Skóciai kiképzés: Április 3-6. - Fejlesztjük az infrastruktúrát

Április 3.

Könnyes búcsút vettünk Melanie-tól, majd a tejesember elvitte Dalmallyba. Azt mondta, hogy majd jön vissza néha bulizni. Legyen úgy!

Délután Javier-vel és Ferivel életemben először kipróbáltam szállodánk príma kis úszómedencéjét. Balga módon arra számítottam, hogy kellemes nyugdíjasokra optimalizált langyi víz fogad majd, de amikor becsobbantam, azok a pillanatok villantak be, amikor kajakos koromban telente minden vasárnap reggel - mikor még szinte a bőrömön éreztem a takaró melegét - kellett bemásznom a jéghideg vizű úszómedencébe. Ahogy azt is, végül ezt is meg lehetett szokni. Így végül kellemesen el állatkodtunk a Disney hercegnőket ábrázoló rózsaszín lasztival. Csodák csodájára minden ablaküveg és egyéb törékeny berendezési tárgy sérülése nélkül hagytuk el a terepet pancsolás után. Mondjuk a tarkóm egy kicsit sajgott, miután Feri jóvoltából Hófehérke és Csipkerózsika kétszázzal csapódott hozzám hátulról, de maradandó sérülést én sem szenvedtem...

Munkám kezdetekor az uszoda témakör ismét előkerült, amikor beállított egy néni a bárba, majd közölte, hogy úszni megy. Mondtam, jóvan menjél (magamban még azt is hozzá tettem, hogy "és ez kiiit ééérdekeeel???"). De a néni ennyivel nem érte be. "Egyedül leszek a medencében". Ügyes nagylány. Ha anyukád még élne biztos büszke lenne rád... Később Gury mondta, hogy neki is eldicsekedett a néni, hogy úszni megy, sőt neki még azt is elárulta, hogy ezt azért tartja fontosnak közölni, mert ha egyedül van a medencében és mondjuk meg akarna halni, vagy ilyesmi, akkor bízik benne, hogy valaki segít majd rajta. Gury erre megnyugtatta, hogy a biztonsági kamerán csak őt fogja figyelni, úgyhogy ha bármi van, szalad életet menteni. Ettől a néni megnyugodott. Majd úszott. Végül még életben is maradt.

Érkezett hozzánk egy új lány. Agnes. Lengyelországból. Már egy ideje itt él Obanben a barátocskájával, csak eddig egy halfeldolgozó üzemben vagy halfarmon vagy hol dolgozott. Állítólag ha beindul megint a szezon, vissza is megy majd oda. De egyelőre kipróbálja a csodálatos szállodai GA (General Assistant azaz, ahogy Melanitól tanultam: General Asshole) életformát. Sajnos a nyelvtudásán érzékelhető némiképp, hogy eddig jóformán csak halakkal kellett angolul beszélnie, mert szegény nem túl penge és általában azt sem érti amit mondunk neki. Amúgy minden egyéb klappol. De lehet, hogy én tévedek és csak még zavarban volt új lányként. Majd kiderül. Minden esetre együtt kellett Agneskával szervíroznom a desszerteket, hogy megtanulja, mi a pálya. A harmadik asztalhoz elérve már sikerült elsajátítania, a "What would you like for dessert?" kérdést, és segítség nélkül el is tudta mondani. A hangerő még nem volt tökéletes (pláne, hogy a vendégek kilencven százaléka süket mint az ágyú), úgyhogy eleinte nekem is el kellett ismételnem a kérdést, hogy a vendégek egyáltalán felemeljék a fejüket, de annyi baj legyen.

Desszertek után tantóbácsi mászott is vissza a birodalmába. A bárba. Ahol megtudhatta, hogy a francia bor fos. Egy nénike ugyanis vörösbort szeretett volna inni, a folyóbor típusból, és kérdezte, hogy milyen van. Aztán mondtam neki, hogy milyen van. Francia. "Fúúúj, a francia borok borzasztóak". Tudod mit kisanyám, igyál angolt! Én eddig csupa jót hallottam ugyanis az angol borokról. A franciák meg tényleg nem tudom mit akarnak. Azt se tudják mi az a szőlő. Atya úúúr Isten... Végül azért csak sikerült letolnia azt a mocsok francia bort, hogy a fene enné meg...

Ez volt ennek a csoportnak az utolsó estéje. Sajnos spúrságuk kitartott a végéig. Nem rajtuk gazdagodtam meg, ami a borravalókat illeti. De én a kicsit is becsülöm...

Április 4.

Strip. Kezdés fél kilenckor, mert valamiért nekem kellett megterítenem Guryvel az egész éttermet ismét. Én nem értem. Az én időmben nem így ment a dolog, hogy a recepciós meg a báros korábban kel, hogy befejezze a többiek munkáját. Pedig egyszer megnéztem volna, ahogy Ruth és Anja terítenek. Dehát Ruth ugye mindig csak ugatni tudott, Anja meg nemtom. Neki biztos vigyázni kellett a gyerekére.

Lényeg az, hogy megterítettünk, majd szépen kitakarítottam a bárt meg a sörcsapokat. A mosodázást ezen a héten ismét Brian csinálta helyettem... Hálás is voltam neki ezért.

Ebéd után fel kellett vinnem egy lélegeztető gépet meg egy oxigénpalackot az egyik harmadik emeleti szobába. Csak, hogy tudjuk, mire számítsunk. Amikor meséltem megrökönyödésemet Beának az ügy kapcsán, ő csak legyintett. Azt mondta, előző nyáron, majd' minden második szobában volt egy lélegeztetőgép. Az öregek ilyenkor előre elküldik a masinájukat, majd mikor megérkeznek, a friss oxigén szippantásra készen várja őket a szobájukban. Hát igen. Ezek az angol nyugdíjasok tudnak élni. Még.

Délután bedőltem az ágyba arra várva, hogy jön majd Andrew, hogy edzés van. Jól be is aludtam. Végül nem Andrewra ébredtem, hanem Javiera, aki hatalmas csomagokkal a kezében csörtetett be a szobába. Vett ugyanis egy kávégépet, mert szerinte az instant kávé ihatatlan, három csomag cigit, spanyol bort, kólát, chipset és minden egyebet mi szem-, szájnak ingere. Meg rendelt hangszórókat (jó nagyokat), de azok csak jövő hét péntekre lesznek meg. Így örült az első fizetésének. Végül is egy szavam sem lehet: fejleszti itt nekem az infrastruktúrát és ráadásul az ágyba hozta nekem a frissen főzött kávét. Szoktunk is viccelni vele, hogy házastársi életformát folytatunk. Mondjuk ő azt szokta mondani, hogy én vagyok a felesége, de amennyit pofázik állandóan, inkább ő testesíti meg a hagyományos női szerepet. Bár ezen nem fogunk összeveszni.

Az új turnus meghozta számomra a lehetőséget, hogy megtapasztaljam, milyen az amikor az ember halálra unja magát a bárban. Összesen hatvanhárom ember az egész szállodában. Akik egyáltalán elfáradtak a bárba, azok is javarészt alkoholmentes partyban utaztak. Halál. Csak álltam a pultban, mint egy hülye egész este. Sajnos még arra is volt energiám, hogy odafigyeljek a haknibetyárok legaljára, a harmonikás Normanre...

Április 5.

Azt leszámítva, hogy Javier meglepett engem egy kulcsmásolással, hogy mindkettőnknek legyen kulcsa a szobához, nem sok érdekesség történt aznap. Talán még az, hogy a szemöldökét is legyantázta a drága.

Az új kulcsom. És egy csodálatos kulcstartó csak nekem. Díva.

Szemöldökgyanta forevör.

Az este is eseménytelen volt. Az előző nap megszokott dögunalom a bárban... Az egyetlen dolog ami felkavarta a lelki világomat, az az izgalommal teli várakozás volt, hogy vajon mi lesz holnap. Ruth első helyettes menedzserként nálunk töltött napján...

Április 6.

Az ma van. Most negyed öt van. Én még nem találkoztam Ruth-szal, de a többiek mesélték, hogy serényen csekkolta reggel mindenki munkáját, ami annak fényében, hogy ő soha semmit nem csinált meg normálisan recepciós korában, elég vicces. Mondjuk az is közrejátszhat az aktív ellenőrző tevékenységben, hogy egyelőre Andy felügyelete alatt megy a menedzserkedés... De ez szerencsére nem az én problémám. Újabb előnye a bározásnak.

De amúgy így is történt ma már egy két említésre méltó dolog. Például reggel arra ébredtem, hogy a vízforraló akkorát durrant, mintha atombomba csapódott volna be a szobánkba. Hiába mondtam Javier-nek, hogy hiába gondolja úgy, hogy kurva jó ötlet a kihűlt kávéját a vízforralóban megmelegíteni, az nem fogja meghálálni. Hát nem is hálálta meg. Még nem tudom, hogy a kávérobbanáson kívül szenvedett e maradandó károsodást a vízforraló, mert a kárfelmérést Javier-ra hagytam. Én úgysem nagyon használom. Nekem megfelel a mocsok instant kávé, amihez a konyhában juthatok hozzá.

Egyébként Javier-vel elkezdtük kidekorálni a szobánkat.