Október 18-19.

Először is szeretném jelezni, hogy nem telt csurig az email fiókom az általatok küldött izgis sztorikkal, úgyhogy továbbra is jelzem, hogy a lecke továbbra is él. Meséljetek! Aki már megtette, annak egyrészt köszönöm, másrészt ne legyen rest legközelebb is billentyűzetet ragadni!

***

Képzeljétek, tegnap megkaptam a második fizetésemet. Kinyitottam a borítékot és csak úgy ömlött ki belőle a rengeteg pénz. A "rengeteg" pénz. Egészen pontosan 9,50 font. Enyhén szólva sokkos állapotba kerültem, és nem tudtam hirtelen, hogy ez valami ócska poén akar lenni, vagy ennyire hülyének néznek engem. Aztán kiderült, hogy egyik sem. Brian elmagyarázta nekem a dolgot. Szóval az van, hogy most kaptam meg azt a pénzt, ami az első félheti munkámért járt. Ebből még levontak egyheti lakbért - mert a múltkoriból vonták le a félhetit -, illetve levonták azt a száz fontot is amit a Home Office regisztrációhoz kaptam kölcsön. Így maradt végül ez a gyönyörűséges összeg, amit már úgy vártam mint a messiást. Értitek, ugye?

Úgy döntöttem hát, hogy este eliszom az összes béremet. Danielanak úgyis szülinapja volt, másnap úgyis szabadnapom volt, részeg sem voltam még mióta itt vagyok... De előtte még hátra volt egy vacsoráztatás.

Vacsoránál Brian kiszúrta - miután két és fél hete itt dolgozom - hogy a cipőm nem az a fajta csinicipő amit hordanom kéne, hanem sportcipő. Hiába próbáltam meggyőzni, hogy nem, ez nem sportcipő, nem jártam sikerrel. Még az a szerencse, hogy ezt a cipőt kiutazásom előtt, csak és kizárólag azért vettem, hogy legyen egy olyan kényelmes fekete cipőm, ami nem töri szét a lábamat és tudok benne dolgozni. C'est la vie!

Azért így is hasznosítom majd azt a cipőt. Szuper lesz takarításhoz. Ugyanis amiben eddig takarítottam, az egy olyan sportcipő volt, ami kábé egymillió éve van meg, talpa már gyakorlatilag nincsen, ellenben nagyon jól szellőzik, mert jól el van látva lyukakkal meg szakadásokkal. És ha már Brian úgyis lesportcipőzte a szép fekete cipellőmet, akkor legjobb lesz ha a takarítást - mint sportot - ezentúl abban űzöm. Ennyi.

Vacsora végeztével sikerült csórnom végre egy Cranachant (amit a múltkor helytelenül G-betűvel írtam). sajnos csalódnom kellett benne. Mondjuk az igaz, hogy Számi kicsit másként csinálta, mint a Ben Doran szakácsa, ami azt jelenti, hogy az övében nyoma sem volt méznek illetve whiskynek, hanem úgy nézett ki, hogy a pohár alján málna, a pohár többi részén meg valami borzasztó ízű tejszín, a tetején pedig három szem műzli, meg még egy málnaszem. Imádom, hogy Számi mindenen tud spórolni. Mindenen, kivéve a krumplin...

Számi féle Cranachan után mentünk is a pubba. Gyorsan vettem is egy dupla whiskyt - mert ugye a kemény férfiak Skóciában csak azt isznak -, meg egy pint sört, hogy azért lehessen valamivel öblíteni. A heti fizetésem ennél a pontnál gyakorlatilag el is fogyott. De sebaj, múlt héten félretettem a képzeletbeli malacperselyembe egy rakat pénzt, úgyhogy végül több, mint egy heti béremet tudtam elinni.

Sajnos rá kellett jönnöm, hogy még így is kispályás vagyok. Daniela hat (azaz hat) tequilával indított. Aztán betolt még hármat. Ezután gyakorlatilag semmi jelét nem mutatta a részegségnek, sőt szirré-szarrá vert minket billiárdban. Tanulság: sose próbálj meg leitatni egy ecuadori csajt, mert valószínűleg előbb halsz meg, minthogy ő berúgna.

Én nem is próbáltam meg leitatni Danielát, de azért sikerült teljesítenem a berúgás projectet. Azért volt jó, mert így bátran szóba elegyedtem két fickóval, akik közül az egyik skót volt, a másik meg angol... Csak a kellemes beszélgetés végén döbbentem rá, hogy valójában egy szavukat sem értettem.

A kellemes részegség állapotában sikerült még inkább megbizonyosodnom arról, hogy mennyire is borzalmasak itt a fürdőszobák. Hogy a fenébe ne forrázzam le a kezem, amikor azt sem tudom, hogy melyik csapot nyitom ki? Ez akkora sokk volt nekem, hogy még fel is jegyeztem egy cetlire, hogy "hideg-meleg részegen". Ilyesmiket szoktam jegyzetelni, hogy eszembe jussanak a sztorik, amikor írom a blogot. Mondjuk most elég nagy gondban voltam, mert ez a kis feljegyzés gyakorlatilag olyan olvashatatlan lett, hogy kész csoda, hogy nemzetközileg elismert kódfejtők bevonása nélkül sikerült rájönnöm a tartalmára.

Másnap. Iszonyatos másnap. De legalább szabadnap és még a Nap is süt! Első szabadnapom, amikor nem zuhogó esőre ébredek.

Ebéd után elmentünk Beával, Ferivel meg Attilával a városba kikódoltatni a telefonomat. Ez maradt a telefonvásárlás projectből... A hely, ahol megcsinálták a kikódolást a város szélén található. A tescon is túl, a Lidl-ön túl, sőt még az Aldin is túl. Az "üzlet" egy két négyzetméteres helyiség, ami tele van hányva mindenféle szeméttel és néhány mobiltelefonnal. Az eladóbácsi is egyből belopta magát a szívembe, amikor a hungry hungarian poénnal indított, de azért be mertem vállalni, hogy otthagyom a telefonomat egy órára, anélkül, hogy bármilyen igazolást is adott volna, hogy az nála van. Nem sok reményt fűztem a dologhoz, hogy valaha még viszont látom épségben (a telefont, nem a bácsit), de szerencsére félelmeim alaptalanok voltak. A bácsi teljesítette a küldetést (15 fontért), és még adott is nekem ajándékba egy SIM kártyát. Ami azért jó, mert én már kaptam korábban Katától pont egy O2-s SIM kártyát, amit itt mindenki használ,  így majd eladhatom a következő emberkének, aki majd jön dolgozni.

Ezután már csak fel kellett töltenem a kártyámat. Újabb tíz font.

Aztán bementünk egy boltba, ahol Feri vett egy pulcsit. Meg én is. 25 fontért. Nem bírtam otthagyni. Nagyon jól néz ki. Ráadásul a belsejében pihe-puha szőr van, aminek köszönhetően melegebb, mint a télikabátom.

Ezek után - meg ugye a repülőjegy vásárlás után - maradt tíz fontom. Egy hétre. A malacpersely is kiürült. Még gondolkodtam, hogy azt a tízest elköltsem e hősugárzóra, hogy a hidegebb napok közeledtével, megússzam a fagyhalált a szobámban, de végül ezt a tervez elnapoltam.

Egyébként a hősugárzó vásárlás itt bevett szokás. Feri is vett egyet. Csak napközben el kell ügyesen rejteni. Brian nem láthatja meg. Tiltja ugyanis a használatát, mert sok áramot fogyaszt. Bezzeg ő sunyiban lopkodhatja a bárból a piákat, mi? Pedig az is pénzbe kerül ám. Ejnye-bejnye Brian bácsi.

Szóval jelenleg tíz fontom, meg egy kurva jó pulcsim van. Jövő héttől viszont igazán elkezdem feltölteni a malacot. Becsszó. Különben kénytelen leszek levágni a saját kezemet.

A délutáni pénznyelő program után Feri megtanított Snookerezni. Merthogy van ám Snooker asztal a szállodában.

Egyelőre még sikerélményem nem sok volt, mert gyakorlatilag minden meccset negatív pontszámmal zártam, dehát tudjuk, hogy lehet bejutni a zeneakadémiára. Gyakorlással.

Játék közben egy vendég (egy öreg angol bácsi) odajött kibickedni. Végül egész kellemesen elbeszélgettünk vele, majd kihívtuk őt is egy játékra. Konkrétan szarrá vert mindkettőnket. Járni már alig bírt, de úgy lökdöste le a golyókat, hogy csak na. Na nembaj, legközelebb mi nyerünk. Bár ő 60-70 évvel többet gyakorolt, mint mi, de talán mi őstehetségek vagyunk. Talán. Valószínűbb, hogy nem.

Hát ennyi a mese mára. Végezetül itt van pár kép Daniela szülinapjáról, amin megmutatom azokat az emberkéket, akikről eddig meséltem. Remélem Daniela nem harapja le a fejem, amiért felhasználom a képeit. Bár feltette őket facebookra, úgyhogy egy szava sem lehet.

Baloldalt a sarokban Jon ücsörög (Gudjon haverja, aki a Ben Doranban dolgozik egyébként, csak eljött látogatóba), középen Gudjon magyaráz, a kép jobb szélén pedig Feri iszik

Andrew, én, Bea

Feri játszik, Attila nézi

Andrew, én, Lilla (Andrew barátnője) és Gudjon, aki épp húzóra issza a sört, mert menő gyerek

Daniela iszik

Mesterem: Michal

Kemény fiúk: Andrew és Feri

Bea & Attila páros a háttérben, Daniela & sör az előtérben

Jon, Gudjon, Andrew, Feri, plusz Lilla lábai

Zuzana és a nyelve egy kék koktél után. Ő Michal barinője.