A csapat egy része a sétát a helyi tengeriherkenytűs kajáldában zárta le. Ebbe a buliba nem csatlakoztam, mert méla undoromat, amit az élő kagylók betermelése iránt érzek még nem sikerült legyőznöm... Najó egyszer már egy boros (hál istennek főtt) kagylót képesek voltak Attiláék letolni a torkomon. Megígértem nekik, hogy majd egyszer ha whisky is lesz kéznél, akkor letolok egy hányadék élő cuccot is ami rosszabbul néz ki mint egy tál fika...
 |
| Abba a kis hálós dobozban hatalmas rákok dzsemboriznak. |
 |
| Na ez az a gusztustalanság, amit én csak alkohol kíséretében leszek hajlandó egyszer letolni. |
 |
| Nemtudom. Nektek úgy tűnik mintha ők élveznék? |
 |
| A hülyének is megéri! |
 |
| Ezen a képen a város egyetlen Riksa taxis embere látható. Egyszer majd szeretném kis barátunkat közelebbről is lekapni, mert hatalmas kapafogaival és bárgyú mosolyával olyan, mint egy rosszul sikerült rajzfilmfigura. De azért aranyos. Egy jelenség. |
Április 20.
Javier lelépett reggel Tyndrumba, úgyhogy egy kis időre ismét egyedül birtoklom a szobámat. Ezen felbuzdulva a délutánom nagy részét a szoba alapos kitakarításával töltöttem. De valójában a takarítási láz igazi oka az volt, hogy tudtam, hogy este a bárban meg fogok halni a semmittevéstől, így gondoltam legalább a nap többi részét valami hasznos elfoglaltsággal töltöm... Aztán este a semmittevéstől meghaltam...
Április 21.
Ezen a jeles napon kiderült, hogy Javier nem pár napig, hanem konkrétan hat hétig (amíg Dalmally zárva van) marad Tyndrumban, úgyhogy magányos napjaim tovább fognak tartani mint gondoltam. Viszont Javier helyett Linnseyt kapjuk a megüresedett helyre... Azt hiszem egy darabig megint többet fogok kocsmázni a kelleténél, ahogy Linnsey-t ismerem. Egyébként vicces dolog ez az embercserélgetés. Linnsey ugyebár a Dalmally staffjához tartozik, így értelemszerűen neki kéne Tyndrumba mennie, míg Javiernek maradnia a helyén, Obanben. Viszont Linnsey és Morgan (a tyndrumi Ben Doran menedzsere) ki nem állhatják egymást, ezért a nagy kavarás. Két dél-afrikai van a cégnél és nem képesek együtt dolgozni. Csodálatos.
Este folytatódott a lassú kínhalál a bárban. Unalmamban nagy tettet hajtottam végre. Egy nem kicsit tudományos felmérést végeztem, aminek a lényege az volt, hogy számon tartottam az aktuálisan bárban tartózkodó vendégek számát a vacsora végétől egészen zárásig. A tudományos tevékenységem eredményét közzé is teszem mindenki okulására. Kötelező olvasmány. Csak, hogy érezzétek milyen izgalmasak az estéim mostanában.
A felmérés este nyolckor kezdődött. Ekkor nyolc vendég tartózkodott a bárban. Hat perc múlva ez a szám ugrásszerű növekedésnek indult és a létszám máris elérte a bűvös tízes számot. Újabb négy perc múlva ez a szám tovább emelkedett. Ekkor tizenketten ültek az asztaloknál. A növekedés egészen nyolc óra tizenkét percig tartott, amikor nem kevesebb, mint tizennégy embert számoltam össze. Nyolc óra tizenhárom perckor tragikus esemény történt. A létszám zuhanásnak indult és máris eggyel kevesebben voltak, azaz tizenhárman. Hála istennek újabb egy perc múlva visszaállt a korábbi tizennégy fős telítettség. Sőt nyolc óra huszonegykor tizenöten is voltak, de csak nagyon kevés ideig, ugyanis a tiszteletre méltó tizenötödik úr csupán egy New Castle Brown Ale típusú sört vásárolt magának, majd rögtön ezután el is hagyta a bárt, így a létszám még ugyanebben a percben visszaesett tizennégyre. Azonban nyolc óra huszonháromkor még három vendég érkezett, akik ezúttal hosszabb távra rendezkedtek be és nem hagyták el egyből a helyszínt. Két perccel később egy újabb villámlátogató pár másodpercre tiszteletét tette, így tehát abban a fikarcnyi kis időben a létszám elérte a tizennyolc főt. Nyolc óra huszonkilenckor tizenkilencen tartózkodtak a bárban. Sőt még ebben a percben csatlakozott hozzánk még egy párocska, huszonegyre emelve a létszámot. Azonban nyolc óra harminchétkor sajnálatos okoknál fogva a vendégek száma már csak húsz volt. Ami azért egy vidám pillanat volt, mert a húsz az egy kerek szám. És ki ne örülne egy kerek számnak? Nyolc óra harminckilenckor a bent lévő húsz embernek kezdte el énekelni a Blue Jeans című számot Willie, az esti szórakoztatóművész. Talán ennek hatására még ugyanebben a percben három vendég csatlakozott a társasághoz. Azonban nyolc óra negyvenöt perckor visszaállt a bűvös húszas szám. Nyolc negyvenhétkor huszonketten, negyvenkilenckor ismét húszan, ötvenkor pedig ismét huszonketten tartózkodtak a bárban. Nyolc óra ötvenhatkor azonban váratlan dolog történt, ugyanis a létszám elérte az addigi maximumot, azaz huszonnégy főt. A következő változás a létszámban meglehetősen későn, már a következő órában, egészen pontosan kilenc óra hét perckor következett be, amikor is az addigi rekord megdőlt eggyel és a létszám elérte a huszonöt főt. Ez az állapot azonban nem tarthatott sokáig. Egy perccel később már eggyel kevesebben voltunk. Sőt még ugyanabban a percben még egy vendég elhagyta a helyszínt. Szomorú pillanatok voltak ezek. Huszonegy óra húsz perckor a drága kollégáim megjelentek, hogy megkínáljanak Gury izlandi snapszával. De őket nem számítottam bele a bár vendégeinek létszámába, ahogy egyébként Willie-t és jómagamat sem. Egyébként az izlandi pia elég durva volt. Először édes volt, majd végigégette a gyomromat, majd elöntötte a mentol a számat. Mint egy alapos fogmosás után. És még az orrodat is tisztíccsa... Ennek a piálásnak tehát nem kevesebb, mint huszonhárom szemtanúja volt. Azonban három perc múlva, kilenc óra huszonháromkor két új vendég érkezésével már ismét huszonöt vendég volt jelen a bárban. Kilenc perc is bele telt mire ez a létszám változott. Nem is akárhogy. Pozitív irányba. Eggyel. Az tehát huszonhat. Új rekord. Ez a hatalmas méretű embertömeg egész sokáig bírt egy légtérben meglenni. Egészen pontosan tizenöt percig, azonban ekkor, tehát kilenc óra negyvenhét perckor két vendég úgy döntött, hogy ők mégis elhagyják a helyszínt, és maguk mögött hagyják huszonnégy társukat. Még szerencse, hogy kilenc óra negyvenkilenckor egy ember úgy döntött, hogy ő mégis a bárban tölti az idejét, így neki köszönhetően huszonöt vendéget számolhattam össze. Köszönet érte. Kilenc óra ötven perckor, azaz csupán egy perccel később azonban két vendég ismét elhagyta a bárt, lecsökkentve ezzel a létszámot huszonháromra. Kilenc óra ötvenkilencig ez az állapot zavartalanul állt fenn, ekkor azonban egy váratlan esemény nehezítette az adatok feldolgozását. Kiürült az egyik söröshordó. Így hát kicseréltem. Legközelebb már csak tíz óra nulla perckor volt lehetőségem megszámolni a vendégek létszámát, ami nem kevesebb mint huszonhét volt. Ekkor még nem tudtam (bár erősen sejtettem), hogy ez a pillanat lesz az este csúcsa. Huszonhét hús-vér ember egyszerre a bárban. Frenetikus pillanat. De nem tarthat minden csoda örökké, így tíz óra hat perckor a vendégszám drasztikus és megállíthatatlan zuhanásba kezdett. Ekkor már csak huszonöten voltak. Nyolc perccel később már csak huszonnégyen. Újabb tizenegy perccel később, tíz óra huszonötkor már csak huszonketten. Majd huszonkettő huszonnyolckor Willie befejezte műsorát és vele együtt búcsút inthettem még ugyanebben a percben hét vendégemnek. Tíz óra negyvenegykor már csak tizenhárman ücsörögtek a helyszínen. Két perc múlva, kettővel kevesebben, azaz tizenegyen. Tíz óra negyvennyolckor nyolc drága vendég rontotta még a levegőt. Öt perc múlva ketten nyugovóra tértek. Így tehát hatan maradtak. Újabb öt perc múlva a létszám már csak négy fő volt. Ez a négy fő tizenegy óra tíz perckor távozott, de az egyik bácsi közülük bejelentette, hogy ő majd még visszatér egy sörért. Ezt meg is tette Tizenegy óra tizennyolc perckor, amikor tehát a létszám egy fő volt. Ezután ő is elment és én magamra maradtam. A vendégek száma innentől kezdve tartósan nulla...
Na, aki ezt végigolvasta annak egyrészt nincs ki a négy kereke, viszont megközelítőleg átérezhette, hogy mennyire kiszabottul unalmas az, ha az embernek nincs mit csinálnia a munkaidejében. A lábfájásról már ne is beszéljünk...
Április 22.
Egész boldogan ébredtem, miután álmomban egy kétéltű, csuklós Ikarus busszal közlekedhettem Oban partjai mentén, de aztán nagyon mérges lettem. Brianre. Biztosra vettem ugyanis, hogy szombatra megdob egy szabadnappal, hogy legalább egy kicsit megkíméljen a szenvedéseimtől a nulla forgalmú bárban, de nem. Sőt a frissen kihelyezett papírka szerint legközelebb csak csütörtökön nem kell dolgoznom. Egy szóval az egész hetes szopóturnust végigcsináltatja velem, és jövő héten meg amikor jön végre egy rakás ír (tehát lesz kihívás), akkor bezzeg pihenhetek...
A szombati napot valószínűleg azért sem adta meg nekem szabadnapnak Brian, mert akkor lesz eddigi pályafutásom első Bingo estje. Ahol nemcsak Bingo lesz, hanem kvíz is. És mivel én dolgozni fogok, abban a megtiszteltetésben részesülök, hogy én olvashatom fel a kvízkérdéseket. Állítom, hogy Brian direkt akar hülyét csinálni belőlem. Láttam a sunyi vigyorában. Azt mondta, hogy a vendégek imádni fogják az akcentusomat... Pedig simán felolvashatná Gury a kérdéseket, akinek az angolja fényévnyi távolságra van az enyémtől, dehát úgy nem annyira vicces. Így neki csak Bingo számokat kell húzogatnia... Na kíváncsi leszek.
Este elgondolkodtam, hogy újabb tudományos munkát végezzek (például felmérhettem volna, hány korsó sört adtam el, hány szem jégkockát használtam fel, hány poharat mostam el stb), de végül semmi ilyesmi nem foglalkoztatott munka közben. Pedig ha lehet még borzalmasabb volt ez az este, mint az előző. Huszonkettőnél többen nem is voltak a bárban egyszer sem. Szóval csak álltam álldogáltam... És közben magamban ezt dúdoltam:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése