2011. április 25., hétfő

Április 23-25. - BINGO

Április 23.


Eljött a nagy nap. Amire mindenki epekedve várt. A felülmúlhatatlan, a csodálatos, az elképesztő Bingo Night! Erre a jeles alkalomra nem is érkezett haknibetyár, mert mi voltunk azok. Brian, Linnsey (aki épp aznap érkezett meg Dalmallyból) és Bea (ő volt a pultban amíg én Vágó Istvánosat játszottam) és a kvízmester szerény személyem.


A Bingo java részét Brian vezényelte le egy pipec kis gyerekjáték Bingo készlet segítségével. Mely gyerekjáték valószínűleg valami kínai gagyi szarszutyok lehetett, mert a golyók nagy részéről a szám lekopott az idők során. Így tehát a számhúzogatás úgy nézett ki, hogy Brian kikapott egy golyóbist a szütyőből, jó alaposan megnézte, majd mondott egy számot, ami először eszébe jutott. Aztán átadta egy kicsit a húzogatás lehetőség Linnseynek, aki először nehezen birkózott meg a rögtönzés nehézségeivel, így például olyan bakikat követett el, hogy elmondta a számjegyeket először külön (kettő és négy), majd kijelentette, hogy "tehát negyvenkettő!", ami nagy derültséget okozott a hallgatóság körében. Ezen kívül néha egész egyszerűen elfelejtett ránézni a golyócskákra. Pedig nem ártott volna ahhoz, hogy fenntartsa a látszatot, hogy azokról olvassa a számokat. Persze ezt csak Bea meg én vettük észre, mert a vendégek elmélyültek a Bingoszelvényeik világában.


A nyertesek egyébként értékes nyereményekkel gazdagodtak, úgy mint egy üveg whisky vagy egy üveg pezsgő.


Érdekesség még a skót Bingoban, hogy amikor összegyűlik az embernek egy sora, akkor minálunk elvárják a vendégektől, hogy a "house" szót szép skótosan "hüsz"-ként kiáltsák be. Ha valamelyik szerencsés vendég emberi angol nyelven kiáltott "house"-t, Brian morcos képpel visszakiabálta, hogy "hüsz"...


Hüszözés után következett az én produkcióm. Harminc kérdés. Minden kérdésre négy válaszlehetőség. Nehezítés, hogy a kérdések magyar akcentussal hangzanak el az én számból... Amúgy egész jól megértettek a vendégek. Mondjuk néha megakasztották a programot egy kis nyelvoktatással, de nagyobb fennakadás nem volt. Talán csak a "mulligatawny" szónál. Ami azért is vicces, mert korábban direkt megkérdeztem Briantől, hogy kell mondani. Csak sajnos elfelejtettem, mire odaértem. Mindenesetre ezzel én is nagy derültséget okoztam a vendégek körében. Mondjuk akkor is kiröhögtek, amikor Raszputyin nevét olvastam fel... Az azért fájt... Leoltottak, mert szerintük helyesen "rászpjútin"-nak kell ejteni. De később, amikor a helyes válaszokat olvastam fel, akkor azért megjegyeztem, hogy oroszéknál biztosan nem "rászpjútin" a Raszputyin, de ti tudjátok barátocskáim. Ti vagytok a vendégek, úgyhogy nektek van igazatok...


Mindent összevetve nagy sikerem volt. Hatalmas tapsot is kaptam, sőt egyik-másik vendég megjegyezte, hogy jobb a kiejtésem, mint a skótoknak. Melegség öntötte el a szívemet e szép szavak hallatán.


De az igazi melegség szívem rózsakertjébe csak a műsorom után érkezett meg. Amikor Brian kezembe nyomta a zacsit amiben a bingo jegyek eladásából összegyűlt pénz volt, majd félrehívott a konyhába. Ekkor derült ki számomra, hogy tulajdonképpen nem szopatásból csináltatta velem a kvízműsort, hanem épp ellenkezőleg. Kipakolta a bevételt, félretett 5-5 fontot, hogy azt adjam oda Beának meg Lynnseynek a segítségért, a többit meg elfelezte velem. És közölte, hogy legközelebb már csak mi ketten fogunk osztozni, mert amúgy ez a szokás. Így is elég szép extra lóvé ütötte a markomat, és öröm volt belegondolni, hogy mi lesz még itt a későbbiekben, amikor nem lesz üres a fél szálloda. Arról nem is beszélve, hogy a jatt tukmálási hajlandóság is exponenciálisan nő, miután látják, hogy ez az édes drága báros gyerek milyen kis cuki kvízműsort csinált... Végül még azt is megbocsátottam Briannek, amiért majd két hétig egyhuzamban dolgoztat szabadnap nélkül.


A munka után következett egy kis lazítás. Línnsey megérkezett, úgyhogy nem volt mese, inni kellett. Így hát ittunk rendesen. Különösen Guryből jött ki végre az igazi izlandi vére, ami a szégyentelen lealjasodásban mutatkozott meg. De amúgy aranyos volt részegen. Csak az nem volt aranyos, hogy másnap fürdőszobát kellett takarítanom. Mert persze szokás szerint a chill out party nálam zajlott és hát a fürdőszobámban az ajtó és a wc közötti távolság túl hosszúnak bizonyult a drága kollegina számára. Pedig én mondtam, hogy már nem kéne inni abból az izlandi alkoholos fogkrémitalból, de hát nem hallgattak rám. Meg is lett az eredménye...


Április 24.


Mikor találkoztam Guryvel, a vonásai nem voltak teljesen simára vasalva, így hát gondoltam feldobom a hangulatát egy picit, így hát megleptem azzal az üveg fincsi snapsszal, amit előző este fogyasztottunk és a szobámban maradt. Az az arckifejezés amit vágott a még félig tele lévő üveg láttán, higgyétek el, minden pénzt megért... Hát hogy finoman fogalmazzak, nem örült túlságosan az ajándéknak. Sőt közölte, hogy ki fogja dobni a kukába és soha többet nem iszik ilyet. Meg Tequilát sem. Meg úgy általában semmilyen töményet... Hiába mondtam neki, hogy ne tegyen elhamarkodott kijelentéseket, nagyon elszántnak tűnt. Mondjuk amíg még tart a másnap, könnyű elszántnak lenni...


Amúgy a nap kellemesen eltelt, ahogy általában szokott. A különlegesség csupán annyi volt, hogy elmentünk Beával, Attilával meg Ferivel a piacra, ami pár napig látogatható. Bea vett pár baklavát a törököktől, akik mindezért tíz fontot levarrtak róla. Én meg vettem hotdogot a németektől, akik basztak visszaadni a borravalót. Szóval jó móka volt. De legalább a német hotdogosnak volt rendes mustárja, nem csak az a csípős szutyok, amit itt lehet kapni. Már megérte.


A bárt még mindig a mérhetetlen unalom jellemezte. Már ahhoz sem volt kedvem, hogy további statisztikákat készítsek a tudományosság jegyében. Végigtoporogtam az estét a pultban, aztán mentem dolgomra. Az ágyba... Egyébként Scottish Night volt. Na és akkor?


Április 25.


A szezon első egy hetes turnusának utolsó napja. Gondoltam, azok után, hogy egy hétig minden este jópofáskodtam a vendégekkel a bárban (szabadnap nélkül), meg még  isteni kvízműsort is csináltam nekik, majd jól meghálálják sok-sok ropogós borravalóval. De sajnos nem teljesítették az elvárásaimat maradéktalanul. Nem mondom, hogy rosszul jártam, de azért járhattam volna jobban is. De ugye aki a kicsit nem becsüli... Én becsülöm. Mondjuk amikor az egyik nyanya odajött és a beleborította a kéregetős poharamba az összes egy- illetve két pence-s bronzérméjét, majd még hozzá tette azt is, hogy túl nehéz volt a pénztárcája, akkor kedvem lett volna akkorát rávágni a hátára egy péklapáttal, hogy a levegővétel legyen nehéz, ne a pénztárcája. Még szerencse, hogy nem vagyok ilyen agresszív gyerek.


Amúgy utolsó estére nagy szerelmek szövődtek. Például az egyik néni, aki amúgy a barátnőivel érkezett, végül egy bácsikával összebújva hallgatta Billy műsorát. Amúgy kicsit féltékeny is voltam, mert az a néni addig minden este nekem csapta a szelet. Aztán így elbánt velem a szégyentelen. Ráadásul a szemem láttára. Hiába, a nők már csak ilyenek... Azért amikor elment aludni egy búcsúpuszit csak kaptam tőle... Egyébként valójában értem, mint kiderült, csak azért volt annyira oda, mert van neki egy velem egy korú unokája, akire emlékeztettem.


Zárás után egy kellemes éjszakai sörcsaptisztítás és bárpuceválás, mert Brian engedélyt adott rá, hogy megcsináljam még melegében a dolgot, és másnap, strip day ide vagy oda, alhassak ameddig jólesik. Mindezt azért, mert kevés volt a vendég.


Épp most végeztem...


Ja egyébként állítólag húsvét volt. Boldog nyuszit!

2 megjegyzés:

  1. az milyen beteg már azért, hogy a nénike azért van rád izgulva, mert hasonlítasz az unokájára?! :P

    VálaszTörlés
  2. igazából azért volt rám izgulva, mert elképesztően cukifiú vagyok:)

    VálaszTörlés