itt vagyok, tudom hogy nincs olyan étel, amit ne lehetne feldobni egy kis krumplival. Habár a spagettiszószba szeletelt krumpli tegnap este még kicsit meglepett. Viszont a mai pörköltszerű akármiben szinte természetesnek tűntek a krumplidarabok (nem, nem köretként, hanem a pörkölt szerves részeként)...

Mióta itt vagyok, kezdem megszokni, hogy napi 10-20 WC kagyló előtt kell térdelnem, annak ellenére, hogy nem is piáltam be, mint az állat...

Mióta itt vagyok, még nem találkoztam jó nővel...

Mióta itt vagyok, hiányoztok otthoniak...

stb.

Apa küldött nekem pár linket obani fotókról, hogy ha van szabadidőm csekkoljam, hol vagyok. Most van szabadidőm, úgyhogy megosztok veletek párat ezekből a képekből, hogy ti is csekkolhassátok hol vagyok. Ha lesz fényképezőgépem, akkor természetesen majd boldogítalak titeket a saját fotóimmal is.

Alexandra Hotel, a munkahelyem

A helyi "Colosseum" (ami menőbb mint a római), illetve a híres obani whiskygyár

Caledonian MacBrayne, a komp, ami a környező szigetek és Oban között ingázik. Ha kinézek az étterem ablakán, 5ből 4szer látom elsuhanni magam előtt

Még egy ilyet is találtam. Ez az a papírsatyesz, amit Scottish Nighton hordani kell. És igen, kábé ilyen típusú emberkék a szálloda vendégei.

A fényképek után pár friss élmény:

Tegnap Ferivel (ha úgy tetszik Frenkkel) a két munka közötti szünetben, elmentünk intézni a Home Office regisztrációt. Tök boldog voltam, hogy mindez 90 fontba plusz 9 font kezelési költségbe került (amit, ahogy már említettem Brian előlegezett meg nekem) így egyelőre az anyagi helyzetem nem túl rózsás (kb mínusz 75font)... De hétfőn megkapom az első fizetésem, úgyhogy lesz itt még kolbászból kerítés, meg tejjel-mézzel folyó kánaán, meg a fene tudja, még mi. 

Az ügyintézésből hazafelé menet olyat láttam, amilyet eddig még soha. Pasas megy az utcán, kezében póráz, póráz végén gyerek. Frankón vissza kellett fordulnom, mert nem voltam benne biztos, hogy az agyam helyesen dekódolta a látványt. De igen. Ez vajon bevett szokás errefelé? Ugyanezzel az erővel lehetne fogni a gyerek kezét is, nem? Kedvem lett volna odamenni és kipróbálni, hogy vezényszóra ül/fekszik e a kölyök...

Este meglepődve tapasztaltam, hogy a vacsorához tartozó beosztáson az áll a nevem mellett, hogy "kitchen". Mondjuk már korábban gyanús volt, hogy mért kaptam, konyhai egyenruhát is (szexi, bordó póló, ugyanilyen nadrág és egy igazán menő fehér sapka). Megkérdeztem Michaelt, hogy ő már dolgozott e a konyhán az alatt a négy hónap alatt mióta itt van. Azt mondta, még soha. Tehát engem különleges megtiszteltetés ért... Mondjuk még van egy két emberke, aki időnként megfordul a konyhán, de nem gondoltam volna, hogy én is közéjük tartozom majd. Lehet, hogy azért kellett beállnom, mert például Attila az ilyen emberkék közé tartozik, de őt Brian kölcsönadta pár napra a tyndrumi szállodának.

Szóval konyha. Bálint most örülhetsz: annyit mondtad, hogy úgyis mosogatni fogok... Hát cseszed, mosogattam. Na nem ám a poharakat meg a tányérokat a mosogatógéppel, hanem a tepsiket meg a lábasokat meg a fazekakat. Kaptam csinos kis rózsaszín gumikesztyűt meg piros köténykét, hogy az élmény még ütősebb legyen...

Vacsora kezdetekor abba kellett hagynom a mosogatást, mert a tálalásban kellett segítenem. Én pakoltam a tányérokra a paradicsomszeleteket, meg valami zöld, lóheréhez hasonlító növényt (angolul valami T-betűs neve van, direkt meg is jegyeztem, de azóta véletlenül elfelejtettem), meg az elmaradhatatlan sült krumplit.

Vacsora után ismét a kedvenc feladatomat csinálhattam, amikor hozzák be a retkes edényeket és gyűjtögetnem kell a tálakról a még felhasználható kajákat. Jelen esetben petrezselymes krumplit meg párolt zöldséget. Említettem már, hogy a mai ebédem valami pörkölt volt krumplidarabokkal?

Ezután evőeszköz törölgetés. Daniela mosogatott tegnap (az ecuadori csaj), mert Andrewnak - aki általában mosogatni szokott - szabadnapja volt. Daniela már napközben is felidegesített kicsit, mert a szobákból begyűjtött csészéket sikerült olyan szépen elmosogatnia nekem, hogy szinte az összeset újra kellett mosnom. Gondoltam talán vacsoráig összekapja magát, de nem így lett. Az evőeszközök fele, gyakorlatilag annyira retkes volt, hogy jobban jártunk volna, ha mosogatás helyett Daniela inkább végignyalogatja az összeset. Tuti, hogy tisztábbak lettek volna... Mikor körülbelül a huszadik evőeszközt vittem vissza neki és mutattam, hogy milyen undorítóan néz ki - finoman jelezve, hogy nem ártana egy picivel nagyobb alaposság - a kezembe nyomott egy dobozt, hogy abba gyűjtsem azokat, amiket újra el kell mosnia. Hát öcsém, ez inkább kétszer elmosogat szarul, mint egyszer normálisan...

Most, hogy szabadnapom van Daniela takarítja az én szobáimat... Megkérdeztem a többieket, hogy ezt is hasonlóan szokta e csinálni, mint a mosogatást. A válasz egyöntetű igen volt. Előre rettegek a holnaptól...

Este munka után néztem egy kicsit a TV-t. Nincs ebben semmi meglepő, néha elő szokott fordulni. Az azonban eléggé meglepett, hogy a BBC híradóban Magyarországról láttam tudósítást... Jelentem, a Marcal és a Duna vörösiszap-szennyezése nemzetközi hír...