Április 7-19. - Tavaszi felfordulás

Április 17.


Ebédnél megtudtam, hogy mi minden jóból maradok ki mostanában, hogy a reggeliztetés idejét átalszom. Agneska például elindult a legendává válás rögös útján. Nem tudom, melyik reggeli pillanata volt emlékezetesebb: amikor egy mozdulattal sikerült összetörnie 10-15 poharat (a szék háttámláján valahogy nem állt meg stabilan a poharas rekesz), vagy amikor egy vendégnek kolbász helyett Brown-szószt vitt ki... Jó hát "sauce", "sausage" majdhogynem egyre megy. Mindenesetre Bea jól szórakozott, mikor zavart tekintettel a vendég odahívta, hogy történt egy kis félreértés, és talán meg kéne tanítani a kis hölgyet angolul. A pohártörés meg azért vicces, mert az az amiből amúgy sincs elég soha... Bár most végre Brian kénytelen lesz felülemelkedni a skótságán és elő kell vennie a raktárból néhány új poharat...


De a reggeli nem csak Agneska legendás tettei nyomán volt emlékezetes. Mindenkinek sikerült egy-két bakival emelni a reggel fényét. Matej például három kocsinak osztotta szét az amúgy négynek szánt porridge-t, mire Számi aktív fuck-ozással fejezte ki nemtetszését.


Lényeg a lényeg, komolyan elgondolkoztam, hogy érdemes lenne felkelni korábban és végigröhögni a reggeliket. Bár azt hiszem az ágyam vonzereje mindig erősebb lesz. A vicces sztorikat meg úgyis elmesélik a többiek.


Este rá kellett jönnöm, hogy még mindig képes megleptéseket okozni egy átlagosnak induló Scottish Night is. A dudás gyerek elkezdte tolni a fergeteges partyt, de már az elején gyanús volt, hogy nem toporognak az ajtóban a táncoslánykák. Az első "szám" után kétségbeesve hátratekintett a srác, de csak az én tanácstalanul széttárt karjaimat láthatta, így belekezdett egy következő nótába. Ezután kezdtem én is megijedni, mert az egy dolog, hogy táncoslányok nem jönnek, de Brian se jelent meg kezében a Haggis-zal, hogy megadja nekem a jelet, hogy elmondjam a kedvenc "Pay silence for the Haggis" mondatomat. Majd lement még egy dalocska, mire a dudásgyerek arcát a kétségbeesés még inkább eltorzította. Szerencsére ebben a pillanatban érkezett meg Brian a Haggis-zal. Aztán mire a mondókáját elmondta, a táncoslányka is befutott, így kis módosítással végül is lemehetett az egész program. Az a pár infarktus meg amit a dudásfiú meg én átéltünk, csak izgalmasabbá tette az estét.


Április 18.


Megint eltelt egy hónap. Meglehetősen gyorsan. És elkezdett tavaszodni is. Végre. Ennek örömére mit is tehetnénk? Irány a szabadba! Tower (vagy ha tetszik Colosseum) a következő állomás. Képek:

Kilátás a szobámból. Kurva nagy konténer, no meg a srácok, akik rám várnak.

És nem örülnek, hogy várniuk kell...

Élvezd a napfényt! Nyaljál fagyit!

Tavasz feeling.

Kilátás odaföntről.

A legutóbbi nagy kalandunkhoz hasonlóan, most is számíthattok még pár képre egy későbbi bejegyzésben, ha Feri átpasszolja majd a sajátjait. Azért sem töltöm fel egyszerre az összes képet, mert szeretnék hagyni az idegeimből egy keveset az életem hátralevő részére is... A képfeltöltés az itteni ultrasebességgel hasító interneten kikészít.


Este búcsút inthettem a továbbra sem túl szimpatikus vendégseregnek... Halleluja!


Április 19.


Strip day. Sörcsap tisztítás. Mosás. Takarítás. Kis terítés. Még azért nem csinálok minden munkafázist teljes magabiztossággal, de kezd összeállni a kép. Úgy érzem. Bár Brian néha még fogta a fejét, amikor elfelejtettem valamit megcsinálni, de fogja csak ha jól esik neki. Meg megkérdezte, hogy szedek, e gyógyszereket... "Mért, kéne?". "Hát nem ártana...". Nem ő az első aki szóváteszi a memóriaproblémáimat. Például Beáék is folyton beszólnak, hogy fél év után sem tudom, hogy melyik menü után melyik következik, és nem értik, hogy tudom így felvenni a rendeléseket. Hiába magyarázom nekik, hogy ha odamegyek az első asztalhoz és megkérdezem mit ennének, akkor a kérésükből egyből rájövök, hogy mi az aznapi menü... Mondjuk az kínos volt amikor nekem kellett terítenem az egész étteremben és megkérdeztem a többiektől, hogy mi a menü, erre kiröhögtek és viccből egy másik napi menüt mondtak. Én meg hittem nekik. Aztán csak akkor vették észre, hogy nem klappol a téma, amikor már az új csoport majdnem bent volt az étteremben. Villámsebességgel cserélhettük az összes menükártyát. Még szerencse, hogy Brian ezt nem látta...


Kicsit elkalandoztam. Lényeg az, hogy végül is mindent szépen megcsináltam. És máris átugrottunk a jelenbe.


Este érkezik az új csoport. Hatvan fő. Egy hetes turnus. Valószínűleg eddigi életem egyik legunalmasabb hetének nézek elébe. Megint kezdődhet az aktív semmittevés a bárban. Meg a kurválkodás. Mert most ismét lesz arra is időm...


Viszont a későbbiekben remélhetőleg emelkedni fog a létszám, mert Andyék úgy döntöttek, hogy két hónapra bezárják a Dalmally Hotelt. Nincs elég vendég. Nem tudom, hogy ez még a válság hatása, vagy csak simán kihalt az eddigi törzsvendégkör. Mindenesetre érdekes. Szóval a Dalmally Hotel tervezett vendégei jönnek hozzánk meg Tyndrumba. Gondoltam én. De nem. Épp most kóvájgott erre Brian és közölte, hogy csak ötvenkilenc vendég fog jönni, és a Dalmallys vendégekből sem fogunk kapni a későbbiekben, mert csak a Ben Doranbe és a Royalba fogják őket szétszórni... A staffot meg szintén szétosztják. A nagy kavarás következtében Javier is lelép tíz napra a Ben Doran Hotelbe. Így hát egy kis időre ismét egyedül birtokolhatom a szobámat...