Október 4-5. Szerencsétlenség a köbön

Amikor az előző bejegyzést írtam nem gondoltam volna, hogy történhet velem még bármi említésre méltó a strip day fáradalmai után ugyanazon a napon. De történt.

Először is megkaptam az első borravalómat egy újonnan érkező vendégtől bőröndcipelésért. Kemény 50 pennyvel lettem gazdagabb. Meg kell ám becsülnöm ennyit is, mert az első fizetésemet csak jövő hét hétfőn kapom meg és addig még igazolványképet is kell csináltatnom (kb 5 font) Home Office regisztrációhoz (ami egyébként 90 fontomba fog kerülni, de szerencsére ezt Brian megelőlegezi nekem) és a ma esti pubozáshoz sem árt némi pénz. Nem para van még 20 fontom. Azaz most már 20 fontom és 50 pennym. 

A következő nagy esemény ami történt velem, kevésbé volt kellemes, mint a pénz keresés... Épp a vizes kancsókat töltögettem és dobáltam beléjük a citromszeleteket (ez a water jug manager feladata, aki én vagyok), amikor realizáltam, hogy nincs elég citrom felvágva. Hát elővettem párat és elkezdtem felvagdosni. rendben is lett volna a dolog,, ha csak a citromot vagdostam volna és az ujjamat kihagytam volna a dologból. De nem hagytam... Sikerült úgy belenyisszantanom a középső ujjamba, hogy a vér körülbelül 2 méteres körben fröccsent szét. Még ez sem lett volna nagy baj, ha mindezt nem a frissen előkészített pástétomok közvetlen szomszédságában történik. De ott történt... Szegény Száminak (az indiai szakácsunk, akinek tuti, hogy nem így írják a nevét, de valahogy így kell ejteni) nyolc adag kaját kellett a kukába dobnia, mert nem mutattak jól rajta a vércseppek. Megpróbáltam menteni a helyzetet, hogy esetleg csinálhatna belőlük Bloody Maryt, de ettől nem igazán lett boldogabb. Az már csak hab a tortán, hogy a hűtőszekrények is úgy néztek ki, mintha előttük lőttek volna valakit fejbe. Jó ez enyhe túlzás, de tényleg kemény volt.

Megpróbáltatásaim azonban ezzel nem értek véget. Vacsoránál egy bácsinak ugyanis sikerült úgy szervíroznom egy tál levest, hogy a fele az asztalon kötött ki, a másik fele pedig a kezemen (csak egy egészen pici ment a bácsi ölébe). Egyébként a leves tűz forró volt. Az egyensúly tehát helyreállt: bal kéz szétvagdosva, jobb kéz szétégetve. Innen azt hiszem már csak felfelé vezet az út, habár - mint tudjuk - mindig van lejjebb.

Vacsora után megérkezett az új "új fiú", Giljon (ejtsd "Gijjon") Izlandról, aki szintén versenybe szállt a Nap Legszerencsétlenebbike címért. Elmesélte, hogy Glasgowban rossz buszra szállt és sikerült elmennie valami másik városba Oban helyett, ahol szerencsére talált magának egy jó buszt, de mielőtt felszállt volna rá elejtette azt az egy literes üveget, amiben valami fincsi izlandi pia volt... Plusz pár óra utazás, mínusz egy jó kis esti berúgás. Biztos ő is azt hiszi, hogy ennél már csak jobb lehet.

Én is azt hittem, hogy milyen jó lesz, hogy feleannyi vendég lesz a szállodában, mint előző héten... Jaja tök jó. 

Tök jó, hogy az új vendégek száma alig több, mint hatvan. És tök jó, hogy az első emeleti szobákat majdnem fullra töltötték. És tök jó, hogy én az első emeleti szobákat takarítom. És tök jó, hogy egyel több szobám van, mint múlt héten, amikor majdnem kétszer ennyi vendég volt... Szóval minden tök jó.

Ma egyébként voltam angolórán. Indítottak egy ingyenes tanfolyamot a helyi könyvtárban a magamfajta bevándorló jómunkásembereket, úgyhogy ezentúl minden kedden eljárunk egy kicsit tanulgatni páran. Igazán vicces Skóciában ülni egy teremben, ahol 8-10 különböző nemzetiségű emberke van össze zárva egy picike szobában.

Kábé ennyi. Most pihizek, mert ma van az első offos délutánom, így nem kell részt vennem a vacsoráztatásban, úgyhogy talán holnapra is marad ujjam. Bár este kocsmázás, ott meg bármi megtörténhet...